Az AMD elkészítette az AMKFD driver legfrissebb változatát, ami egy Linux kernel HSA driver. Ebből kiderül egy-két érdekesség azzal kapcsolatban, mekkora Infinity Cache lehet szolgálatban az érkező NAVI 23-as GPU esetében, valamint a következő generációs Van Gogh APU egységek iGPU-jával kapcsolatban is tartalmaz némi infót.

Mint ismeretes, az RDNA 2 architektúra köré épülő AMD grafikus processzorok esetében a gyártó bevezetett egy speciális gyorsítótárat, ami az Infinity Cache nevet viseli, ennek célja pedig az, hogy a viszonylag szűk memória-adatsínből fakadó esetleges hátrányok mértékét tompítsa. Ezt az eddigi tesztek alapján elég jól teszi, vagyis a koncepció remekül működik élesben is. Az Infinity Cache kapacitása a NAVI 21 GPU esetében, ami a Sienna Cichild kódnév alatt fut az említett driverben, 128 MB, míg a nemrégiben bemutatott NAVI 22, amit egyébként Navy Flounder névvel emleget a kód, már csak 96 MB-nyi gyorsítótár áll rendelkezésre – ezt minden esetben harmadszintű megosztott gyorsítótárként találjuk meg a kódban.

Galéria megnyitása

A még bejelentés előtt álló NAVI 23, vagyis a Dimgrey Cavefish GPU esetében eddig nem igazán derült ki, lesz-e rajta Infinity Cache, és ha igen, akkor annak mekkora lehet a kapacitása. Az AMKFD driverben található adatok szerint ez az érték 32 MB. Az egyelőre nem világos, hogy a NAVI 23 pontosan mely videokártya sorozatok tagjain kap helyet: az érkező Radeon RX 6600, illetve a Radeon RX 6500 is szóba kerülhet.

A videokártyák mellett a Van Gogh APU sorozatról is esett némi szó, ezeknél a termékeknél a jelek szerint az iGPU nem kap majd külön harmadszintű megosztott gyorsítótárat, vagyis nem lesz rajta Infinity Cache. Ez alapjában véve meglepő lehetne, mert az RDNA 2 esetében ez a gyorsítótár alapértelmezettnek tekinthető, ám ha megnézzük azokat az egyedileg gyártott SoC egységeket, amelyek az új generációs Xbox és Play Station játékkonzolok alapját adják, ott sem találkozunk Infinity Cache-hez hasonló gyorsítótárral. A Van Gogh APU egységek várhatóan 7 nm-es csíkszélességgel készülnek majd és RDNA 2 architektúra köré épülő iGPU-t kapnak, ám az még nem derült ki, pontosan milyen teljesítményre lesz képes az újdonság, valamint pontos felépítésével kapcsolatban sem hangzottak még el konkrétumok.

Galéria megnyitása

Amennyiben az új APU egységek mellé tényleg DDR5/LPDDR5 típusú fedélzeti memória kerül, ahogy azt a korábbi pletykák jósolták, az segíthet a teljesítmény növelésében, hiszen lényegesen javul a rendszermemória sávszélessége, amit az APU iGPU-ja VRAM-ként is használ, így ez mindenképpen érezhető előnyt hozhat a konyhára. Reméljük, az elkövetkező hónapok folyamán további információk is érkeznek az új APU egységekkel kapcsolatban, amelyek az ultrabook kategóriát is megpróbálják majd meghódítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. ápr. 3. 8:49
#1

Most arra lennek kivancsi, hogy azt a játékot űzi az amd amit az 5k szeriai után a 6k val a számozás, besorolás terén?  5850\70 váltója a 6950\70, persze most gyorsabb az új valamivel, de számomra nem meggyőzően. Ugye az amd diakon is es a tesztekben is kijött, hogy 54% perf.\wat, csak sehol nem latni, hogy ez a 6700xt vs 5700xt-nél meglenne,pedig az masszívan elgondolkodtató lenne az 5700 ellenében. Inkabb az 5600xt tulajoknak lehetne alternatíva,ha bevállalják 60-70w + fogyasztást es a jóval nagyobb árat Az msrp ára is magasabb, persze,ott a 12gb vram meg az egyenlőre semmire váló rt, ami sokaknak mai napig nem szempont. Kivancsian varom,hogy mennyre vagjak meg a 6600\500 szeriát.

Szándékosan csak az msrp-t néztem viszonyításképpen, a bolti árakat hagyjuk is,kb értelmetlenné teszi 5600 tól felfele a vga cserét, már ,ha sikerül elcsípni a kiszemelt drágaszágot....

Wizzard
Wizzard
2021. ápr. 6. 14:31

@eltevettlo

A ps4 2015-ben jött ki, ez a story már akkor kezdődött bizonyos körökben, hogy innentől az amd mekkora császár lesz pc vga-ban, a portok miatt. Aztán évekig az amd még csúcskártyát sem tudott felmutatni, és most éppen megint leszálló ágban van a részesedése, ami amúgy is alacsony volt.

Vissza az oldal tetejére