A Samsung a Galaxy S21 termékcsalád leleplezése mellett előrukkolt egy új vezeték nélküli fülhallgatóval is, ami komplex felépítéssel rendelkezik, miközben külsőleg nem változott nagyon feltűnően az előző Galaxy Buds TWS megoldáshoz képest.

A babszemre emlékeztető formanyelvtől minimálisan, de eltért a Samsung a Galaxy Buds Prónál, amire azért volt szükség, mert ez a fülhallgató már a hallójáratba illeszkedik, meg a Galaxy Buds másabb kialakítással bírt. A tervezők egy 11 és egy 6,5 milliméteres hangkeltőt is elhelyeztek az eszközben, a nagyobb egység a mélyért fele, a kisebb pedig a részletes magasakat biztosítja. A Samsung elmondása szerint ezáltal még a Galaxy Buds+ hangminőségét is sikerült überelni.

Galéria megnyitása

A hívások során is remekelni fog a Glaaxy Buds Pro, ugyanis van benne egy dedikált VPU egység, ami direkt arra figyel, hogy a felhasználó hangját kiemelje és elszeparálja a háttérből jövő zajoktól. Több mikrofonos rendszert használ a Samsung a megfelelő eredmény elérése érdekében. Emellett a viselhető kiegészítő a Samsung teljesen új Wind Shield technológiáját is megkapta, ami elvileg minden korábbi megoldásnál hatékonyabban tudja majd eltűntetni a szél miatt keletkező zajt, ezáltal például biciklin is tökéletesen lehet hallani a beszédpartnert, és a vonal másik végére is tiszta hang fog befutni.

Galéria megnyitása

A Samsung nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az ANC funkciót a korábbiaknál magasabb minőségben tálalja itt. A Galaxy Buds Pro képes lesz már a fejlett algoritmusa révén 99 százalékban kiszűrni a környezeti hangokat. Több fokozatban lehet majd azt állítani, hogy mennyire tüntesse el a hangokat az ANC, és be lehet állítani azt is, hogy 20 decibellel felerősítse a hangokat, ami jól jöhet például az úttesten való átkeléskor vagy társalgáskor.

Galéria megnyitása

Az intelligensség pedig abban mutatkozik meg, hogy amikor a felhasználó hangját érzékeli a mikrofon, akkor azonnal átvált áteresztő módba, azt feltételezve, hogy az ember beszél valakihez. Folyamatosan fülelni fog használat közben a Galaxy Buds Pro, amit a digitális asszisztens szolgáltatás igénybevétele során is ki lehet majd használni.

És ugyancsak ügyes újítás, hogy amikor kettő különböző eszközhöz kapcsolódik a fülhallgató, így például egy táblagéphez és egy okostelefonhoz, akkor meg tudja állítani az éppen nézett film lejátszását a tableten, és átvált a mobilra, hogy fogadhassa a hívást az ember. Mintha csak egyetlen készüléken történne mindez. Ha pedig vége a beszélgetésnek, akkor a hívás megszakítása után a Galaxy Buds Pro lereagálja a dolgot, és indítja is tovább a film lejátszását. És ezzel még mindig nincs vége.

Galéria megnyitása

A Samsung biztosít egy olyan 360 fokos térhangzást (360 Audio), mint amilyet az Apple nyújt a Spatial Audio funkció esetében. A dél-koreaiak erre a célra a Dolby fejkövető technológiáját kezdték támogatni a Galaxy Buds Próval. És van játékos mód is, aminél alacsonyabb késleltetéssel megy a hangátvitel, plusz a 360 fokos térhang révén még tovább lehet javítani az élményt.

Galéria megnyitása

Bluetooth 5 modult használ a Galaxy Buds Pro. A támogatott tömörítések listáján van SBC, AAC és Samsung Scalable Codec, ami ugyan jobb hangminőséget nyújt, mint az aptX, de elmarad az aptX HD-től, és nem is használható ki annyi esetben. Az mindenképpen negatívum számba megy, hogy elterjedtebb minőségi tömörítést nem támogat a szerkezet, viszont van Dolby Atmos szupport, ami a tartalomfogyasztásnál jól jöhet.

Fekete, ezüst és lila színben lesz kapható ez a kiegészítő, pont, mint a Galaxy S21+. Érdekesség, hogy ez az eddigi legmagasabb vízállósági szintet nyújtó fülese a Samsungnak, ugyanis IPx7 minősítést szerzett, ami azt jelenti, hogy még fürdés közben is gond nélkül lehet használni.

Galéria megnyitása

A fülesekben 61 mAh-s akkumulátor kapott helyet, a tok pedig egy 472 milliamperórás kapacitású telepnek ad otthont. De a lényeg nem ez, hanem, hogy mennyit bír egy töltéssel. Nos, ilyen téren sem érheti szó a ház elejét, ugyanis folyamatosan működő ANC esetén 5 órát bír, ha pedig ezt kikapcsolja az ember, 8 órán át is húzhatja. És a tokkal együtt ANC-t használva 18,5 órás üzemidő hozható ki, plusz van gyorstöltés, így 5 perc alatt egy órányi használatra elegendő energiát szív magába az eszköz.

A Samsung Galaxy Buds Pro fülhallgató 90 ezer forintos összegért cserébe lesz beszerezhető itthon. És a termék forgalmazása januárt 29-én veszi kezdetét. Akik biztosan be szeretnének nevezni erre a termékre, azok már most előrendelhetik, akik pedig megrendelik a Galaxy S21 Ultrát, azok ingyen megkapják az okostelefon mellé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2021. jan. 16. 10:31
#7

Ennyi nyomorékot mint ezeken a reklámképeken. Arra rájött már valaki, hogy a harmadik képen a néger az férfi, nő vagy android? Füleit érdemes megnézni, rámarkol velük a fülhalgatókra :)

iPon-nak üzenem, hogy máskor jelöljék meg a köznyugalom megzavarására alkalmas híreket.

axe
axe
2021. jan. 15. 19:49
#6

dikk a duplakapa

arn
arn
2021. jan. 15. 19:13
#5

Ilyen buszmegallok kiszuresehez a fogsorban nem art. Kell meg tobb neger... hol aruljak ezeket, afrikaban?

peti19870621
peti19870621
2021. jan. 16. 3:36

@arn Dö Rottweiler -ben -ban. Evés után. Tavalyra várható a talajra, szántáshoz. - Ősszel pedig bogyóként betakarítják őket..

benterdik
benterdik
2021. jan. 15. 14:23
#4

Szerencsére a Samsung első célpontja nem Magyarország. Szerintem ti nézzetek továbbra is Kádár-korszak beli hurka vagy skála reklámokat. Ennyi sok templombajáró, mélyen keresztény, vallását, identitását és hovatartozását hétfőtől vasárnapig gyakorló minta polgárt, mint amennyi itt található...

Terror
Terror
2021. jan. 15. 17:57

@benterdik Tiszta szerencse, hogy ilyesmiről senki nem beszélt, egyedül te.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. jan. 15. 13:19
#3

Az első képen lévő nő legyen ott szombaton 5-kor a szökőkútnál. Teccessz..

Terror
Terror
2021. jan. 15. 12:52
#2

Samsung - belerakunk minden szart a marketinganyagba, hátha valaki magára ismer, mint célközönség a képek alapján

Emberek - hú mennyi szar van ebben a marketinganyagban, ami alapján nem ismerek magamra, mint célközönség

lasagna
lasagna
2021. jan. 15. 10:23
#1

Ez a boritokep egyszeruen szornyu.

peti19870621
peti19870621
2021. jan. 16. 3:54

@Joachim21 C-3PO fordít neki, mert R2D2 benn ragadt a centrifugában, mivel nem találja a felmosó vödörben a mosógép lejárati dátumát..
@Stacker Ha unod a csokis banánt, ajánlom próbáld ki a málnás habcsókot..

Vissza az oldal tetejére