Az Apple folyamatosan tolja a hajtogatható okostelefon bejelentését, miközben a Samsung már a negyedik generációval is elkészült, és mostanra rengeteg tapasztalatot szerzett ezen a területen. Most azonban itt az első olyan iPhone, amit össze lehet hajtani, és az iOS operációs rendszert biztosítja a felhasználója számára.
Tömeggyártásba a szerkezet egészen biztos, hogy nem kerül, méghozzá azért, mert ez csak egy lelkes fejlesztői csapatnak a saját „gyártmánya”. A Samsung Galaxy Z Flip, Huawei P50 Pocket és Motorola Razr mobilok mintájára működő okostelefon igazából a felsorolt három készülék közül az utolsóval ápol igazán szoros rokonságot. Bár mindhárom masina hasonló kialakítással bír, az alapja valójában egy Motorola Razr.
Az iPhone V a Tech Aesthetics csapatának munkájával született meg, és túlnyomórészt az iPhone X okostelefon, valamint a Motorola Razr 2019 összeházasításával jött létre, és van benne állítólag „egy vonóval” a Galaxy Z Flipből is. Ahogy azt a bevezetőben is említettük, a lelkes fanatikusok és szakemberek nagyjából egy éven keresztül dolgoztak azon, hogy az eszköz létrejöhessen, és ténylegesen működjön is.
Mint azt megtudhattuk, a hajtogatható iPhone létrehozása során a csapat rengeteg energiát fektetett abba, hogy tanulmányozza a meglévő kagylós kialakításó okostelefonok belső felépítését és azok működését. Nem meglepő módon a feladat rengeteg buktatót tartogatott, számtalan sikertelen próbálkozás áll a működős masina mögött. Azt is hozzá kell tenni, hogy azért közel sem olyan minőségű az eredmény, mintha gyári lenne, a Tech Aesthetics bevallása szerint is nagyon sokat lehetne még ezen dolgozni.
Ahogy azt említettük, a masina jelentős részben egy Motorola Razr, de ebből igazából kívülről semmit nem lehet látni. Mivel a külső burkolat 3D nyomtatással készült, és az iPhone-ok jelenlegi formáját idézi, plusz a képernyő is egy iPhone-onból származik, ami talán a legmeglepőbb része az egésznek. Tudniillik a Samsung már akkor olyan AMOLED paneleket szállított, melyek műanyag hordozóra épültek, csak a többi komponens nem volt arra felkészítve, hogy bármikor félbehajthatják őket.
Az iPhone X üvegét le kellett bontani, eltávolították a gyári érintésértékelő réteget is, amit utólag egy másik megoldással pótoltak. És bár hajlítható volt az AMOLED, azért nem erre volt felkészítve, szóval nem kevesebb mint 37 iPhone X-et boncoltak fel, mire egy olyan megjelenítőt tudtak összehozni, ami kibírta a kihívásokat. Motorola Razr 2019-ből is többet fel kellett áldozni, mire a masina összeállt, és bizony az eszköz belsejét jelentős részben egyedileg kellett megalkotni.
Saját alapalapot terveztek a hajtogatható okostelefon számára, és bőven vannak a házban 3D nyomtatott komponensek. Az üzemidőről pedig nem is igazán érdemes beszélni, mert egy napos használatot sem bírna ki. Csak egy 1000 milliamperórás kapacitású telep található a burkolat alatt. Tölteni csak kábelen keresztül lehet a masinát, nincs MagSafe támogatás, pedig egyúttal igazából már akkor azt is megvalósíthatták volna, hogy lehagyják a fizikai csatlakozót, és csak a MagSafe-re hagyatkoznak, hiszen a pletykák szerint az Apple úgyis ezt fontolgatja.
A Tech Aesthetics még az iOS-t is megpiszkálta egy kicsit, több módosítást is végrehajtott annak érdekében, hogy a mobil jobban ki tudja használni a hajtogatható formát. Ameddig a csapat egyik része a hardveren dolgozott, addig egy másik csoport a szoftveren tudott ügyködni.
Az Apple egyébként a legutóbbi információk szerint 2024-nél előbb nem fog hajtogatható eszközzel előrukkolni, és az a hír járja, hogy nem is okostelefonnal szolgál majd első körben, hanem egy táblagépet fog kiadni ilyen köntösben.







































