A most már nyugaton is nagyon népszerű ingyenes MMORPG, a Black Desert hamarosan ingyenesen tartalmakkal bővül. Többek között erről is beszélt a játék koreai fejlesztője, a Pearl Abyss stúdió, de szó esett a jövőben érkező további tartalmakról is.

Elsőként a Mediah nevű kiegészítő érkezik, ami egy hatalmas új régiót hoz magával. Itt legalább ezer új quest vár ránk, valamint egy új boss (Kzarka), és egy új 40v40-es Crimson Battlefield. Persze ezek mellett egy rakás cuccot, páncélt, fegyvert és hasonlókat is kapunk, de ez alap.

A stúdió elmondta, hogy már készül egy olyan kiegészítő, ami egy óceáni területet hoz magával, és a hajózásra, a hajós csatákra és a tengeri kereskedelemre épül. Azt nem tudni, hogy ez pontosan mikor érkezik, azt viszont igen, hogy a koreai verzióba még a nyáron bekerül Kamaslive földje, ami magával hozza a játszható sötét elf fajt is, majd jön Drigan területe, hol óriások, törpök és tündék harcolnak egymással.

A fejlesztők ezen kívül azt ígérik, hogy több kooperatív tartalom kerül be, és valahogy fel akarják gyorsítani az új karakterek fejlődését is, hogy az újoncok hamarabb felzárkózhassanak a veteránokhoz. Továbbá a skill awakening rendszert teljesen át fogják alakítani, és hamarosan bekerül a voice chat is.

Persze azt el kell mondani, hogy a játék nyugati verziója még lemaradásban van a koreai változathoz képest, így hozzánk még olyan tartalmak is jönnek, amik ott már elérhetők - például Valencia sivataga.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mikroman
mikroman
2016. ápr. 6. 13:05
#9

Apró kis részletek. Mindig ott vannak a gondok. Meg a csúszással. Már múlt héten jött a Mediah Patch a karbantartással egy időben. Valóban ingyenes egyes régiókban, csak nem nálunk. A kiegészítők is ingyenesek. A többi is az lesz (Valencia I és Valencia II).

A játék nálunk és az NA régióban egyszeri megvételes (b2p). Az előfizetők és vásárlók 1-3 darab 7 napos guest passt is kapnak. Ez az ingyenes kipróbálási lehetőség. A b2p és ez a korlátozott hozzáférés is szűri picit a népet. Meg a kereskedelem is korlátozott. Ez egyrészt picit kényelmetlen, meg egyeseknek rossz, másrészt viszont elég jól kint tartja a mérgező anyagokat a rendszerből (botok, gold/silver sellerek, kevesebb a p2w és az is "ellenőrzött" környezetben megy).

Ha ingyenes és "szabad" játék kell, akkor játszál Archeage-et! Akkor megtanulod értékelni azt ahova nem engednek be mindenkit és ami "Nem free" (azaz nem mikrotranzakciós vagy nem tisztán valós pénzen alapuló a gazdaság egy vagy több kulcseleme).

A más régiós játék az EU/NA megjelenés idejében lezárult. Addig se volt egyszerű máshol nyomulni (?), de most még inkább korlátozottak a lehetőségek. A guest pass könnyebb és tisztább.

elrohir23
elrohir23
2016. ápr. 7. 4:51

Köszönöm a választ, segítségül szolgált részemről. Teljesen igazad van ami a free gameseket illeti :) így is sok a troll...

Nagyon gondolkodom rajta, hogy megveszem. Nincs bajom a B2P rendszerrel kapcsolatban sőt legjobb. 40€ nem sok, de előbb jó lenne kiprobalni, legalább 2napra nem is kellene több.

talanezjolesz
talanezjolesz
2016. ápr. 5. 20:00
#8

A koreai szerveren már csak VPN-nel lehet játszani, az orosszal szintén. Csak az orosz ingyenes, a koreai verzióért $7 kell fizetni (ingyen csak akkor van, ha koreai vagy).

Ha valakit érdekel és kipróbálná vásárlás előtt, [itt] talál részletes leírást.

Kérdezzetek nyugodtan, szívesen segítek. Több kulcsom már nincs sajna, a leggyorsabbaknak ment üzenet.

Szefmester
Szefmester
2016. ápr. 5. 15:43
#7

Csináljatok Koreai regisztrációt ha ott ingyenes, ha meg megtetszik a dolog, akkor irány a bolt. :D Kicsit macerás, de miért ne?

Én anno DBZ játékot próbáltam ott játszani, mert nyugati szerverei nem voltak. Jó ideig csapattam, csak egy egy küldetés durva volt, mert sok volt a kiemelt szöveg, és mire azokat beazonosítottam a papíromról a monitoron a térképen... xD

Denton
Denton
2016. ápr. 5. 9:28
#6

Udv!

En szivesen kiprobalnam, ha van meg folosleges kulcsod, megkoszonnem!

talanezjolesz
talanezjolesz
2016. ápr. 5. 0:32
#5

Nekem van egy pár hét napos passzom, ha valakit érdekel.

Bzsolt
Bzsolt
2016. ápr. 4. 23:44
#4

Hát ez nem éppen ingyenes, még kipróbálni sem lehet... :(

(marad a B&S, vagy GW2 amíg ezt is ki lehet próbálni majd.)

potkeny
potkeny
2016. ápr. 4. 20:40
#3

Ahogy mondjátok...

B2P, nem ingyenes

Mediah már pár napja elérhető, nem "érkezik"

Honnan volt ferdítve a cikk? :P

elrohir23
elrohir23
2016. ápr. 4. 20:31
#2

"nagyon népszerű ingyenes MMORPG" hol ingyenes? Tudtommal buy to pay, annyi hogy nem havidíjas

ThePoweR
ThePoweR
2016. ápr. 4. 22:01

Koreában ingyenes. Nyugaton B2P csak.

talanezjolesz
talanezjolesz
2016. ápr. 4. 20:15
#1

Annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy Mediah múlt szerda óta már benne van a játékban.

Vissza az oldal tetejére