Az ExtremeTech virtuális hasábjain érdekes írás jelent meg a napokban, amely azzal foglalkozott, milyen új gyakorlatot alkalmaz majd az Intel a jövőben a Turbo Boost támogatás esetében. Az egész írás alapját az adta, hogy az Intel hivatalos válaszában bejelentette: legújabb processzoraitól kezdve új gyakorlatra állnak át, azaz nem közlik többé a több processzormagra vonatkozó köztes Turbo Boost órajel-lépcsők értékeit. Ez a gyakorlat a marketinganyagoktól kezdve a hivatalos kommunikáción keresztül az ARK adatbázisban szereplő adatokig minden „hivatalos közlésre” vonatkozni fog, ami első olvasásra kissé meglepőnek tűnik.

Az Intel marketinganyagaiban jellemzően eddig sem igazán taglalták a köztes Turbo Boost órajel-lépcsők értékeit, inkább csak az adott processzorok magórajelét, illetve a maximális Turbo Boost órajelet emelték ki – utóbbi pedig csak az egyszálas terhelésre vonatkozik. És az ark.intel.com címen található adatbázisban is csak az adott processzor magórajeléről, illetve maximális Turbo Boost órajeléről lehet tájékozódni, ami elég régóta bevett gyakorlat.

Egy-egy újabb processzor-generáció megjelenésekor az átlagfelhasználók számára általában nem publikusak a Turbo Boost órajel-lépcsők pontos értékei, ezeket jellemzően csak később teszi elérhetővé a vállalat az átlagfelhasználók számára. A Skylake modelleknél a szóban forgó táblázat csak hónapokkal a hivatalos rajt után vált elérhetővé, de a Kaby Lake sorozatnál is hasonló volt a gyakorlat, hiszen ennél a generációnál például csak szeptemberben publikálták az adatokat, a rajtra pedig már év elején sor került.

A legújabb, vagyis a Coffee Lake kódnevet viselő nyolcadik generációs processzoroknál azonban már arra sem számíthatunk, hogy a rajtot követő hónapokban fény derül a pontos Turbo Boost órajel-lépcsők értékére, ugyanis az Intel úgy döntött, nem publikálja ezeket. A vállalat magyarázatként csak annyit mondott, hogy a Turbo Boost órajelek rendszerint az aktuális körülményekhez alkalmazkodnak, vagyis nagyon sok tényezőtől függ a ténylegesen elérhető órajel, hiszen nem mindegy, milyen alkalmazás fut, az milyen terhelést ró a processzormagokra, és a rendszerkonfiguráció is árnyalja a képet. Nem mindegy pontosan hogyan alakul a terhelés mértéke, a rendelkezésre álló szabad TDP keret nagysága, a processzor aktuális üzemi hőmérséklete, valamint az sem mellékes, hogyan kezeli a Turbo Boost technológiát az adott alaplap szoftvere. És hogy a szoftver alkalmaz-e olyan trükköket, amelyek befolyásolják a Turbo Boost működését – például a Turbo Boost lépcsőket felülbíráló Multi-Core Enhancement, vagy az XMP aktiválásával érvénybe lépő Turbo Boost tuning.

A sok-sok változó alapján érthető, hogy a gyártó nem akar pontos értékeket megadni, amelyeket aztán számon lehet kérni, ha éppen valami miatt nem ezeken működik a rendszer. Ezekre általában van magyarázat, amivel nem minden felhasználó van tisztában. Ugyanakkor innentől kezdve nehezebb lesz összehasonlítani az egyes processzorokat és processzor-generációkat, hiszen nehezebb lesz eldönteni, hogy az adott processzor az adott alaplapban megfelelően működik-e. Természetesen extra teszteléssel ez a helyzet is kezelhető, viszont mindenképpen lehet némi szórás platformok és processzorok között egy-egy adott generáción belül.

Extra mérésekkel kideríthetőek a Turbo Boost órajel-lépcsők értékei. A tényleges értékek így is konfigurációnként változhatnak.

A feltevések szerint az Intel lépése valójában azt a célt szolgálja, hogy a vállalat nagyobb mozgásteret biztosíthasson magának, és így több olyan processzort is értékesíthessen, amelyek a köztes Turbo Boost órajel-lépcsők terén gyengébben muzsikálnak, mint jobb lapkákra támaszkodó társaik. Ezek a processzorok a magórajelet és az egyetlen CPU magra vonatkozó maximális Turbo Boost órajelet ugyanúgy elérhetik annak érdekében, hogy megfeleljenek a hivatalos specifikációnak, de több CPU mag terhelésekor már nem biztos, hogy képesek ugyanazon órajelek ugyanolyan feszültségértékek melletti elérésére.

A helyzet tehát hasonló lesz ahhoz, mint amit a videokártyáknál már évek óta tapasztalunk, még az ugyanolyan példányok között is lesz egy kis szórás. Asztali processzoroknál nincs óriási különbség az alap és boost órajelek között, maximum néhány százalékos szórásról beszélhetünk majd, a mobil processzorok esetében viszont óriási lépcsők vannak, ott érdekes lehet a helyzet a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

52 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 17. 15:11
#19

Illetve azon kívül, hogy ugye az intel az ördögtől való, van más oka is a dolognak, pl az alaplap gyártók selejtjei bejátszanak.

Nagy részben a kakibájt, aki nagyon szereti a reviziókat. (tudom már nagyon körberágott tma)

https://us.hardware.info/reviews/5835/3/spot-the-differences-gigabyte-motherboard-revisions-present-markedly-different-test-results-b85m-hd3-revision-differences-including-test-results

És ilyenkor az intelnek mégis mit kellene garantálnia az együgyű vásárlónak?

Intel bejelentené, hogy 3 fázissal és a 112 fokos fetekkel van a gond, akkor a becsületes fogyasztó huszár, azt mondja hogy de ez intel, korben dallas világjegy és miért nem tudja, és veri az asztalt.

Na ekkor a móka véget ér, és intel ezt rövidrezárta ezzel.

Terror
Terror
2017. okt. 16. 9:51
#18

A turbo boost működési elvéből fakad, hogy a turbó órajelet csak akkor tudja felvenni a chip, ha közben nem lép ki a fogyasztási keretből. Ez így működik a videokártyáknál is, pont így működik az AMD-nél is. Alapórajel pont azért létezik, mert az a garantált órajel, amit minden körülmények között teljesít a chip.

Hogy a magonkénti turbó órajeleket nem tüntetik fel mostantól, az pont a debil óbégatóknak köszönhető, akik nem értik, hogyan működik az egész (itt is van egy pár).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 16. 11:58

Nem értik valóban sajnos. Prime 95 közben marad az összes mag alapon, ha meg NOP-ot futtatnak akkor az összes maxon megy.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 16. 9:41
#17

Kell egy kis öröm az ájemdéseknek is, mert az intel fikázáson kívül nem jut nekik más.

Lehet menni az autógyártókhoz, hogy nem tüntetik fel a km óra maximális sebessége felett teljesítő sebességeket az autóiknál, persze mindegyikhez külön-külön. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 16. 16:18

[off]Szerintem az intelnek reszeltek. Ezek a kvantum procik amiket kiadnak, sztem az is vmi terelés.

Illetve ha fordítva kezdek el gondolkozni és az amd világéletében 87 játékot adott a termékeihez, az mi lehet? HACSAKNEM! :DD[/off]

beleutomazorom
beleutomazorom
2017. okt. 15. 21:40
#16

Most komolyan, Intel Boost Clock-hoz hogy jottek LLOMAIAK???

1 LLomainak mennyi a boost clockja jog szerint, meg ha lefektettek is jol mukodott?

Minden hirnel cirkusz van, van kek hir, zold, meg piros, lilak, sargak es hasonloak nincsnek. Ezert az elso harom verekszik.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 15. 17:39
#15

MIT ADTAK NEKÜNK A RÓMAIAK!!!!???

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 15. 19:56

A legfontosabbat amit csak adhatott az emberiségnek :

A RÓMAI JOGOT!! (írásban 1476-1478 között adták ki a legelső írott formában), a demokrácia alapjait és nem utolsó sorban utakat. ÉS!!! Cirkuszt!! :)

TheRealTsL
TheRealTsL
2017. okt. 15. 12:57
#14

Az azért megvan, ugye, hogy az AMD-nél sem publikáltak ezek a mennyiségek, pontosan a második kép alatt leírt dolgok miatt?

A tesztoldalak eddig is állítottak össze róluk kis saját táblázatokat, hónapokkal a gyári infó előtt, ezentúl miért ne folytatódna ugyanúgy? (Leszámítva, hogy nincs gyártói infó.)

Alufólia csákókat fel.

B_Real
B_Real
2017. okt. 15. 17:20

Én is ezt írtam (le lesznek tesztelve és látod az eredményeket), de amit írt erre gabest a 14-ben, az remélhetőleg nem fog bekövetkezni...

VirsLee
VirsLee
2017. okt. 14. 22:17
#13

Éljen a jövő... Nem úgy volt, hogy Intelnek minden jobban megy?

Kihozták a sok magot belépő szintre is és milyen királyok voltak a fejlődéssel, mostantól meg jöhet a lutri!?

Már csak s-otto kell, hogy dicsérje milyen ügyes lépés volt ez...

s_otto
s_otto
2017. okt. 16. 10:22

A maxot ő is megadja, a köztest nem okoska.

katt777
katt777
2017. okt. 14. 12:58
#12

Piszkosul utána kellene már nézni, kik húznak fizetést az Intel vezérkarában az AMD-től is. Magától épelméjű ember így nem vágja a fát maga alatt.

Eddig minden Intel proci tudta az 1 magos turbót több magon (meg még többet is) ugyanazon a feszültségen, most már BIZTOSAN alapból nem tudják. Szép eredmény! Ezentúl akkor az a tuning, hogy a K-s procik jó esetben húzhatóak lesznek a gyári turbo boost órajelre, aztán a paszta úgyis megfogja őket...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 14. 18:59

Hát na, ennyi, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Vagyis nincs értelme, a lényeget leírtad kb.

Chavalier
Chavalier
2017. okt. 13. 18:09
#11

"A sok-sok változó alapján érthető, hogy a gyártó nem akar pontos értékeket megadni, amelyeket aztán számon lehet kérni, ha éppen valami miatt nem ezeken működik a rendszer."

Azért kellett hozzá jó pár generáció hogy kitalálják ezt a hazugságot, gratula nekik. Maradok a 2011-nél.

dobko
dobko
2017. okt. 13. 17:26
#10

Még annyit fűznék hozzá, hogy majd kitalálják a K++ szériát, amik gyárilag minősített ultra giga akármik és azokat lehet tuningolni, mint az álllllat !!!

+50k ért persze.....

Mindent elvesznek, 9 dl a liter helyett, 480g az 500g helyett 19 szál a 20 helyett, és a többii.... ja a DLC-ket el ne felejtsem...

Mi jöhet még ?

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. okt. 13. 15:47
#9

Csak nagyon nem mindegy milyen lapba mit teszünk !

Ezzel a húzással meg majd nem lehet visszaküldeni a procit , mert nem bírja a TB órajelet , gar csere . Egyszerűbb az alapórajelet megadni és ennyi . 3700MHz

3800MHz 3900MHz 4000MHz és kész . Egyik ad +150MHz -et, majd míg a jobbak akár +300MHz-et . Nem a SzorzózárMenntes procikról van szó .

És így senki nem problémázhat . Azt tudja összes magon ami felvan tüntetve és ámen ! A K-s procik sem életbiztosítások ugye ? :D mert ha nem bírja - NE használd mert gart veszít . Nesze neked ... bevétel a lényeg és nem a vásárló érdeke. Fogyasztó társadalomat épített ki az Intel - itt az új ezt vegyétek vigyétek . Azt a pár tuning mestert meg jól megtámogatják , hogy hú lássátok ezt lehet tenni a 10x átválogatott példányokkal jegelve :D Azt mindenki azt hiszi , hogy neki csakis a válogatott cpu-ból jut és majd jól meghúzza 5GHz-re léggel / vízzel . Persze ... Max olyan helyekre mennek a válogatott procik , ahonnan nagyot kaszálnak . Hozzánk max névben azonos termékek jutnak a silányabb minőségből . ennyi . De mindig vannak a jólmegmondóemberek akik azt mesélik , hogy neki épp akkor épp az olcsóbb épp szerencsés időben ... persze. Messziről jött ember azt hazudozik amit akar ... és még saját maga is elhiszi amit beképzel. Szánalmas emberek vannak akik a hasonmás termékekkel és külföldi linkekkel / linkekre verik.

thestock
thestock
2017. okt. 16. 2:34

A fogyasztó társadalmat épített ki az intel részhez annyit fűznék hozzá hogy szerintem Soros áll emögött (is).

RaimiHS
RaimiHS
2017. okt. 13. 15:38
#8

Csak kérdezem mert nem vagyok zseni. Mi van ha alapból booston megy és nincs akkora előrelépés boostal mint eddig és csak úgy fog kiderülni ha alapból látjuk a biosban a feszeket vagy esetleg az üldözési mániám miatt akár ezek hamis fesz értékek és méréssel kiderülne hogy mit tudom én 1,4 helyett 2,1-el megy (nem tudom a feszeket találomra írtam)?

Levy_Szh
Levy_Szh
2017. okt. 13. 15:37
#7

Tesztelők főleg a profik ált kikapcsolják a busztot és az alap órajelet teszik fel a maxra , amit alapban csak busztolva használna.

( lényege hogy egyenletesebb teljesítményt lehet mérni ilyenkor )

Normál használathoz nem ajánlott ez mert picit növeli az áramfogyasztást és akár a rendszer stabilitást is ronthatja.

hcsa
hcsa
2017. okt. 13. 14:48
#6

Na, ez olyan lesz, mint a divatreklám: minden Intel processzor egyedi. :D

Mondjuk ha ezentúl a BIOS-ban nem lehet állítani a köztes boost órajeleket, az szívás. Innentől a tesztelő azt teheti, hogy 3-5-ször lemér mindent és átlagol, vagy letiltja a boost-ot, és az alapórajeles eredményekhez odaírja, hogy "ennyit biztosan tud a proci, a többi nem mérhető".

dobko
dobko
2017. okt. 13. 13:54
#5

Ennek annyi az értelme, hogy azok a processzorok, amik már nem feleltek meg a minőség ellenőrzésen, most már megfognak... Amiket eddig kénytelenek voltak olcsóbban eladni, azt most már ugyan úgy eladhatják magasabb áron.

Ilyen egyszerű a történet !

A pénzed nem lesz elég, kell egy kis szerencsefaktor is innentől a maximális teljesítmény érdekében.

Csak a szokásos, telhetetlenek az emberek...

Bihus
Bihus
2017. okt. 13. 13:46
#4

"Asztali processzoroknál nincs óriási különbség az alap és boost órajelek között, maximum néhány százalékos szórásról beszélhetünk majd"

Ez a coffee lake-re PONT nem igaz, igencsak lejjebb vették az alap órajeleket.

  • Egy 8700K 3,7GHz alap és az Anandtech alapján 4,3 turbón megy összes maggal, egy szálon pedig 4,7-ig is felmegy.

  • Egy 8700-nál már 3,2 vs. 4,3-4,6-ról beszélünk! Ez brutális különbség, rohadtul nem mindegy, hogy 6 magon tényleg tud 4,3-at vagy csak 3,2-t -> ez alapján már nem panaszkodhatsz utóbbi esetben sem...

Persze ha valakinek bő 30% az csak néhány százalékos különbség, akkor nem szóltam :)

Ez nem túl jó hír, figyelni kell majd a tesztekre, még több tájékozódást igényel a tudatos vásárlás, mint eddig.

Bihus
Bihus
2017. okt. 16. 11:39

Nyilván nem valószínű, csak szélsőérték, én sem gondolom, hogy lesz olyan, ami csak alap órajelet tud.

Viszont mindig jelzésértékű, ha az alapórajel lejjebb megy, és ehhez képest magasan van az egyszálas turbó. Notebookokban pl. az M3-M5-ös procik jutnak eszembe, amik papíron nagyon jól mutatnak, de mindig meg kell nézni a teszteket, ahol általában le is írják, hogy az elméleti maxot csak rövid távon tudják, pár perc alatt throttlingol is szépen vissza a cucc.

Így ez a két hír, hogy egyrészt nem lesz megadva a többmagos órajel, másrészt lejjebb megy az alapórajel, óvatosságra inti az embert. Lehet, hogy kompromisszumos lesz egy 8700K pl. egy 7700K-hoz képest.

Levy_Szh
Levy_Szh
2017. okt. 13. 13:37
#3

Belépsz a bioszba és átállítod .

Én felpöcköltem irodai 4magost ( nem K proci sima i5-4690)

az alap turbo:

1 = 3,9

2 = 3,8

3 = 3,7

4 = 3,6

Én meg szépen átállítottam és mindhez betettem a 3,9 és megy :)

Otthoniban a i5-4690K meg 4x4,2Ghz re van téve

xcomman
xcomman
2017. okt. 13. 13:46

Ja, nekem is ráírták az 5820k-ra, hogy 3.6 a boost aztán beállítottam az összes magot 4.2-re :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 13. 13:16
#2

Nem értem mi a probléma ezzel.

Ha valamit nem tud vállalni, akkor nem tudja vállalni - nem írja rá.

Logikusabb lépés, mint ráírni egy 8 magos procira 4Ghz alap órajel mellé, hogy amúgy 4,1-ig megy 8 magos turbóba, de 1 magon egyébként tud 5 Ghz-et is.

berelhetoreklamfelulet
berelhetoreklamfelulet
2017. okt. 13. 13:12
#1

Hát igen, valamit ki kel találni, amivel el lehet rejteni a sumákolást. Nyilván ezt olcsóbb megtenni, mint elkezdeni fejleszteni.

Steven86
Steven86
2017. okt. 16. 10:38

Úgy bizony! Láthatjuk, hogy milyen pánikba estek, amikor bemutatták a Ryzen-t és kapkodásukban kiadtak átgravírozott Xeonokat.... :/ Ismerősömékkel azt beszélgettük, hogy végre megindul egy igazi verseny, mint régen. Hát ebből nem ez látszik... :/ :(

Vissza az oldal tetejére