A redmondiak szüntelenül mutatják be az újabbnál újabb okostelefonokat, mióta a Nokia mobilos részlege a Microsoft szárnyai alá került. Jóformán nem telt el úgy egyetlen hónap se, hogy ne számolhattunk volna be valamilyen új készülékről. Áprilisra úgy fest, hogy a Lumia 540 Dual SIM „jutott”.
A Microsoft nem sokáig hagyta zavartalanul élni a Lumia 535-t, az ugyanis csak novemberben mutatkozott be, majd decemberben került a boltok polcaira, és máris itt van az utódja a Lumia 540 személyében. Az újdonság bemutatását ezúttal mindenképpen a kijelzővel érdemes kezdeni, hiszen ezen a ponton történt a legfontosabb előrelépés. A Lumia 535 elég sok kritikát kapott azért, mert az 5 hüvelykes megjelenítőjéhez mindössze 960 x 540 képpontos felbontás társult, ezt a csorbát a Microsoft egy új panellel küszöbölte ki. A Lumia 540 megjelenítője változatlan átlójú, viszont már 720p-s lett, ezáltal 294 PPI-s a pixelsűrűsége, ami az átlagos emberi szem számára már nagyjából összefüggő eredményt nyújt a szokványos használati távból. A kijelző a többi tulajdonságát tekintve is rendben lesz, mivel IPS technológiát használ. Még az előlapnál maradva egy gondolat erejéig: a Microsoft egy „szelfikamerát” pakolt a megfizethető gépbe, ami 5 megapixeles önarcképek készítését teszi lehetővé. A főkamera már 8 megapixeles, ami szintén előrelépés az 535-ös modellhez képest. Ennek az alapját egy 1/4 hüvelykes képérzékelő adja, melyhez LED-es villanó is társul, hogy rosszabb fényviszonyoknál is számítani lehessen a munkásságára. Ha videózásra kerül a sor, akkor már nem domborít ilyen jól a Lumia 540, hiszen mindössze 480p-s támogatással szolgál mindkét irányba.
A sebességfelelős egy Qualcomm MSM8212 chip lett, ez a lapka a Snapdragon 200 szériát erősíti, de szerencsére nem kétmagos, mint a Lumia 435-ösben lévő, hanem már négy darab Cortex-A7 egységet állít csatasorba 1,2 GHz-es órajelen. A grafikus feladatok során egy Adreno 302 támogatását élvezi a mobil. A rendszermemória 1 GB-osra lett szabva, tárhely tekintetében meg már 8 GB-os kapacitással rendelkezik a Lumia 540. Ez utóbbinál gondoskodtak a bővítési lehetőségről, méghozzá többféleképpen is, hiszen nemcsak microSD-vel lehet könnyíteni a szűkös háttértár életén, hanem a OneDrive online tárolóval is, ahol 15 GB (vagy akár 30 GB automatikus feltöltés esetén) biztosított a készülék számára. A kapcsolati képességeket tekintve az okostelefon legnagyobb extrája az FM rádió, ami mindenhol kimeríthetetlen zenehallgatási lehetőséget biztosít. A hálózati egység 3G DC-HSDPA+ támogatással szolgál – 42 Mbps-os letöltési sebesség elérését teszi lehetővé. Ezen felül van még a gépben 802.11 a/b/g/n Wi-Fi (DLNA), A-GPS vevő GLONASS-szal és Bluetooth 4.0 modul is. A Lumia 540 hátlapja mögött két SIM helyet alakítottak ki a tervezők, így aztán még több érdeklődőt vonzhat a Windows Phone-t futtató újdonság (a hálózati kártyákat DSDS (Dual Sim, Dual Standby) metódussal kezelni a szerkezet, szóval amíg az egyiken telefonálnak, addig sajnos a másik inaktív).
A főszerepet természetesen a Windows Phone 8.1 tölti be a bekapcsolást követően, ráadásul a Lumia Denim frissítéssel, ami számos területen további extrákkal látja el a redmondiak operációs rendszerét. Itt az sem kétséges, hogy a Windows 10 frissítést is kilátásba lehet helyezni, ami még idén elérhetővé válik majd. A telefon 9,4 milliméter vastag és 152 gramm a súlya, így azt ki lehet jelenteni, hogy nem a fizikai paramétereivel fog hódítani. Az energiaellátásról egy 2200 mAh-s akkumulátor hivatott gondoskodni a Lumia 540 hátlapja mögött. Ez elsőre nem tűnik túl izmosnak, akármennyire szerény is a hardver, de a Microsoft által közölt gyári adatok bizakodásra adhatnak okot. Egy feltöltéssel elvileg akár 26 órán át lehet róla telefonálni, zenehallgatással pedig 81 órát is képes átvészelni – meg kell persze említeni, hogy ezek pont olyan terhelések, mikor a legnagyobb fogyasztó, a kijelző le van kapcsolva. A színpaletta – ahogy azt általában a Lumia modelleknél megszokhattuk – egészen változatosra sikeredett: narancssárga, fehér, fekete, szürke és kék is választható lesz a vásárláskor.
A Microsoft Lumia 540 Dual SIM széles körben érhető majd el, a tervek szerint több európai, afrikai és ázsiai országban is kapható lesz, így például Indiában és Olaszországban. A forgalmazása várhatóan már csak májusban veheti kezdetét, az ajánlott fogyasztói ára kezdetben 150 dollár lesz, ami ezúttal is adómentesen értendő.


































