Innovatív új koncepciót követne idén az IFA 2020

Az IFA a megszokott módon nem lesz megrendezve, de a kiállítás szervezői nem hagynák teljesen veszni az eseményt.

Innovatív új koncepciót követne idén az IFA 2020

A koronavírus kitörése miatt globálisan szinte minden nagyobb iparági kiállítás, rendezvény elmarad az idei évben, és már az is biztosra vehető, hogy az IFA 2020 sem úgy lesz megtartva, ahogy az elmúlt években megszokhatta a közönség. A hatalmas népszerűségnek örvendő, kiállítással egybekötött vásár szervezői azonban nem dobták be teljesen a törülközőt.

Az egészen biztos, hogy az IFA megrendezésére egyáltalán nem lesz módja a szervezőknek a normál kerékvágásban, hiszen ennek Berlin adna helyszínt, és Németország már korábban úgy határozott, hogy jó előre betilt minden olyan eseményt, aminek ötezernél több látogatója lehet. Az IFA biztosan több embert vonzott volna, valószínűleg a kiállítók lélekszáma is meghaladta volna a korlátozást. A németek által bevezetett tiltás egészen október 24-ig biztosan érvényben marad majd. De akkor miként kerülhet megrendezésre az IFA 2020?

Galéria megnyitása

Nos, azt egyelőre a szervezők még nem osztották meg a nagyérdeművel, hogy pontosan mire készülnek, de a színfalak mögött valószínűleg már elkezdődött az ügyben az egyeztetés azokkal, akik ott lettek volna a kiállítók soraiban. Egyelőre annyit árult el hivatalosan az IFA, hogy egy innovatív, egészen újszerű koncepciót fognak alkalmazni az esemény lebonyolítására, illetve kiváltására.

Az IFA 2020 eredetileg szeptember 4. és 9. között került volna megtartásra, és valószínűleg az új koncepciót követő megoldás is ugyanebben az időben lesz. „Számítottunk erre a fejleményre, figyelembe véve a folyamatosan változó globális járványt, és értékeljük, hogy már egy egyértelmű szabályozási keretrendszerünk van, amely lehetővé teszi számunkra, partnerünknek, a Messe Berlinnek, valamint a kiállítóink számára, hogy részletes terveket készítsünk az IFA 2020-ra.” – mondta el Hans-Joachim Kamp, a rendező szervezet igazgatója.

A találgatások természetesen azonnal beindultak, hogy vajon mire készülhetnek a szervezők. A legtöbb vélekedés szerint valamilyen online rendezvénnyé alakul majd át az IFA, aminek a keretében élő streamekben mutatkozhatnak majd be az újdonságok. A cégek lehetőségeket kaphatnak majd egy egységes felületen bemutatni, hogy milyen friss fejlesztéseik vannak. Mivel eredetileg öt nap lett volna az IFA, így szépen elosztva mindenkinek juthat elegendő idő, a nézők pedig globálisan bárhonnan csatlakozhatnak majd.

Galéria megnyitása
Az LG hihetetlenül látványos OLED installációja a 2019-es IFA-ról

Az IFA 2020 számos ágazat számára volt fontos helyszín az elmúlt években. Persze jellemzően a szórakoztatóelektronikai megoldások domináltak, és általában nagy hangsúlyt kaptak a mobilok. Tavaly ezen fronton például a Samsung bemutatta a Galaxy A90 5G modellt és a Galaxy M30s-t, a Sony előrukkolt az Xperia 5-tel, a HMD Global pedig lerántotta a leplet a Nokia 7.2 és a Nokia 6.2 párosáról. Az LG csúcsmodellt vitt 2019-ben Berlinbe a G8X ThinQ személyében, a Huawei pedig ott rukkolt elő a Kirin 990 rendszerchippel, ami két változatban készül el, és azóta minden felsőkategóriás modelljét ez hajtja a vállalatnak.

Nagy valószínűséggel ebben az évben is számos újdonságot szerettek volna a különböző iparágak szereplői bemutatni az egyik legjelentősebb európai eseményen, de a klasszikus formában ez már biztosan nem fog megvalósulni. Mindenesetre bízunk abban, hogy az IFA szervezői valóban jó alternatívával rukkolnak majd elő, és sok újdonság fog úgy is bemutatkozni, hogy a fizikai rendezvény elmarad. Talán mások számára is irányt mutat majd az IFA.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap