Integrált eSIM-mel érkezett a Samsung Gear S2 Classic 3G

A Samsung okosórájának eSIM-je már a legmodernebb feltételeknek is megfelel, amit most jelentette be a GSMA.

Integrált eSIM-mel érkezett a Samsung Gear S2 Classic 3G

A beágyazott hálózati kártyák előtt nagy jövő áll, valószínűleg elérkezik majd az az idő, mikor már csak ilyen megoldással ellátott készülékek lesznek forgalomban. eSIM-eknek otthont adó eszközök már jelentek meg korábban, azonban az új technológiának az alapjait csak most hitelesítette a GSM Association, szóval azok még egyedi megoldásokat alkalmaztak.

A Samsungnak hála nem kellett sokáig várni az első olyan eszközre, ami a GSMA előírásainak megfelelő eSIM-et (embedded SIM) tartalmaz, a Gear 2 okosórát érte ez a megtiszteltetés. A Classic kivitelű karóránál már minden eddiginél egyszerűbb lesz a szolgáltatóváltás folyamata. A GSMA által papírra vetett eSIM-nél a felhasználó már mindent messziről intézhet majd, ami azt jelenti, hogy elég lesz némi telefonálgatás (vagy esetleg online ügyintézés) ahhoz, hogy utána át lehessen állni a másik szolgáltató hálózatára. Az új beágyazott SIM távolról programozható, aktiválható. Egyelőre nem az összes szolgáltató támogatja ezt, de már most is népes táborról beszélhetünk, és bízhatunk benne, hogy hamarosan még tovább bővül ez a kör.

A GSMA először az olyan másodlagos készülékekre koncentrált az eSIM szabványának lefektetésekor, mint a most bejelentett Samsung Gear S2 Classic 3G okosóra, de gondolhatunk itt az fitneszkarperecekre, táblagépekre, vagy olyan eszközökre, amelyek az IoT (Internet of Things - Dolgok Internete) piacra készülnek. A beágyazott SIM pont ezeknél fontos, hiszen a hagyományos SIM-es konfigurációnál akár tized akkora helyet foglal, és a beépítése is egyszerűbb. A GSM Association még távolról sem fejezte be a munkáját az eSIM specifikációján, következő körben egy olyan átfogóbb leírást tervez kiadni a szervezet, ami már az okostelefonoknak szól. Ezeket a leírásokat júniusban fogadhatják el, illetve publikálhatják, szóval ekkor érkezhetnek az első „modern” eSIM-es mobilok.

A GSMA által létrehozott, szabványos eSIM specifikációt elsősorban olyan nagy mobilgyártók segítik és támogatják majd, mint például az LG, a Huawei és a Microsoft, no meg persze a Samsungot se felejtsük el, hiszen ő már elkészült terméket is bemutatott. Az Apple még hiányzik a sorból, és mivel egy olyan vállalatról van szó, ami előszeretettel támaszkodik inkább a saját megoldásaira, mint a szabványban foglal dolgokra, nem kizárt, hogy a jövőben sem fog feliratkozni a listára.

A Samsung Gear 2 Classic 3G márciusban kerül a boltok polcaira. Egyéb változás nem lesz a képességeiben, mint az eSIM megjelenése, szóval ugyanazt tudja majd, mint a hagyományos Gear 2 Classic modell. Az első elfogadott eSIM-et támogató készülék áráról egyelőre nem esett szó, de minden bizonnyal drágább lesz a mobilos adatkapcsolat kialakítására nem képes társainál.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward