Éppen csak pár hete írtunk arról, hogy a PayDay 2 fejlesztői alaposan felbosszantották a játékosbázist azzal, hogy tulajdonképpen valós pénzért lehet olyan fegyverskineket venni, amik módosítják is a fegyverek tulajdonságait pozitív irányba.

Arra számítottunk, hogy az Overkill lép majd valamit az ügyben, és tulajdonképpen ezt is tette, csak nem úgy, ahogy gondoltuk. Pozitív előrelépés helyett ugyanis negatív történt: újabb skinek kerültek be a játékba, melyek megdobják az XP és a pénzt gyűjtésének sebességét. Ráadásul ezek stackelődnek, így ha a csapatban több ember rendelkezik ilyennel, akkor az egész csapat további bónuszokat kap.

A Reddit és a Steam természetesen rögtön felrobbant. A felhasználók már leginkább kínjukban röhögnek, és azt gondolják, direkt trollkodik velük a fejlesztőcsapat. A PayDay 2 Steam-oldaláért felelős három moderátor is ideiglenesen abbahagyta a munkát, nem bírták ugyanis a rájuk nehezedő stresszt. Nem csak, hogy rengeteget kellett dolgozniuk (fizetés nélkül) a felháborodott rajongók kihágásai miatt, de ők maguk is halálos fenyegetéseket kaptak.

"Ha az Overkill végül úgy dönt, hogy elbocsát minket, arra is fel vagyunk készülve. Én személy szerint nem tudok nyugodtan ülni, mintha semmi nem történt volna, mikor ők morálisan helytelen üzleti gyakorlatokkal próbálkoznak. Korábban úgy gondoltam, hogy egy kis finomítással a skines rendszer működhetne, de a legutóbbi változás azt mutatja, hogy eszük ágában sincs megoldani a rajongók problémáit" - írta az egyik moderátor.

Az Overkill részéről egyelőre nem érkezett hivatalos reakció.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kid88
Kid88
2015. nov. 18. 7:47
#14

Infamy bónuszért nem reklamál senki, pedig az csak egyéni "boost" és nem is kevés magasabb szinteken, most kaptunk egy csapat boostot ami nem annyira jelentős, jaj de rossz ez.... kicsit gondolkozni kéne hogy mi a jó és mi a rossz. Háborogni akkor kellett volna amikor pl a tureteket behozták, az bezzeg jó mindenkinek.

pvision
pvision
2015. nov. 16. 14:17
#13

Imádom az ilyen híreket olvasni, igazi 1st world problems, tényleg irigylem azokat akiknek van ideje és ereje ezen hörögni.

Lazahunter
Lazahunter
2015. nov. 17. 11:46

Amikor pénzért veszel egy online multiplayer játékot, ahol még több pénzért extra előnyben részesítenek játékosokat, akkor teljesen jogos a felháborodás ... főleg, hogy ez nem jó jövőképet vetít.

Fzoltan
Fzoltan
2015. nov. 16. 8:52
#12

Undorító dolog ez a pay-to-win. A legjobb példa a WoT. Ha valaki költ rá, akkor töredék idő alatt meg tudja csinálni azt, mint aki nem költ rá semmit. Sőt, ha elég pénzed van, egyből kezdhetsz a legmagasabb szinten... Röhej az egész. A legjobb meg az, hogy magasabb szinteket lassan ott tart a játék, hogy mindenki prémium lőszert használ... ami igaz, hogy meg lehet venni játékpénzért is, viszont hosszabb távon abszolút nem fenntarható, szóval kell venni prémium accot...

A játék prémium lőszerek általi egyensúly-felborításáról meg nem is beszélve. Gyakorlatilag kb. semmit nem számít már, hogy mennyire páncélozott egy tank, kb. mindennek a prémium lőszere átvisz mindent, emiatt a papírvékony, de gyors tankok, valamint az irreálisan kicsi sziluettel rendelkező, hülyére gömbölyített tankok visznek mindent...

Lazahunter
Lazahunter
2015. nov. 17. 11:51

A WoT-ot azért nem lehet összehasonlítani ezzel, mert a WoT ebből a szempontból gusztustalan, mivel az kompetetív multiplayer ...... itt viszont coop multiról beszélünk, amikor minden játékos együtt a gép ellen küzd, azaz nem rendelkezik semmilyen olyan előnnyel, ami számodra hátrányos. Rengeteg olyan játék van, ahol a fejlődéshez szükséges időtényezőt pénzel ki lehet váltani .... kb ez is olyan.

Ettől függetlenül utálom az ilyet :)

A WoT-ot meg messzire kerülöm, mert aki nem tesz bele vagy rengeteg időt vagy pénzt, annak még nem is olyan jó szórakozás ... legalábbis nekem nem volt ez.

chiller
chiller
2015. nov. 15. 23:19
#11

@Taranisz: Nem az a gond, hogy nehezedett, hanem hogy azért nehezítették, hogy "rákényszerítsenek" a fizetős tartalom vásárlására. Persze ha überpenge vagy és időmilliomos, akkor ez nem gond - bár ez azt jelenti, hogy jó eséllyel rajongó vagy, és tetszik a játék, tehát akkor semmi se gond. ;)

@thestock: Leírtam, hogy nehezedett a játék, erre írtad hogy nem, tényekkel vázoltam, hogy mik változtak (lettek nehezebbek) a játék megjelenése óta. Mást nem mondhatok, ha erre megsértődsz, akkor bocs, hogy igazam van.

Ha közbe lettek ingyenesen elérhető pluszt adó DLC-k, akkor oké (mint írtam már egy ideje nem követem a játékot), de ez nyilván a sok juzer oldali "sírásnak" köszönhető, tehát akkor nem csak én vettem észre ezeket a dolgokat.

thestock
thestock
2015. nov. 16. 7:39

Azt talán zokon vehetem hogy hazugnak titulálsz.

Régóta nem játszol vele,és így alkotsz véleményt.Ez csak nekem hangzik hülyén? Ha játszanál vele akkor tudnád hogy a pisztoly jelenleg annyira OP hogy a desert eagle-el egy lövéssel meg lehet ölni egy cloakert (a ninja aki neked túl erős).

Évente többször is le vannak árazva a DLC-k,úgy gondolom hogy nem rablás hogy ha darabjáért elkérnek 1-2 eurót. Elég ha csak párat szed le az ember amiben mondjuk új típusú fegyverek vannak (pl sniper) amivel dobsz a játékélményen.

Nem szimpatikus ez a fúrós XP-s dolog,erre nem vagyok hajlandó költeni,de annyira nem zavar mivel nem oszt nem szoroz.Ezek nélkül is lehet haladni,és így is egy lövés a katona...

psziroot
psziroot
2015. nov. 14. 11:23
#10

Szerintem ez csak egy előre menekülés azért, hogy a skin-t használó játékosok ne kapjanak automatikusan kicket azoktól, akik annyira nem állhatják ezt a valóban csak lehúzásra jó, de valódi előnyt nem biztosító mikrótranzakciós rendszert, hogy a játékos társakon verik el a port.

thestock
thestock
2015. nov. 14. 6:27
#9

Miért nem lehet érvényesülni? nem értem ezt a kijelentést...

Minél több infamy-t csináltál meg annál nagyobb az XP boost. Most csinálom a 17-et,és az elején kb 3-4 pályával lvl 50-re dobott.

Nem tetszik ez az üzletpolitika,de ha Józsika pénzt akar költeni arra hogy +4 damage legyen a fegyverén ám legyen..elhanyagolható up amit a botok szívnak meg.

Azt vettem észre hogy az utóbbi időben sokan az achievementekre mennek,vagy arra hogy megcsináljanak egy DW küldit. Ebben nem segít az XP boost :-)

thestock
thestock
2015. nov. 15. 6:18

Azért a "hazudsz" egy csöppet durva,és sértő.Próbáltam ész érvekkel,kultúráltan elmagyarázni hogy miért is nincs igazad. Mint azt írtam amikor megvettem akkor már volt fizetős DLC+ adnak ki olyan kieget amiért NEM kell fizetni. Ez volt 2014.03.23-án... Azt is leírtam hogy jelenleg ütőképes fegyverekkel,és talenttel lehet felvenni a harcot (érdemes utánajárni), és 4 nehézségi fokozat közül lehet választani. Ha ezek utána is túl nehéz a játék akkor keress valami más játékot ahol nem tudsz meghalni.Ilyen mondjuk a Wolfeinstein 3D az ILM betűkombinációval.

shade0813
shade0813
2015. nov. 13. 22:29
#8

Egyet értek az előttem szólóval, ezt akkor sem fogom felfogni hogy amikor együtt vannak benne akkor nem tökmind1 hogy a másik kap e előnyt vagy nem? úgy is csak a csapatot segíti, ráadásul nekem ez bejön, eddig 5 dlc-t vettem abból hogy nyitottam fúrót meg széfet, jóformán ingyen adják a dlc-ket csak játszani kell illetve egy kis szerencse, ha pl egy CS:GO-ban lenne ilyen akkor megérteném a sok sírást, de így.

Taranisz
Taranisz
2015. nov. 13. 22:25
#7

Én mint aktív játékosa a játéknak semmi negatívumát nem látom ezeknek a dolgoknak...

Először is azért nem, mert co-op a game és még hozzá csakis bot-ok ellen megy az egész, ergo max a csapatodat tápolhatod azzal, hogy Te erős vagy (szegény bot-ok majd zendülnek, hogy túl OP-ok a játékosok .. jah várj NEM)!

Másodszor pedig mostantól már nem csak a jelenléted tápol hanem a skilljeid is, ebben semmi rossz nincs, aki akar érte fizetni az fizessen... játszani jobban nem fog tudni a plusz boost-tól (amik egyébként igen csekély szinten dobnak hozzá a jutalmaknál a végén).

Az már megint más kérdés, hogy egy alapból fizetős game ami pluszban DLC tömkelegét kéri pluszban arra még rádobnak egy mikrótranzakciós témát... bőrlehúzás a köbön ezt aláírom!

A DLC dömpinget még szoszo elnézem, mert jók szoktak lenni és sok contentet pakolnak beléjük és mindegyik max. 5€ (leértékelésnél meg simán van 75% is mindre, aki kivár az nagyon olcsón kapja meg őket).

Összefoglalva szerintem nincs semmi baj a stat boost-os skinekkel, mert nem a másik játékossal b@szol ki, mert nem multi ahol egymást kell levadászni hanem co-op ahol a másik 3-ra vagy utalva (az meg sose baj ha erős a csapat).

LOVE&PEACE

Taranisz
Taranisz
2015. nov. 14. 23:18

DLC-k nélkül valóban nem teljes a játékélmény (amit ellensúlyoz, hogy van amikor mind le van akciózva nem kicsit), de a skinek alig adnak hozzá valamit is a játékélményhez...

De a best of, hogy azért sírsz, mert a játék képes fejlődni és egyben nehezedni... nem jut jobb reakcióm rá minthogy LOL!

Tudod amikor soloban letolok kb. bármit akkor nem nevezném nehéznek a játékot... stealth meg igazából gyakorlás kérdés... olyan speedrunokat lehet tolni, hogy elsírod magad! Én 25/100-as vagyok és hát... ha valamit fel lehet róni a játéknak negatívnak az az, hogy repetitív lesz...

Én már nagyon régóta csak arra megyek rá, hogy ach-ik meglegyenek (megvan mind egyébként) és ha összefutok egy olyan bandával akkor segítsek nekik megszerezni, elérni dolgokat.

Abszolút nem értek veled egyet... azért sírsz, mert nehezedett, ez nekem a no comment kategória komolyan...

mullerdavid
mullerdavid
2015. nov. 13. 21:55
#6

A Dota2-ben vagy a CSGOban meg vígan elvan a semmit nem befolyásoló skinekkel. Simán csinálhattak volna hasonlót is. (Mondjuk Dotában is kezd néha elszaladni a ló néhány effekttel, de egyenlőre belefér kategória)

TeMeRolEee
TeMeRolEee
2015. nov. 13. 21:47
#5

Megvettem a GOTY verziót, remélve, hogy megkapok minden DLC-t.

Laza 13 vagy több DLC-nél hiányoltam a már megvan jelzést...

Természetesen már az alapjátékra lett megvéve pluszba a teljes GOTY...

örültem...

Amúgy jó játék, csak ez az EA szindróma már nagyon idegesítő és undorító is egyben!

i2k010
i2k010
2015. nov. 14. 9:04

Én is így jártam. Ideges is lettem.

Busterftw
Busterftw
2015. nov. 13. 21:44
#4

En sem ertem igazabol, en ugyanugy tudok jatszani ezek nelkul is es jol szorakozom.

Maxximus
Maxximus
2015. nov. 13. 21:30
#3

De miért ez a nagy felháborodás? Nem kell használni és ez egy csapatjáték BOTOK ellen. Nekem megvan a játék játszok is vele jó sokat,de inkább az olyanokon mérgelődök,hogy ennyi béna van ebben a játékban.

Foxmare
Foxmare
2015. nov. 13. 21:00
#2

Beborult nálad? Azon b*szták fel magukat, hogy pénzért vehet "előnyt" magának a havasi gyopár.

Gusztustalan, ami a mai játékiparban történik. Álszent ingyenes játékok, jó sok mikrótranzakcióval, stb.

Régen ingyen kaptál map packokat, ma 13 EUR minimum az előző rész mappjai??????????? WTF

Ezek meg neje, vegyél hupilila skint azt te leszel a fsza gyerek, sőt még a haverod is dumáld rá, mert akkor további boost. Na ekkor kellene tökönbszni a k*csög pénzügyi tanácsadót!

shade0813
shade0813
2015. nov. 13. 20:31
#1

Ezen kiégek, kompletten azon sírnak hogy + bónuszokat kaphat a csapat ha esetleg valaki rendelkezik olyan skinnel? más fizet ő meg kaphat bónuszt, felháborító mit ne mondjak xD

Vissza az oldal tetejére