A Microsoft ezúttal azoknak a felhasználóknak szeretne a kedvében járni, akik már aktívan kihasználhatják a Windows 10 Mobile egyik legérdekesebb lehetőségét, a Continuumot. A vállalat pillanatnyilag kettő ilyen mobillal rendelkezik, a Lumia 950-nel, és ennek a nagytestvérével, a Lumia 950 XL-lel, ami nemcsak a képátlóját tekintve jobb, hanem erősebb is a Lumia 950-nél.

Galéria megnyitása

Ez a két Lumia felel meg azoknak a feltételeknek, amit maga a Microsoft szabott a Continuum támogatás szabályozásának érdekében. No, de mi is ez a Continuum? Sokszor volt már erről az opcióról szó, de most azért egy mondatban foglaljuk össze a dolgot. A Continuum lényege az, hogy egy többé-kevésbé mezei asztali dokkolóval lényegében személyi számítógépet lehessen varázsolni az adott okostelefonból; külső megjelenítő, valamint egér is billentyűzet csatlakoztatható a készülékhez, a felhasználói felület pedig hasonlóra vált át, mint amilyen maga a PC-s Windows 10. Fontos kiemelni a Continuum esetében, hogy a mobil a csatlakoztatást követően is megőrzi minden telefonos funkcióját, szóval akkor sincs gond, ha munka közben egy bejövő hívást kell kezelni. A Continuum lehet a Microsoft ütőkártyája a jövőre nézve, ám mint a legtöbb újításnak, ennek is elkél némi lökés az útja elején, hogy könnyebben elinduljon a szekere.

Galéria megnyitása

A Microsoft az univerzális alkalmazásokkal tudja leginkább vonzóvá tenni a Continuumot. Ennek az az oka, hogy ezeknek a felülete is átvált az általában sokkal jobban használható és egyszerűbben átlátható asztali változatra a dokkolást követően, szóval nem csak a Windows 10 vonalvezetése változik meg. És ebből valószínűleg már mindenki kitalálja, hogyan jött a képbe az ingyenes Office irodai programcsomag. Bizony, jelenleg ez az egyik legjobban működő szoftver a Continuum demonstrálására. A Microsoft az Office 365 Egyszemélyes verzióját biztosítja a felhasználók számára egy éves időszakra, ami igazán nagyvonalú „ajándéknak” tekinthető, hiszen ennek az értéke egyébként 20999 forint. A nagyképernyős használat a szoftveróriás elmondása szerint jelenleg a Word, az Excel és a PowerPoint esetében nyújtja a legnagyobb élményt, így érthető, hogy miért szeretné minél több embernek bemutatni ezt a Microsoft.

Galéria megnyitása

Az ajánlatot szerencsére nemcsak az újonnan vásárolt készülékekkel lehet kihasználni, hanem a már korábban vásárolt okostelefonokon is. Az új Lumia 950 és Lumia 950 XL okostelefonokon már gyárilag telepítve lesz az Office 365 Egyszemélyes változata, a korábban vásárolt, vagy használtan gazdát cserélt mobilokra pedig a Windows Áruházból lehet letölteni és feltelepíteni ezt. Az előfizetés nem aktiválódik magától, hanem a felhasználónak meg kell ehhez nyitni a Lumia Offers alkalmazást, ahonnan már elvégezhető az aktiválás. Az ajánlat keretében a felhasználók egyetlen telefonra, tabletre és személyi számítógépre pakolhatják fel az Office 360 Egyszemélyes kivitelét, szóval nem is csak mobilra korlátozódik az akció. Az Office csomaghoz jár továbbá a megszokott 1 TB online tárhely a OneDrive rendszerében, valamint 60 ingyenes Skype-perc h avonta, ami mobil és vezetékes telefonszámok hívására egyaránt elhasználható. A vállalat azokkal is nagyvonalú, akik már eleve rendelkeznek a fenti előfizetéssel, ők további egy évet kapnak ingyen és bérmentve.

Galéria megnyitása

A redmondiak akciója nem tart sajnos örökké. A Microsoft 2016. június 30-ig biztosítja ezt a lehetőséget a Lumia 950 és Lumia 950 XL okostelefon mellé. Maga a kijelződokkoló (Microsoft HD-500) egyébként alapjában véve nem része a csomagnak, szóval a Continuumot továbbra sem tudja minden vásárló használatba venni – azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nagyon sok esetben adják ezt a fent említett készülékekhez ajándékképpen. A Continuum kijelződokkoló ára egyébként 100 dollár.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
SzAdamAndy
SzAdamAndy
2016. márc. 6. 19:41
#3

Rosszul reklámozzák, nem ingyenes, hanem csak 1 évre ingyenes. A kettő között van különbség.

user12
user12
2016. márc. 5. 2:36
#2

Jöhet a BSA, semmit sem fognak találni. Semmit sem bírnak. Meg vannak a magam eszközei :) . Az ilyeneket mint a BSA az állampolgároknak tűzzel-vassal kellene irtani. Szemét, semmire sem való, pénzéhes banda. Még jó, hogy vannak profi hackerek, van a BSA ellen rengetek jó megoldás. Hajrá WAREZ! Microsoft már jól megszedte magát, én meg rajtuk megszedtem magam. Senki se vegyen Microsoft terméket, rengetek minden fel van törve és fel van rakva az internetre. Feltörni mindent, ez kell nekik. Semmit sem ér el semmilyen kapitalista-korrupt hatóság, meglátjátok, mindég is feltörnek mindent, és fel lesz téve a netre, meg ezeregy úton lesz terjesztve...

user12
user12
2016. márc. 1. 22:25
#1

Microsoft termékből kizárólag feltörtet használok ingyen és bérmentve. Minden másra meg ott az opensource Linux. Windows termékből sok minden fel van törve mobilra is, google-ben keressétek onhax honlapját...

5hR3kY
5hR3kY
2016. márc. 2. 8:22

Remélem nem ban-t kap hanem egy BSA ellenőrzést. xD

Szegények hiába próbálkoznak, ettől sem fog nőni az eladás. Inkább az android emulációt kellett volna folytatni.

Vissza az oldal tetejére