A GoPro igencsak megszenvedett az első drónjával, de a vállalat most már újra csatasorba állította a készüléket, ami remélhetőleg ettől kezdve hibátlanul teszi majd a dolgát minden körülmények között. A vállalat időközben próbálta menteni a menthetőt, ennek eredményeként magában is megvásárolható lett a Karma Grip, ami persze a Karma drón mellett az újrakezdést követően is ott lesz tartozékként.
Tavaly szeptemberben rántotta le a leplet a GoPro a Hero5 termékvonalról, valamint a Karma drónról, amire sokan már 2015 óta vártak. A Karma fejlesztése hosszú időt vett igénybe, és sajnos a GoPro ennek ellenére sem tudta elkerülni azt, hogy egy hatalmas pofonba fusson. Alig, hogy megindult a drón forgalmazása, hamar kiderült, hogy valami baj van a készülékekkel. A kvadkopterek hajlamosak voltak elveszíteni az erejüket a levegőben, ami a legszerencsétlenebb esetben akár a Karma és a rá csatlakoztatott kamera végéhez is vezethetett. A vállalat egy percig sem próbálta húzni az időt, október 23-án, néhány nappal az értékesítést kezdetét követően, beszüntette az árusítást és elrendelte az eszköz visszahívását. A felhasználók kérdés nélkül visszakapták a szerkezet teljes vételárát. A GoPrónak egyes források szerint nagyjából 2500 darab drónt kellett visszavásárolnia a felhasználóktól novemberben.
A GoPro az újbóli rajt kapcsán rögtön leszögezte, hogy szemmel látható változások nem történtek a szerkezeten, tehát ez ugyanolyan lehetőségeket biztosít, mint az eredetileg útnak indított Karma, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a színfalak mögött is minden maradt volna a régiben. Az pontosan nem derült ki a vállalat közleményéből, hogy mi lehetett a gond a Karmával, de részben az akkumulátoroknál kellett a felelőst keresni a hibáért. Abból következtethetünk erre, hogy a GoPro elmondta, hogy a telepek terén némi átalakításon esett át a szerkezet. „Egyetlen kisebb változtatás történt, ami hatalmas javuláshoz fog vezetni” – olvasható a vállalat közleményében.
A Karma drón afférja egyébként azért lett igazán kínos, mert a DJI ugyanakkor indította el a Mavic Prót, ami lényegében ugyanarra a kaptafára készült, mint a GoPro terméke. És mivel az gondtalanul muzsikált, így azóta bizony rengeteg vásárló szívébe lopta be magát, olyanokéba is, akik egyébként feltehetően a Karmának szavaztak volna szívesebben bizalmat. De ahogy azt most is elmondta a GoPro, náluk a biztonság kapja a legnagyobb prioritást, és csak így lehetett megfelelően kezelni a drón ügyét.
A GoPro Karma ára nem változott, a drónért 800 dollárt kell fizetnie a vásárlóknak, illetve hozzá lehet jutni csomagban is a készülékhez, méghozzá a GoPro Hero5 Black kamerával, így pedig 1100 dollárt kell leszurkolni az együttesért – amivel 100 dollárt lehet megspórolni.
A kvadkopter sorsa mellett egy másik GoPro termékre is ki kell térnünk, méghozzá a Hero6 akciókameráéra. A JPMorgan Securities megkeresésére személyesen Nick Woodman, a vállalat vezérigazgatója mondta el, hogy az idei évben új kamerával fognak előrukkolni, és az, hogy a Hero4 és a Hero5 szériák között két év telt el, nem válik általános tendenciává. Woodman konkrétan el is mondta, hogy lesz idén Hero6, azonban azt is hozzátette, hogy ennél több részletet nem árulhat el egyelőre.
A Hero5 a videók minőségében nem hozott komoly előrelépést az elődjéhez képest, ennél a modellnél inkább a szolgáltatások kerültek az előtérbe a fejlesztés alatt, szóval nem lenne meglepő, ha most már ezen a téren is komolyabb előrelépés történne. A Hero6 esetében szinte borítékolni lehet a 60 FPS-es 4K videózási lehetőség felbukkanását. Az újdonságok nagy valószínűséggel az év második felében, valamikor ősszel érkezhetnek.
































