INTEL: NATÍV USB 3.0-S TÁMOGATÁS CSAK 2012-BEN?

A TechEye munkatársai meglehetősen érdekes információkra tettek szert, amelyek a Gigabyte illetékeseitől származnak. A vállalat emberei szerint az Intel USB 3.0-s támogatással ellátott lapkakészletei 2011 helyett majd csak 2012-ben jelenhetnek meg a piacon, azaz jelentős késést szenvedhetnek el.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. jún. 5. 12:01
Intel: natív USB 3.0-s támogatás csak 2012-ben?

A TechEye munkatársai meglehetősen érdekes információkra tettek szert, amelyek a Gigabyte illetékeseitől származnak. A vállalat emberei szerint az Intel USB 3.0-s támogatással ellátott lapkakészletei 2011 helyett majd csak 2012-ben jelenhetnek meg a piacon, azaz jelentős késést szenvedhetnek el.

Az Intel ezzel egy időben már dolgozik saját, külső USB 3.0-s vezérlőchipjén, amellyel a NEC és a VIA megoldásainak kíván majd konkurenciát állítani. Úgy tűnik, hogy az USB 3.0-s vezérlő lapkakészletbe való integrálása egy picit nagyobb feladat, mint azt korábban gondolhattuk.

A The Register ezzel szemben elméletek gyártásával próbálja megmagyarázni a natív USB 3.0-s támogatással ellátott lapkakészletek késését. Szerintük mindez azért van, mert az Intel az USB 3.0 helyett a Light Peak névre keresztelt optikai adatátvitelt részesíti előnyben és az USB 3.0-val nem kíván foglalkozni, hogy így biztosítsa a Light Peak számára a „tiszta“ piaci terepet. Ez utóbbi fejtegetés viszont már most megbukott, méghozzá amiatt, mert az Intel igenis szeretne olyan alaplapokat piacra dobni, amelyek USB 3.0-s támogatással érkeznek, gyakorlatilag ezért is készíti saját, külső USB 3.0-s vezérlő chipjét is.

Az USB 3.0-s vezérlőt az AMD sem építette be legfrissebb, 8-as sorozatú lapkakészleteibe, pontosabban az SB850-es déli hídba. A gyártó azonban még így is az Intel előtt jár: ha natív USB 3.0-s támogatást nem is, de natív SATA 6 Gbps-os támogatást azért nyújtanak a 8-as sorozatú lapkakészletek, ezzel szembe a SATA 6 Gbps-os támogatást az Intel egyelőre még kétportos külső vezérlőchippel oldja meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Veisinger
Veisinger
2010. jún. 7. 16:56
#7

2012-be már minek,addigra itt a világvége...

tk36
tk36
2010. jún. 7. 12:25
#6

Én azért a- adassék meg nekem, az a pozitív hozzáállás - bízom az Intelben, hogy nem olyan bénák, hogy a natív támogatást 2012-ig elhúzzák. Vagy ha nem, akkor bíznak annyira magukban, hogy e nélkül is megveszik annyian, mintha natívan benne lenne?

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2010. jún. 6. 10:53
#5

Lehet, hogy ez is csak egy kifogás....

Vendég-Vendög
Vendég-Vendög
2010. jún. 5. 21:03
#4

A külső chipet drágábban lehet eladni, mint amennyivel drágább lehet egy natív támogatást nyújtó chipset.

prohlep
prohlep
2010. jún. 5. 16:17
#3

Nem ertem a benazast.

Hozzaertes nelkul ugy gondolom, hogy egy uj szabvanynal esetleg a szabanyt megvalosito elektronika a poen, es nem az, hogy azt becsatlakoztassak a megszokott rendszerbe a megszokott modon.

Maskent: egy USB3 vagy SATA3 vezerlonek ket oldala van, az egyik nyujtja az ujdonsagot, es a masik oldalaval csatlakozik valamelyik hid valamelyik bus komponensehez.

Az ujdonsagot sikeresen megcsinaltak, mert maskulonben nem letezhetne kulso csipes, nem nativ megoldas.

Es most azon benaznak, hogy a trivi belso oldalon egy megszokott belso busz valamelyikere hogyan is csatlakozzanak fel a megszokott modon?

Laikusan szemlelve, kezd ijesztove valni az informatikai ipar.

Igaz, kozismert, hogy a sok olmozott benzin, a sok PCBs adalek a szinte mindenutt jelen levo muanyagokban annak ellenere kihat az emberiseg atlagos IQ-jara, hogy ezeket mar betiltottak a nyugati vilagban.

Informatika ipar nagyon fugg az emberiseg atlag IQ-jatol, mert annyira sok jol kimuvelt emberre van szukseg, hogy nem megoldhato nehany kiveteles zseni turbora jaratasaval.

psylocke
psylocke
2010. jún. 5. 14:42
#2

az más... natív, a chipkészlet részét alkotó, közvetlen kapcsolatot létesítő USB 3.0 vezérlővel nem rendelkezik egyik gyártó sem. A tiéden Nec chip irányítja a USB 3 forgalmat, sebességet, ami pch szálakon keresztül kapcsolódik a déli hídhoz (ha van neked olyan), onnan a további egységekhez.

rabib
rabib
2010. jún. 5. 14:43

De végül is van.xD

rabib
rabib
2010. jún. 5. 14:31
#1

He? xD Az én alaplapomon van USB 3.0 és SATA 3 is. :/B)

Vissza az oldal tetejére