ISMÉT PIACRA KERÜLHETNEK A GEFORCE RTX 2060-AS ÉS 2060 SUPER VIDEOKÁRTYÁK?

A pletykák szerint igen, méghozzá azért, mert a többi modellből még mindig nem készül annyi, amennyire szüksége lenne a piacnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jan. 21. 7:52
Ismét piacra kerülhetnek a GeForce RTX 2060-as és 2060 Super videokártyák?

Az Nvidia GeForce RTX 30-as sorozatának tagjait eléggé nehezen lehet elérni kereskedelmi forgalomban, ugyanis nem készül annyi videokártya, mint amennyire igény lenne, ez pedig hiányt és magasabb árakat eredményez. Legutóbb úgy tűnt, ebben a negyedévben végre javulhat valamelyest a modern videokártyák elérhetősége, ami mindenképpen pozitívum, azóta viszont felbukkant egy furcsa értesülés, amely alapján úgy tűnik, az elkövetkező hónapokban mégsem sokat javul a helyzet, ha ilyen lépésre kényszerül a vállalat.

Az Overclocking.com több forrásból is úgy értesült, az Nvidia hamarosan újra piacra dobhatja az előző generációt erősítő, Turing architektúra köré épülő GeForce GTX 2060-as és a GeForce RTX 2060 Super videokártyákat. A vállalat a források alapján már el is kezdte a rendelkezésre álló raktárkészlet szállítását, így annak egy része már meg is jelent a rendszerépítőknél, valamint az AIB partnereknél is.

Arra még nincs konkrét hivatalos magyarázat, hogy erre a lépésre pontosan miért is van szükség, hiszen a korábban bejelentett GeForce RTX 3060 rövidesen forgalomba kerülhet, ráadásul jó ár/teljesítmény aránnyal is rendelkezhet, így az előző generációs videokártyák nem igazán tűnhetnek jó választásnak mellette. Természetesen feltevések már vannak az üggyel kapcsolatban, ezeket azonban érdemes gyanakvóan kezelni.

Galéria megnyitása

A források alapján a GeForce RTX 2060 esetében 300 euró, míg a GeForce RTX 2060 Supernél 399 euró lehet az európai ajánlott végfelhasználói ár, ami kissé fura. Hogy miért? Mert 399 dollárért elvileg már ott a GeForce RTX 3060 Ti is, már amikor éppen kapható, ez a kártya pedig a fejlettebb Ampere architektúrát használja és teljesítményben is jobbnak ígérkezik, mint Turing alapú GeForce RTX 2060-as társai.

Nincs kizárva, hogy a vállalatnál úgy látják, a GA104-es és a GA106-os GPU-k gyártása nem javul a közeljövőben akkora mértékben, hogy zavartalanabbul kiszolgálhassák a piacot, mint most, éppen ezért a beragadt raktárkészletekkel próbálják meg áthidalni a videokártya-hiányos időszakot. No meg persze előbb-utóbb úgyis meg kéne szabadulni a régi grafikus processzoroktól, így ez egy remek alkalom lehet.

Az Nvidia egyelőre nem reagált a pletykára, de ahogy a helyzet változik, frissítjük hírünket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. jan. 22. 20:01
#8

ez tragikomedia... :) meg jo hogy nem ugrottam bele semmibe, jo az a 2070

19milan97
19milan97
2021. jan. 21. 18:25
#7

Ott rohadjon meg az Nvidia ahol van.. Nem hogy új kártyát nem kapni de még a régiekről újra lehúzza a bőrt jó haszonnal. Jól be is szoptam a f@szt amikor eladtam a 2070-em mert akkor még nagyban ment a hype train... Soha többet....

tomchee
tomchee
2021. jan. 22. 15:11

@thedeveloper Nemááááár... az viszont tényleg szívás :/

j4ni
j4ni
2021. jan. 21. 12:17
#6

Jobban örülnék ha előrefele mennénk és a 3060-at lehetne jó áron elérni, a 2060S pedig a használtpiacon lenne jó áron elérhető...

Jóárasított garis használt közkat VGAt megfontolnék.

punchman
punchman
2021. jan. 21. 10:22
#5

Samsung nem bírja a termékek felfuttatását. Túl sok GPU-t próbálnak bevezetni a piacra, és a kihozatalok nem olyan ütemben javultak, ahogy szerették volna. A Turing kártyákat még a TSMC-nél gyártották. Ilyen szempontból logikus döntés lenne ha 3 különböző node-ról is próbálnák kielégíteni az igényeket.

A 3080Ti sem várható addig amíg nem normalizálódik a helyzet. Vágott GPU-ból nagyon limitált lenne az elérhetőség, ami tovább frusztrálná az embereket a jelenlegi feszült helyzetben.

Balucsek
Balucsek
2021. jan. 21. 10:33

@punchman  Jah abszolút érthető lépés szerintem is, hogy egy bejáratott node-on próbálnak egy alsó középkategóriának megfelelő kártyát újra elérhetővé tenni amíg nincs 3050-es a piacon. Annak viszont örülök, hogy feltehetőleg nem játszanak el egy 8800GT -> 9800GT -> GTS 250 átnevezősdit hanem megtartják RTX 2060-nak, csak az árat igazíthatnák jobban, mint a cikk írja.

Mark29
Mark29
2021. jan. 21. 10:08
#4

Menyi is volt ez a kártya anno 120-150k ? most a 1660 kerül anyiba. Vagy ezt csak azért adják ki ujra hogy aki 250-300k körül akarta venni az 1000$ körüli kártyákat most megtehesse és szerezhessen egy elözö generációs kártyártyát azon az áron  ?

Christoferus
Christoferus
2021. jan. 21. 13:36

@Mark29  Annyiban javítanálak hogy egy 1660 OC most 175k... (és 75k-ért vettem 2019 decemberben).

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. jan. 21. 10:03
#3

Ez nagyon régi trükk... kivonják a forgalomból, majd újra bevezetik, természetesen az új igényekhez igazított áron. Szoftveripar is ezt csinálja lassan harminc éve: kivesznek funkciókat, amiket 3-5 év múlva visszaraknak más néven, mint valami világmegváltó újdonságot.

Bihus
Bihus
2021. jan. 21. 11:43

@Nope pont, hogy olcsóbbnak kellene lennie, hiszen nem épül már rá a fejlesztési költség.

thestock
thestock
2021. jan. 21. 9:56
#2

"Zavartalanabbul", "kissé fura".

A zavartalanság miatt kerül 370 ezerbe a 400 dolláros kártya? :-D sebaj,  nyócvané' van 1050Ti, és majdnem 150 a 1660S. Szipi-szupi tuti fura vétel lesz majd a 2060 200-250 között :-D

snuzzie
snuzzie
2021. jan. 21. 13:13

@Whysper  Foleg most, hogy lenne konkurencia, de egyiket se kapni. Amit lehet, azt meg horroraron... Lehet a 320 is sok volt ezert, de igy par honap tavlataban legalabb ennyi orom volt a 2020-ban. Szegeny 1060-ast mar nem akartam tovabb kinozni -najo inkabb magamat- 1440p @ 144Hz-en :D

gGyalogos
gGyalogos
2021. jan. 21. 8:27
#1

Van egyáltalán beragadt raktárkészlet? Elég nehéz elhinni.

Whysper
Whysper
2021. jan. 21. 8:44

Bányászoknak ezt kellene használni csak PS% vagy XBOX-al

https://prohardver.hu/dl/upc/2021-01/320689_ps4clsuter.thumb.jpg

Vissza az oldal tetejére