Kijelzővel ellátott folyadékhűtő blokkokat, illetve processzorhűtőket már eddig is láthattunk, igaz, olyan extrém kivitel még nem készült, mint amit a Lamptron mutatott be a napokban, ugyanis a vállalat kéttornyos processzorhűtőjén egy akkora kijelző kapott helyet, ami képátló terén vetekszik az iPhone 15 paneljével. Az új processzorhűtő egyéb téren sem a szokványosabb megoldások táborát erősíti, így összességében igencsak figyelemre méltó jelenség.

Galéria megnyitása

A Lamptron ST060-as típusjelzéssel ellátott kéttornyos processzorhűtő összesen két darab, egyenként 120 milliméteres átmérőjű hűtőventilátorral rendelkezik, amelyek aRGB-LED világítással és nélküle is elérhetőek. A processzorhűtő 153 milliméter széles, 152 milliméter magas és 120 milliméter mély, talpazata rézből készült, amelyen hat darab 6 milliméteres átmérőjű hőcső halad keresztül. Ezek a processzor által termelt hőt az alumínium lamellákhoz továbbítják, amelyekről két darab 120 milliméteres ventilátor fújja le azt. A memóriafoglalatok felé néző ventilátor alatt 36 milliméternyi hely marad a memóriamodulok számára, vagyis a magasabb példányok alkalmazására nincs lehetőség kétventilátoros üzemmódban.

Galéria megnyitása

Az igazi különlegesség a processzorhűtő tetején lapul, méghozzá egy 6 hüvelykes képátlójú színes LCD kijelző formájában, ami 1920 x 1080 pixeles natív felbontás mellett üzemel, képfrissítési rátáját azonban nem árulta el a gyártó, de alighanem 60 Hz-es megoldással lehet dolgunk. A HDMI portra kapcsolódó kijelző, amihez USB port alkalmazása is szükséges, számos hasznos információ jeleníthet meg a rendszer legfontosabb üzemi paramétereitől kezdve az animációkon vagy a videókon át egészen a másodlagos kijelzőként való működésig bezárólag. Az újdonság teljes AIDA64 integrációval rendelkezik, valamint még egy AIDA64 licenc is jár hozzá. Beüzemeléséhez természetesen megkapjuk a szükséges USB kábelt, illetve a HDMI kábelt is, valamint egy pendrive is lapul a dobozban, amin a termékhez tartozó leírások és szoftverek foglalnak helyet.

Galéria megnyitása

Maga a processzorhűtő egyébként 260 W-os hűtőteljesítménnyel rendelkezik, réz talpazata nikkelbevonatot kapott, a réz hőcsövek pedig fekete kivitelben érkeznek. A 120 milliméteres ventilátorok 2,05 mmH2O statikus nyomást biztosítanak, maximális üzemi zajszintjük 35,3 dB(A), az általuk megmozgatott levegő mennyiségét azonban nem tartalmazza a leírás. A légkeverők természetesen PWM támogatással érkeznek, azaz a processzor hőmérsékletétől függően változtatja a rendszer a fordulatszámukat, ami maximum 1500 RPM lehet.

Galéria megnyitása

Az új processzorhűtő minden fontos Intel és AMD processzorfoglalatot támogat, így Intel téren az LGA-115x, az LGA-1200, az LGA-1700, az LGA-1366, illetve az LGA-2011 támogatása egyaránt megoldott, míg az AMD térfelén a Socket AM4-es és a Socket AM5-ös processzorfoglalatokra szerelhető fel.

Galéria megnyitása

A termékből háromféle változat érkezik. Az alapmodell, azaz a LAMP-ST060 fekete ventilátorokat kapott, míg a LAM-ST060-AB már aRGB LED világítással ellátott fekete ventilátorokkal érkezik. A harmadik modell, vagyis a LAMP-ST060AW már aRGB LED világítással felvértezett fehér ventilátorokkal büszkélkedik. Érdekesség, hogy az aRGB LED világítással rendelkező verziók nem fekete, hanem ezüst hűtőtömbbel érkeznek.

Az új processzorhűtők a jelek szerint egységesen 273 dolláros listaáron kerülnek forgalomba, és már sok helyen kaphatóak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
TSubii
TSubii
2024. febr. 5. 9:37
#5

Semmi AI funkció ???

marc23
marc23
2024. febr. 4. 8:56
#4

Mi a ratek tosznak egy lcd kijelzo egy proci hutore? Normal esetben ez bent poshad a hazban vhol az asztal alatt, latni fogja ezt vki? Ez max annak jo aki arra elvez, h a gep belsejet nezegeti, egyebkent meg annyira sincs ertelme mint az rgb megvilagitasnak!
A hutesi teljesitmenye meg egyaltalan nem nagy szam, 260w? A 6 hocsoves kozep v also kategorias proci hutom is tud 250w-t huteni es csak 14ezer penz volt!

ebben a hutoben ilyen "pimp my ride" szagot erzek (azok dobaltak kijelzoket meg a sarhanyoba is), de kivincsi lennek ki az az ostoba aki ezt veszi meg egy jobb teljesitmenyu es olcsobb helyett! (93ezer egy hutoert?? Hat nooormalis, -margit??!)

Rhynmei
Rhynmei
2024. febr. 4. 10:46

@marc23  Néha kimászhatnál a barlangból, nem mindenki tartja a gépét az asztal alatt. Plexi/edzettüveg oldallap vagy RGB-s hardverek is minek, a lábad mellett úgysem látod.

Scorpio850
Scorpio850
2024. febr. 3. 17:31
#3

Tehát megint megkaptuk a nagy semmit!  Nagy ,böszme,kijelző ,brutális ár! Csak nem hűt. 260watt. Núdli!  Az intel k jelzésű processzorait már ki sem szolgálja! Még a turbó bostot is művészet kihasználni!  300wattos Zalman hűtőm van cnps20x.   16 ezer volt! De ezek szerint a kijelzős vacak,drágán még ennyit sem tud. Muszáj mindenre egy puntó vízhűtését rakni? Jó lenne már valamit fejleszteni vagy a hűtők,vagy a processzorok terén!

axe
axe
2024. febr. 3. 1:10
#2

sosem hittem volna, hogy a léghűtéseknél jön el az alkotói válság

Rhynmei
Rhynmei
2024. febr. 4. 10:48

@axe  Hát... méretben már nem nagyon tudnak feljebb menni, így is már majdnem kilós dögök húzzák az alaplapot. Lassan már vagy fekvő ház kell, vagy az AIO-k aranykorukat fogják élni.

djbundy
djbundy
2024. febr. 2. 21:48
#1

Végre eljött a 100ezres leghűtők kora!

Vissza az oldal tetejére