INTEL COMPUTEX 2021 – EZEK AZ ÚJDONSÁGOK MUTATKOZTAK BE EDDIG

A vállalat két új Tiger Lake-U processzorral rukkolt elő, valamint ízelítőt adott egy igencsak ígéretes gamer NUC képességeivel kapcsolatban, és még az ACPC termékkategóriát megcélzó 5G modem is előkerült a kalapból.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jún. 1. 6:05
Intel Computex 2021 – Ezek az újdonságok mutatkoztak be eddig

Az Intel egy érdekes előadást tartott a minap a Computex 2021 kapcsán, ami természetesen virtuális keretek között jöhetett létre. Ennek alkalmával több téma is szóba került, ezekről az alábbi összefoglalón keresztül osztunk meg mindent, ami jelenleg tudható.

Új tagokkal bővült a Tiger Lake mobilprocesszorok kínálata

A két friss központi egység a Tiger Lake-U családba érkezett, vagyis a 15 W és 28 W közötti TDP tartományt vette célba velük a gyártó. A Core i7-1195G7 és a Core i5-1155G7 esetében közös tulajdonság, hogy kategóriájukon belül mindketten zászlóshajónak minősülnek, vagyis az eddigi leggyorsabb Core i7-es és Core i5-ös Tiger Lake-U modellekről van szó. A formula természetesen nem változott, vagyis a 10 nm-es SuperFin gyártástechnológiával készülő processzorok Willow Cove processzormagok és Iris Xe iGPU köré épülnek, míg memóriatámogatás terén továbbra is az LPDDR4X-4266 MHz-es lapkák kapják a főszerepet. Ezen felül WiFi 6/6E támogatás, Thunderbolt 4 támogatás és PCI Express 4.0-s támogatás is rendelkezésre áll.

Galéria megnyitása

A vékony és könnyű notebookokba szánt Core i7-1195G7 azért is különleges, mert ebben a kategóriában ez az első olyan processzor, ami 5 GHz-es maximális boost órajelet vethet be, de az összes magra érvényes boost órajel is tekintélyt parancsoló, ugyanis 4,6 GHz-es értékről beszélhetünk.

Galéria megnyitása

A Core i7-1155G7 már kisebb előrelépést képvisel közvetlen elődjéhez képest, ugyanis a boost órajel itt már csak 100 MHz-cel emelkedett, így 4,5 GHz-en tetőzik, míg az összes processzormagra érvényes boost órajel esetében itt is 300 MHz-es előrelépést történt, azaz 4,3 GHz-es órajelről van szó.

Galéria megnyitása

A gyártó megosztott néhány belsős mérést is azzal kapcsolatban, mire képes a Core i7-1195G7 játékok alatt, ám a Core i5-ös példány teljesítményét egyelőre homály fedi. A gyártó a Core i7-es modellt a RYZEN 7 5800U-val vetette össze, ami a 15 W és 25 W közötti TDP tartományon belül működik, miközben a Core i7-es processzor 28 W és 35 W közötti TDP keretet használhatott a tesztek során, azaz a pálya a saját processzoruk felé lejtett egy picit.

Az összehasonlítás egy 3DMark Sampler Feedback tesztet is tartalmaz, ami a DirectX 12 Ultimate repertoárjába tartozó Sampler Feedback szolgáltatásra alapoz. Ennek lényege, hogy segít a memóriahasználat csökkentésében, miközben a teljesítmény növelését is lehetővé teszi, ám a funkció támogatásához nemcsak a játékmotor oldaláról van szükség optimalizációkra, de a GPU felől is szükséges hardveres támogatás. Az előzetes teszt alapján az Iris Xe alapú iGPU akár 2,34x jobb eredményt ért el a teszt alatt, mint az AMD Vega alapú iGPU-ja, ami szintén jól hangzik.

Galéria megnyitása

Ezzel igazából nincs nagy baj, az első független tesztekből úgyis kiderül, mi a helyzet, ha azonos feltételeket teremtenek a versenyzők számára, illetve az összehasonlítás is több modellre terjed ki. Ugyanezzel a gyakorlattal egyébként alkalmazásteszteket is futtattak, amelyeknél szintén ugyanúgy lejtett a terep az Intel processzor számára. A független tesztek ezen a téren is részletesebb képet mutatnak majd, igaz, az előzetes eredmények  így is érdekesek.

Jönnek a Beast Canyon NUC sorozat képviselői

Az Intel ízelítőt adott azzal kapcsolatban is, hogy milyen különleges taggal bővül majd a NUC sorozat. Itt lényegében 65 W-is Tiger Lake-H sorozatú processzort rejtő házról van szó, ami elég nagy és tágas ahhoz, hogy akár teljes hosszúságú videokártya is elférjen benne. A ház űrtartalma 8 liter, azaz lényegesen nagyobb, mint a szokásos kompakt NUC, ennek köszönhetően beépített tápegység is jelen lesz a kínálatban, ám ennek kompaktsága miatt limitált lesz a beépíthető videokártyák teljesítménye. A hűtést nem folyadékkal, hanem levegő alapú megoldásokkal oldják meg.

Galéria megnyitása

Az eddig kiszivárgott pletykák szerint Core i5-ös, Core i7-es és Core i9-es CPU opció közül lehet majd választani, amelyek mellé kétcsatornás DDR4-3200 MHz-es memória-alrendszer kerül, M.2-es kártyákból pedig összesen hármat fogad a rendszer. Számíthatunk még 2,5 GbE és 10 GbE támogatásra, Thunderbolt 4 portok jelenlétére, valamint három darab HDMI 2.0-s videó kimenetre is, de a WiFI 6/6E és a Bluetooth 5.2 támogatás sem hiányzik majd a kínálatból.

Arról egyelőre nincs hír, mikor debütálnak az új NUC konfigurációk, csak annyi tűnik biztosnak, hogy még ebben az évben elrajtolhatnak.

Fejlemények az 5G modem terén, amely az Always Connected PC koncepciót szolgálhatja ki

Galéria megnyitása

Az Intel 2019-ben értékesítette az 5G modemeket gyártó üzletágát, amelynek új tulajdonosa az Apple lett, ám ennek a lépésnek köszönhetően vezérlő nélkül maradt az Always Connected PC kezdeményezés. Éppen ezért is lépett partnerkapcsolatba a gyártó a MediaTek csapatával, akik új 5G modemeket terveztek és hitelesítettek a mobilszolgáltatókkal világszerte. Ennek eredményeként jöhetett létre az M.2-es kártya formájában készülő Intel 5G Solution 5000, ami az Intel Tiger Lake és Alder Lake platformjaival kompatibilis, adatátviteli sávszélesség terén pedig akár a Gigabites LTE megoldások sávszélességének ötszörösét is el lehet érni velük.

Galéria megnyitása

A vállalat jelenleg vezeti az ACPC piacot, ahol négyből három ilyen konfiguráció LTE modemmel kerül forgalomba – ezekből eddig ötmilliónál is többet értékesítettek. Az új 5G modemmel az 5G-s támogatással rendelkező eszközök piacát is megcélozza a gyártó, ahol három OEM partnertől összesen hatféle dizájn kerül forgalomba 2021 folyamán, de jövőre ez a szám már 30-ra növekszik. A három partner között az Acer, az ASUS és a HP foglal helyet.

Noha az Intel az 5G-s PC-s megoldások területén nem elsőként lépett piacra, a tervek szerint az első lesz, aki nagy mennyiségben képes szállítani ezeket a megoldásokat. Azt persze majd meglátjuk, hogy a jelenlegi chiphiányos helyzetben mennyire sikerül tartani a terveket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére