INTEL SKYLAKE-S: RÉSZLETEK A KÜLÖNLEGES MEMÓRIATÁMOGATÁSRÓL

A Skylake-S meglepő koncepciót alkalmaz, már ami a memóriatámogatás kérdését illeti, így az asztali DDR3-as memóriamodulok lassan háttérbe szorulhatnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. máj. 26. 11:01
Intel Skylake-S: részletek a különleges memóriatámogatásról

Az Intel Skylake-S sorozatú processzorai, amelyek LGA-1151-es tokozással érkeznek, különleges memóriavezérlőt kapnak: az egység a DDR4-es mellett a DDR3-as memóriamodulokat is támogatja. Persze ez a korábbi pletykák alapján már nem egy egetverő újdonság. Az viszont igen, hogy a frissen kiszivárgott információk alapján sokkal nagyobb szerepet szán a vállalat DDR4-es memóriamoduloknak, mint azt korábban gondolhattuk.

A Skylake-S processzorok a DDR4-es memóriamodulok mellett csak a DDR3L típusú példányokat támogatják majd, a klasszikus DDR3-as asztali memóriamodulokat nem. A DDR4-es és a DDR3L típusú memóriamodulok esetén csak az 1,2 voltos, illetve az 1,35 voltos feszültség mellett üzemelő változatok alkalmazása jöhet szóba – az 1,5 voltos és az 1,65 voltos DDR3-as memóriamodulokhoz egyáltalán nem lesz hivatalos támogatás.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az asztali alaplapok gyártóinak hivatalosan két lehetőségük lesz: vagy 288 érintkezős asztali DDR4-es, vagy 204 érintkezős DDR3L So-DIMM memóriafoglalattal szerelik fel termékeiket. Ugyan a DDR3-as és a DDR3L típusú memóriamodulok technikailag ugyanúgy a JESD79-3-as szabványra épülnek, ugyanazt a protokollt használják, memóriachipjeik ugyanolyan tokozással rendelkeznek, sőt, egyformán képesek 1,35 volton üzemelni, formálisan azonban mégis különböznek. Emiatt az a memóriavezérlő, amit DDR3L memóriamodulhoz programoztak, jó eséllyel nem fog működni DDR3-as memóriamodullal, amennyiben a rendszer "észreveszi", hogy DDR3L helyett sima DDR3-as modullal van dolga – ez számára az SPD profil adataiból derül ki.

A fentiek ellenére némi BIOS módosítással akár a 240 érintkezős asztali DDR3-as memóriamodulok használatára is lenne mód, vagyis az LGA-1151-es processzorfoglalattal ellátott alaplapokból asztali DDR3-as memóriamodulok fogadására felkészített példányok is készíthetőek, de nem valószínű, hogy sok ilyen alaplappal fogunk találkozni.

Megoldás lehetne a problémára az is, hogy a szóban forgó alaplapok asztali DDR3L memóriamodulokat alkalmazzanak, ám ilyen termékeket egyetlen memóriagyártó vállalat sem készít – és nem tűnik úgy, hogy a helyzeten bármelyikük is változtatni szeretne. Üzleti szempontból nézve nem is érné meg, hiszen egy efféle "különc" platform nem tehetne szert jelentősebb népszerűségre, így a belőle származó bevétel sem olyan nagy, hogy legyen értelme egy teljesen új üzletágat építeni köré.

Ezért a Skylake-S processzorokat fogadó asztali alaplapok esetében többnyire a DDR4-es memóriatámogatást részesíthetik majd előnyben az Intel partnerei, a kompakt konfigurációk építésére szánt deszkák pedig DDR3L So-DIMM memóriafoglalatokkal érkezhetnek. Egyszóval a Skylake-S érkezésével a DDR3-as asztali memóriamodulok forgalma csökkenésnek indulhat, a DDR4-es memóriamoduloké pedig növekedhet, ami idővel segítheti az árak lassú mérséklődését.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Riddick77
Riddick77
2015. máj. 27. 14:13
#14

Pont erre gondoltam,hogy nem lesz normális DDR3 támogatás, ezért adtam el a 16GB Kingston DDR3 Grey series kittjeim. ;)

dbori
dbori
2015. máj. 26. 23:58
#13

Szerintem is felesleges ez a ddr3l... Remélhetőleg mire kijön az árak között is max 20% lesz a difi. 97% az embereknek ugyis ddr4-et vesz. Ennyi.

siriq
siriq
2015. máj. 27. 1:31

Egyebkent tenyleg ennyi. Teljesen feleslegesen jartak a forumon koroket az emberek a nagy semmin.

Profeta0519
Profeta0519
2015. máj. 26. 20:28
#12

Az fasza...jófej az Intel...Mondom király, megveszem a procit, ideiglenesen egy DDR3-as lapot azt majd ha nem lesz 100k a DDR4 akkor váltok, erre nesze..:D Cseszhetem. DDR3L...ennyi erővel lehetne csak DDR4 kompatibilis. Enyhe parasztvakítás. Ettől függetlenül meg lesz vásárolva a Core I5, mielőtt betalál a sok vérIntelFan, csak "picivel' mélyebbre kell nyúlni a zsebben :)

wolfwolf
wolfwolf
2015. máj. 26. 19:47
#11

Valaki érti, hogy ennek mi értelme így?

Logikus lenne, ha támogatnák a jelenleg a gépek millióiban meglévő DDR3-as modulokat és persze nyitnának az új DDR4-re is.

Hány ember gondolhatta volna, hogy de jó, hogy a ram vásárlást el tudom halasztani, és olcsóbb a fejlesztés.

Ki fog DDR3L modult venni DDR4 helyett? Milyen érv szól mellette?

Terror
Terror
2015. máj. 26. 20:52

Ennek az az értelme, hogy lassan egy éve elrajtolt a DDR4, és az előző generációt nem lehet a végtelenségig támogatni. Vehetsz 4000-es vagy 5000-es szériát DDR3-mal, vagy veszed az újat DDR4-gyel. Csak azért, hogy most a DDR3-as modulodat legyen mibe belerakd, nem fognak külső memóriavezérlőt alkalmazni, hál' Istennek arról már leszoktak évekkel ezelőtt.

arn
arn
2015. máj. 26. 17:48
#10

Nekem 1.35Vos asztali ramom van, igy nem igaz, hogy nem gyartanak ilyet.

atti2010
atti2010
2015. máj. 26. 17:54

Majd az Asrock segít a dolgokon.

MakeMeFamous
MakeMeFamous
2015. máj. 26. 15:02
#8

5-10% javulás megér neked ennyit pènzben?! ár/érték és még GPU-ra is futja ha mellé teszel :'3

200 dodo a 4460 itt gondolkozz el h.neked annyire kell az az Iris? úgy se az kell jàtékra.

ha melóznàl nem sokalnàd.

MakeMeFamous
MakeMeFamous
2015. máj. 26. 14:33
#7

Úgy imádom,hogy sír a szája :'3

10napot menj dolgozzni diákmunka és meg van ha anyuci besegít annyit se.

70.000-t lazàn szem rebbenés nèlkül kiadok.Miért? Mert ha fizetek 50+ akkor már ne spóroljak.

Eszed meg ha lenne a Broadwell az Iris miatt lesz dràga.Haswell ugyanolyan jó 56.000 4460 Haswell Refresh tessék..a pénzeddel se tudsz bànni..

"Skylike" SkyLAKE .-.

tibaimp
tibaimp
2015. máj. 26. 15:36

Az mondjuk igaz.

tibaimp
tibaimp
2015. máj. 26. 12:29
#6

Én nem is bánom, mert annó a DDR2 és DDR3 váltáskor jött ki egy csomó hibrid lap, na az olyantól mentsen az Isten, azzal csak a bajok voltak. Én gondoltam is, hogy most szegény számtekes haverjaim szívnak mejd egy jót megint a hibrid lapok miatt, de így ez nem valószínű.

atti2010: Az árak meg itthon magasak, mindenki tudja, hogy miért. Amúgy a Zen is már DDR4-el jön 2016-ban nem? Akkor meg... szokásos amd féle 1,5-2 év késés :P

weri
weri
2015. máj. 26. 11:51
#5

Szerintem ennek a felesborsonak mindig az volt a lenyege hogy konnyitse az at allast. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 26. 11:43
#4

Kezdődik...

Itt azt kéne értékelni hogy egyáltalán van ilyesmi attól függetlenül hogy szinte értelmetlen...

Terror
Terror
2015. máj. 26. 11:35
#3

A nem tuning mainstream chipek ára már egész elfogadható, nem értem a sírást. Év végéig ez csak javulni fog. Meg aztán miért erőltetnék a DDR3-at? A DDR3 megjelenésekor ki akart még feltétlenül DDR2-be fektetni? Na ugye.

siriq
siriq
2015. máj. 26. 11:27
#2

Meg jo , hogy nincs. Nem is lehet belerakni semmi uj cuccot. Gondolom ironiabol irtad amugy :D

Egyebkent igy is ugy is valltani kell hamarosan memoriat, nem ertem mi baja van mar megint attinak. Semmi nem jo neki. Aki meg mindenkeppen ragaszkodik a DDR3 hoz, ott van a broadwell. Tokeletes az atmenethez. Meg uj lap sem kell hozza ha rendesen irnak bios update-t a lapgyartok.

atti2010
atti2010
2015. máj. 26. 11:14
#1

Na DDR3 támogatás Intel módra, köszönjük Intel megint nem csalódtunk benned.

atti2010
atti2010
2015. máj. 26. 14:05

Megmondom őszintén én hajlottam egy Broadwell vásár fele de 300+$ sok érte, megoldottam máshogy.

libastuff Írtam én olyat hogy sz@r a Skylike???? A driver ügy meg le lett tárgyalva.

Vissza az oldal tetejére