Megjelent az évente kétszer frissülő TOP500-as lista legújabb kiadása, amelyben a világ különböző pontjain található szuperszámítógép-fürtök szerepelnek, méghozzá számítási teljesítmény szerint rangsorolva.

Az új lista a kínaiak számára különösen kedves, hiszen 2010 novembere után ismét kínai szuperszámítógép-fürt áll a képzeletbeli dobogó legfelső fokán. Korábban, 2010 novemberében a Tianhe-1A uralta a szuperszámítógép-fürtök mezőnyét, majd a kínaiak picit háttérbe szorultak, de csak mostanáig: június 17-e óta ismét kínai szuperszámítógép-fürt áll a dobogó élén, méghozzá a Tianhe-2 névre keresztelt rendszer, amit Milky Way 2 néven is szokás emlegetni.

A kínai Tianhe-2 vezeti a listát

Az új szuperszámítógép-fürt egy igazi erőmű a maga 16000 node-jával, amelyek egyenként két darab Ivy Bridge alapú Xeon szerverprocesszort, illetve három darab Xeon Phi sorozatú gyorsítókártyát rejtenek. Az összesen 3 120 000 maggal ellátott szuperszámítógép-fürt a Linpack-kel készített teszt alapján 33,86 PETAFlop/s-os számítási teljesítményt kínál, ami félelmetesen komoly érték. Talán ennél is érdekesebb az a tény, hogy a szuperszámítógép-fürtöt teljes egészében a kínaiak készítették, az Intel csak a processzorokat szállította le hozzá.

Tianhe-2, a szuperszámítógép-fürtök kínai királya

A Tianhe-2 teljesítményét remekül szemlélteti, hogy a második helyezett Titan, amely eddig a dobogó legfelső fokán állt, csak 17,59 PETAFlop/s-os számítási teljesítményt kínál. Előbbi 17,8 megawattot, utóbbi pedig 8,21 megawattot fogyaszt teljes terhelés alkalmával. A Cray XK7-es konfigurációkból álló Titan az Nvidia K20x gyorsítókártyáit is beveti a siker érdekében, amelyek összesen 261 632 feldolgozóval ajándékozzák meg a rendszert. Ez a konfiguráció energiahatékonyság tekintetében jelenleg verhetetlen, ugyanis 2143 Mflops/W hányadossal bír, azaz rendkívül energiatakarékos. A teljes rendszer mindössze 560 640 magot tartalmaz és a Tesla K20x gyorsítókártyákon kívül Opteron 6274-es szerverprocesszorokat is használ.

A dobogó harmadik fokára egy IBM BlueGene/Q alapú szuperszámítógép-fürt, a Sequoia került, amely eddig második helyezett volt. Ez a szuperszámítógép-fürt 1,6 GHz-es Power BQC egységeket alkalmaz és összesen 1 572 864 maggal rendelkezik. A konfiguráció maximális számítási teljesítménye 17,17 PETAFlop/s-os értéket képvisel, fogyasztása pedig 7,84 megawatt. A számítási teljesítmény/fogyasztás arány ebben az esetben 2031,6 Mflops/W.

A TOP500-as lista legérdekesebb adatai

Az új TOP500-as lista számos érdekességet tartogat. Hat hónappal ezelőtt még csak 23 olyan szuperszámítógép-fürt volt, amely számítási teljesítmény tekintetében képes volt a PETAFlop/s-os határ átlépésére, ma pedig már 26 ilyen rendszer van. Az is érdekesség, hogy a listán szereplő konfigurációk 80,4%-a tartalmaz valamilyen Intel processzort.

A TOP500-as lista első tíz helyezettje. A kép nagyítható!

A szuperszámítógép-fürtök 88%-a használ olyan szerverprocesszorokat, amelyek hat, vagy ennél több maggal rendelkeznek, és 67%-uk rendelkezik olyan szerverprocesszorokkal, amelyek nyolc, vagy több processzormaggal gazdálkodnak. Az új lista szereplői közül 54-en alkalmaznak valamilyen gyorsítókártyát vagy koprocesszort - 39 szuperszámítógép-fürt Nvidia chipekre, 3 ATI Radeon sorozatú gyorsítókra, míg 11 Intel MIC technológiára, azaz Xeon Phi gyorsítókártyákra alapoz.

Régiós bontás tekintetében elég furcsa a kép, ugyanis az 500 leggyorsabb szuperszámítógép-fürt közül 250 helyett már 252 található az Amerikai Egyesült Államok területén. Ezzel szemben az európai rendszerekből a korábbi 105 helyett már 112 van, az ázsiai konfigurációkból pedig a korábbi 119 helyett már 123 szerepel a listán. Ennek fényében kijelenthető, hogy az USA szuperszámítógép-nagyhatalomnak minősül.

Aki a további részletekre is kíváncsi, vagy egyszerűen csak szeretné látni a TOP500-as listát, látogasson el ide.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
palacsa
palacsa
2013. jún. 21. 12:06
#16

gyorsnak gyorsak de a tudomány ezt is kevesli és kvantumgépeket követel amik 3600-szor gyorsabbak lennének. egy gta 4-et megnéznék ezeken is szaggat-e mert a csúcs gamer gépeken sem tökéletes.

fofoka
fofoka
2013. jún. 21. 0:19
#15

"Ilyen gépeknél pont hogy nem számít az ár. Főleg a szoftver részénél nem."

Ez lenne a világ történelmében az első project, ahol nem számít az ár. A szoftverekről -amit meg általában magonként licenszelnek- meg ne is beszéljünk. Az egy másik kérdés, hogy Kínában nem fognak megvenni egy -magonként- több tízezer dolláros szoftvert, főleg erre a gépre nem.

"Jo penzert berbe adjak a szamitasi kapacitasat."

Nem valószínű. National University of Defense Technology? Nem azért vették ezt a vasat, hogy a legújabb kerti traktort ezen fejlessze egy helyi KKV..

fofoka
fofoka
2013. jún. 21. 23:26

Nagy tételben a win is olcsó, ez nem kérdés (tényleg, minek is magyarázol?). Csak itt nem az OS, ami nagyon drága, hanem azok a szoftverek, ami miatt összehozzák a clustereket. A hardverről nem beszélve. Beleértve az interconnect-et, amiről nem beszél a cikk, de jellemzően kb annyit költenek rá, mint a node-okra összesen.

Egyébként nem olyan fontos, hogy milyen disztrib, lényeg, hogy legyen MPI, vagy egy opensource megfelelője, azon túl -elméletileg- egy tetszőleges OS megteszi.

Csatigabi
Csatigabi
2013. jún. 20. 11:37
#14

Katasztrófák és hadműveletek modellezésére.

davegen
davegen
2013. jún. 20. 8:22
#13

azert, hogy halalra tudd magad facebookozni

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 19. 22:59
#12

Mi a francnak raknak össze ilyen gépeket?

jozsefm
jozsefm
2013. jún. 20. 16:12

Jo penzert berbe adjak a szamitasi kapacitasat. De ezen a szinten is megy a kie nagyobb.

tibaimp
tibaimp
2013. jún. 19. 22:08
#11

józsef m.: az amd pénzügyi eredményeihez pont nem az a lényeg, az Intel meg közben "raklap" számra adja a prociait. :D

jozsefm
jozsefm
2013. jún. 19. 20:51
#10

Ez a konfiguráció energiahatékonyság tekintetében jelenleg verhetetlen, ugyanis 2,143 Mflops/W hányadossal bír, azaz rendkívül energiatakarékos. A teljes rendszer mindössze 560 640 magot tartalmaz és a Tesla K20x gyorsítókártyákon kívül Opteron 6274-es szerverprocesszorokat is használ.

Ez a lényeg, nem az hány raklap intel processzort raknak egymás mellé.xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 19. 17:49
#9

A FÖLDÖN jelen pillanatban egy Intel processzorokat tartalmazó superszámítógép a leggyorsabb , amit Kínában raktak össze . Az új szuperszámítógép-fürt egy igazi erőmű a maga 16000 node-jával, amelyek egyenként két darab Ivy Bridge alapú Xeon szerverprocesszort, illetve három darab Xeon Phi sorozatú gyorsítókártyát rejtenek. Az összesen 3 120 000 maggal ellátott szuperszámítógép-fürt a Linpack-kel készített teszt alapján 33,86 PETAFlop/s-os számítási teljesítményt kínál, ami félelmetesen komoly érték. Érdemes összevetni a második helyen álló modellel , aminél ötször több magot használ a dupla számítási teljesítményhez =(

Smooth44
Smooth44
2013. jún. 21. 10:29

Háhá... pont erre akartam én is rávilágítani. :D

2× teljesítmény és fogyasztás, de 5,5× mag.

Terror
Terror
2013. jún. 19. 16:09
#8

Annyira nem, mert a gpu-k teljesen felborítják a számítási kapacitással kapcsolatos matekot.

ThompsoN
ThompsoN
2013. jún. 19. 17:59

De ebben nincs GPU, csak koprocesszor. Az is x86 alapú. A Titan viszont Tesla K20-al van felszerelve.

HGIceman
HGIceman
2013. jún. 19. 16:05
#7

Az is érdekes, hogy az első ötször több magot használ mint a második, a dupla számítási teljesítményhez.

kiskoller
kiskoller
2013. jún. 19. 15:43
#6

Ez pont olyan mint hogy a top 500 szuperszámítógép között 1 windows és több mint 450 linux van.

kiskoller
kiskoller
2013. jún. 20. 15:30

Persze. Mert egy RHEL pont ingyen van ;)

Ilyen gépeknél pont hogy nem számít az ár. Főleg a szoftver részénél nem.

tibaimp
tibaimp
2013. jún. 19. 15:36
#5

"...a listán szereplő konfigurációk 80,4%-a tartalmaz valamilyen Intel processzort. ..." -- innen is van a sok milliárdos bevétele az Intelnek, ezek minimum 1000 dollár fölötti, de van köztük ~4000 dolláros proci is.

Ők csinálnak jól valamit.

mesmar
mesmar
2013. jún. 19. 14:32
#4

Csak Csézni rakták össze mi? :DDDD

NorbeArt
NorbeArt
2013. jún. 19. 14:26
#3

@gargantu: +1

hellego
hellego
2013. jún. 19. 14:05
#2

Hogy a tizedes vesszőről már nem is beszéljünk :-)

gargantu
gargantu
2013. jún. 19. 13:43
#1

Az egyik:

"energiahatékonyság tekintetében jelenleg verhetetlen, ugyanis 2,143 Mflops/W hányadossal bír",

a másik pedig:

"A fogyasztás/teljesítmény arány ebben az esetben 2176,6 Mflops/W."

Az eltérő írásmód ellenére - nem sokkal ugyan - de a második a jobb.

(Az elnevezés is fordított, hiszen teljesítmény/fogyasztásról van szó.)

Vissza az oldal tetejére