Ismerős újdonság lett a Huawei P Smart+

Ismerős újdonság lett a Huawei P Smart+

A Huawei esetében nem ritka az, hogy átnevezés után kerül bevetésre más területen egy-egy okostelefon, és az sem teljesen példátlan, hogy egy termék a végén háromnál több néven fut globálisan. A P Smart+ is egy korábban bemutatott okostelefonból jött létre átnevezéssel az európai piacok számára, ahogy a P Smart is a Huawei Enjoy 7S-ből „született” decemberben.

A Huawei a Nova 3i okostelefont az előző hónapban leplezte le Kínában, most pedig megérkezett az eszköz az öreg kontinensre is, csak felénk már P Smart+ néven fog megjelenni a boltok polcain. Ez egy igazán remek összeállítás lett, amiben először került bevetésre a Kirin 710 rendszerchip, ennek köszönhetően rendben lesz a teljesítménye is, nemcsak a körítéssel tudja majd felkelteni az érdeklődők figyelmét a középkategóriában. A termék egy 6,3 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, aminek a felsőrészén egy bemetszés is megfigyelhető, és 2340 x 1080 képpontos a felbontása. Az elsőként Hollandiában felbukkant P Smart+ előlapján és hátoldalán is olyan kamerarendszer van, ami egy 2 megapixeles segédkamerával teljesül ki. A szerkezettel 24 megapixeles szelfiket lehet majd megörökíteni, egyébként pedig 16 MPixeles fotók készítésére szolgáló főkamerája van.

Galéria megnyitása

A Nova 3i több kivitelben is megjelent a rendszermemória és a háttértár tekintetében, de Európába egyelőre csak a 4/64 GB-os modell jutott el, ám elképzelhető, hogy a 6/128 gigás variáns is feltűnik majd a későbbiekben az európai üzletek kirakatában. A Huawei P Smart+ már az Emotion UI 8.2 grafikus felhasználói felülettel karöltve jön, ami egyebek mellett a GPU Turbo technológiával is fel lesz vértezve – ezzel az első tesztek alapján egészen jelentősen lehet csökkenteni a játékok közben a mobil fogyasztását. A készüléket egy 3340 milliamperes akkumulátor fogja ellátni energiával a Nova 3i-nél látottaknak megfelelően. Ami pedig a színválasztékot illeti, a fekete és a kék-lila opcióval lehet kezdetben számolni a P Smart+ esetében.

Arról egyelőre nincsenek információink, hogy a Huawei milyen ajánlott fogyasztói áron fogja bevetésre küldeni Európában a P Smart+ okostelefont. A Nova 3i Kínában 4/64 GB-os konfigurációban nagyjából 300 dollárba került, de arra nem sok esély van, hogy ez a kedvező árazás megmarad az öreg kontinensen is, egy fokkal valószínűleg többe fog kerülni.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward