Ismét a Galaxy A-szériában frissít a Samsung

Ismét a Galaxy A-szériában frissít a Samsung

A Samsung eddig három Galaxy A jelölésű okostelefon esetében rukkolt elő az Android Pie alapokra épülő, friss operációs rendszerrel, most pedig újabb kettő készülék esetében számolhatunk be erről. A vállalat egy kicsit megkésve indította el az első Android 9.0 frissítéseit, de a jelek szerint mostanra nagy lendületet vett a folyamat, ennek pedig minden bizonnyal örülnek a tulajdonosok.

A Galaxy A8+ (2018), a Galaxy A9 (2018) és a Galaxy A7 (2018) után most a Galaxy A8 (2018) és a Galaxy A6+ (2018) következett a sorban. A beszámolók alapján kijelenthető, hogy mindkettő középkategóriás okostelefon esetében Európában indította el először az új főverzió terjesztését a Samsung. A Galaxy A8 esetében holland és német felhasználók jelezték a frissítés megjelenését, a Galaxy A6+-nál pedig lengyelek számoltak be erről elsőként.

Galéria megnyitása

A Samsung a megszokott módon, a legújabb grafikus felhasználói felülettel, a One UI-val küldi bevetésre az Android 9.0-t. A vállalat szakemberei ezt már a Google-lel együttműködve alkották meg, és teljesen új lett az egész, nem a korábbi alapokat fejlesztették tovább, ennek eredményeként nagyon komoly változások fogadják majd a telepítést követően a tulajdonosokat. A Galaxy A8 és a Galaxy A6+ esetében is kényelmesebb kezelhetőséggel, jobb felületi ergonómiával kell számolni, és a színek természetesebbek lesznek, de még a hangokat is kicserélte a Samsung kellemesebb dallamokra. Az új rendszer jobban törekedik majd arra, hogy a fontos információk legyenek a fókuszban, és a sötét módnak hála lefekvés előtt is úgy lehet használni a szerkezeteket, hogy kevésbé bántják a szemet. Itt már több olyan funkció is akad, ami a mesterséget intelligenciára, gépi tanulásra támaszkodik, és a Bixby digitális asszisztens is hatékonyabban tudja majd segíteni az embereket.

A Samsung néhány korábbi frissítésnél nem a legaktuálisabb biztonsági csomagot használta, de ilyen probléma a mostani okostelefonoknál már nincs. A Galaxy A8 (2018) és a Galaxy A6+ (2018) is megkapta a márciusi javításokat.

Galéria megnyitása

A Samsungnál most minden korábbinál gyorsabban követik egymást a középkategóriás mobilokra szabott frissítések, és reméljük, hogy még sokáig kitart ez a tempó. Kíváncsiak leszünk, hogy a gyártó más termékcsaládok esetében is ilyen korrekt módon fogja e szállítani a frissítéseket (pl. Galaxy J), és hogy ezek mikor érkezhetnek.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap