INFORMÁCIÓMORZSÁK A BULLDOZER CPU-K UTÓDAIRÓL

Az AMD Bulldozer architektúra köré épülő FX sorozatú processzorai most már várhatóan napokon belül debütálnak, azaz több késésre a jelenlegi információk szerint már nem kell számítani. Ugyan az FX sorozatú egységek még egyáltalán nincsenek jelen a processzorpiacon, az egyes források már azzal foglalkoznak, hogy milyen termékek jöhetnek a Bulldozer processzorok után.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. okt. 5. 14:01
Információmorzsák a Bulldozer CPU-k utódairól

Az AMD Bulldozer architektúra köré épülő FX sorozatú processzorai most már várhatóan napokon belül debütálnak, azaz több késésre a jelenlegi információk szerint már nem kell számítani. Ugyan az FX sorozatú egységek még egyáltalán nincsenek jelen a processzorpiacon, az egyes források már azzal foglalkoznak, hogy milyen termékek jöhetnek a Bulldozer processzorok után.

Az információmorzsák alapján a következő, a Bulldozer után érkező processzor generáció már Piledriver kódnévre hallgat majd. Az új architektúra tulajdonképpen nem lesz teljesen új, inkább a Bulldozer mikro-architektúra frissítésének és néhány új szolgáltatással való kiegészítésének tekinthetjük. A Piledriver esetében 10%-kal nagyobb számítási teljesítmény lesz elérhető, mint a Bulldozer modelleknél, de ezzel együtt két új utasításkészlet is debütálni fog. Az egyik az FMA3 (Fast Memory Access 3), míg a másik a Converged BMI (Branch if Minus) nevet kapta. További újdonság, hogy az IOMMU (memory mapping unit) esetében is változtatásokat eszközölnek a gyártó mérnökei, így a továbbfejlesztett változat már IOMMU v2 névvel és néhány újítással rendelkezhet majd.

Galéria megnyitása

A kisebb-nagyobb változtatások ellenére az új, Piledriver lapka köré épülő FX sorozatú processzorok esetében nem lesz szükség új CPU foglalat, illetve új lapkakészlet alkalmazására – a termékek ugyanúgy Socket AM3+ tokozással érkeznek és az AMD 9-es sorozatú lapkakészleteivel működnek majd együtt. Az AMD az új, Piledriver alapú FX processzorokat "FX Next" néven emlegeti.

Most lehet, hogy sokan elgondolkodtak azon, hogy kihagyják a Bulldozer sorozatot és majd inkább a Piledriver processzorok köré építenek új konfigurációt. Számukra rossz hír, hogy a Piledriver egységek majd csak valamikor 2012 közepe és vége között jelennek meg, már ha esetükben nem lesz akkora csúszás, mint a Bulldozer processzoroknál. Utóbbiak október közepén már – szinte – biztos, hogy megjelennek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sinnfein
sinnfein
2011. okt. 11. 8:25
#15

AMD FD8120FRW8KGU Fx 8120 8c AM3 16mb 3100MHz Tray 125w

$237.63

General information

TypeCPU / Microprocessor

Market segmentDesktop

FamilyAMD FX-Series

Model number FX-8120

CPU part numbersFD8120FRW8KGU is an OEM/tray microprocessor

FD8120FRGUBOX is a boxed microprocessor

Frequency (MHz) 3100

Turbo frequency (MHz)4000

Package938-pin micro-PGA package

SocketSocket AM3+

Estimated release dateOctober 12, 2011

Architecture / Microarchitecture

MicroarchitectureBulldozer

PlatformScorpius

Processor core Zambezi

Core stepping B2

Manufacturing process0.032 micron

Data width64 bit

Number of cores8

Floating Point UnitIntegrated

Level 2 cache size 8 x 1 MB

Level 3 cache size8 MB

MultiprocessingUniprocessor

Features

MMX

SSE

SSE2

SSE3

SSE4

SSE4a

AES instructions

Advanced Bit Manipulation

Advanced Vector Extensions

AMD64 technology

Virtualization technology

Enhanced Virus Protection

Turbo Core 2.0 technology

On-chip peripherals

Dual-channel DDR3 memory controller

HyperTransport 3.1 technology

Electrical/Thermal parameters

Thermal Design Power (W) 125

Notes on AMD FD8120FRW8KGU

The processor has unlocked clock multiplier

The fastest supported memory is DDR3-1866

AMD FD8150FRW8KGU Fx 8150 8c AM3 16mb 3600MHz 125w Tray

$283.26

General information

TypeCPU / Microprocessor

Market segmentDesktop

FamilyAMD FX-Series

Model number FX-8150

CPU part numbersFD8150FRW8KGU is an OEM/tray microprocessor

FD8150FRGUBOX is a boxed microprocessor

Frequency (MHz) 3600

Turbo frequency (MHz)4200

Package938-pin micro-PGA package

SocketSocket AM3+

Estimated release dateOctober 12, 2011

Architecture / Microarchitecture

MicroarchitectureBulldozer

PlatformScorpius

Processor core Zambezi

Core stepping B2

Manufacturing process0.032 micron

Data width64 bit

Number of cores8

Floating Point UnitIntegrated

Level 2 cache size 8 x 1 MB

Level 3 cache size8 MB

MultiprocessingUniprocessor

Features

MMX

SSE

SSE2

SSE3

SSE4

SSE4a

AES instructions

Advanced Bit Manipulation

Advanced Vector Extensions

AMD64 technology

Virtualization technology

Enhanced Virus Protection

Turbo Core 2.0 technology

On-chip peripherals

Dual-channel DDR3 memory controller

HyperTransport 3.1 technology

Electrical/Thermal parameters

Thermal Design Power (W) 125

Notes on AMD FD8150FRW8KGU

The processor has unlocked clock multiplier

The fastest supported memory is DDR3-1866:)

pidzse
pidzse
2011. okt. 10. 21:53
#14

Elvileg oct.12 a megjelenés de már ez is böven sok csuszással érkezik , de ahogy a mondás tartja jobb késöbb mint soha:D Ha jok lesznek a bulldozer akkor én nem várok 2012 ig mert 10% az semmi mi az olyan mint a semmi van mondjuk van egy kocsim ami megy 300 km/h val és utánna jön egy másik ami megy 330 al az a 30 km/h már mindegy hiszen ugy sem használom ki .

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. okt. 7. 0:51
#13

Információmorzsák a Bulldozer CPU-k utódairól

Elobb ennek kene kijonni es utana a morzsak!

Taragas
Taragas
2011. okt. 6. 11:21
#12

Amúgy ocsabi egyet kell értsek veled, a kövi amit én is akarok vennie proci helyett egy ssd, mert nagyon visszafogja a merevlemez a sebességet.

Tapasztalat ehhez kapcsolódóan amúgy mivel nem rég vettem gépet, hogy kicsivel gyorsabb mint a laptopom, pedig 1,8ghz kétmag intel 2 giga ram vs 4 magos phenom II 4 giga ram. És csak játékok alatt érezhető a különbség, amúgy meg nem nagyon... :S

Taragas
Taragas
2011. okt. 6. 8:28
#11

Ne hogy már ezen lovagoljatok komolyan, hogy PCIE 3.0. Szerintem kb. max a csúcs kategóriás kártyáknak kell majd. Mire oda jutunk, hogy a közép kategóriának is az kell, az legalább 3 év. Addigra meg már úgy is fogja tudni az utód.(nem hiszem amúgy, hogy egy közép kategóriás sebességét számottevően megdobná a pcie 3.0, főleg hogy az ilyen 6990-eknek is elég egy 16x 2.0)

Humbuk
Humbuk
2011. okt. 6. 8:12
#10

@józsef m.

Csak azt mondták, hogy nem 100%os, vagyis nem tudják megígérni az első Sandy-E típusoknál, hogy lesz-e. Ha jövőre kijön a javított Sandy-e az tuti, hogy tudni fogja.

Mellesleg szerintem az ivy-ben benne lesz a pci-e 3.0

További kérdés az, hogy a piledriver miért használja még mindig az am3+-t? Nem úgy volt, hogy azok már fm2-es tokkal jönnek?

@Balucsek

A pci-e 3.0ában nem csak a sávszél változik, hanem az is, hogy más "kódolást" alkalmazanak benne ami miatt gyorsabb lehet a kommunikáció az eszközök között és még sok más aminek utána kéne nézni :)

jozsefm
jozsefm
2011. okt. 6. 11:39

További kérdés az, hogy a piledriver miért használja még mindig az am3+-t? Nem úgy volt, hogy azok már fm2-es tokkal jönnek?

Eredetileg igen ,de a multkor már közölte az AMD hogy meghosszabbítja az AM3+ platform tervezett élettartamát, bár ennyi késés után így is legfeljebb az eredetileg tervezett ideig lesz valóban használatban.

Davee8989
Davee8989
2011. okt. 6. 7:43
#9

Vajon mennyiért fogják dobálni az Fx-8150 Mert 1 olyanra befizetnék..Vajon verik az I7 et igaz az i7 régebbi..de csak leveri nem?. sőtt akkor alaplapot is cserélnem kell:):D ha valaki tud valami árat irjamár le ty!:)(

gabest
gabest
2011. okt. 6. 0:59
#8

"FMA3 (Fast Memory Access 3)"

BZZZZZZZZZZZZZZ, nem nyert. Fused Multiply-Add.

Balucsek
Balucsek
2011. okt. 5. 21:30
#7

Én csak azt nem vágom miért csak PCIe 2.0 lesz ebben is, mikor az új radeonok (legalább is mindenhol azt pletykálják, hogy) már PCIe 3.0-val jönnek. Nem bírom felfogni, miért nem lesz full kompatibilis az AMD 2 saját terméke. Mert dolog, hogy a sávszél csak paraszt vakításra jó, de sok a paraszt aki gépet akar venni, 1 okkal több miért fognak Intelt venni. De sávszél mellett pár új feature-t is hoz a PCIe 3.0...

jozsefm
jozsefm
2011. okt. 5. 21:56

A múltkori hírek szerint abból is kimarad,nem tudták kellőképpen letesztelni működőképes eszközök híján.

jozsefm
jozsefm
2011. okt. 5. 20:51
#6

[italic]Bulldozer

október közepén már – szinte – biztos, hogy megjelennek.[/italic]

ebben a cikkben inkább ez a hír...:$

BillGetz
BillGetz
2011. okt. 5. 18:07
#5

Régi sztori, talán igaz sem volt:

"Az AMD processzor füsttel működik. Ha kijön belőle a füst, tönkremegy a processzor."

:)

Funtaxxx
Funtaxxx
2011. okt. 5. 17:22
#4

Még meg se jelentek a Bullok de már a következő generációról beszélnek..

"Piledriver egységek majd csak valamikor 2012 közepe és vége között jelennek meg"

Hát ha azt csinálják mint az FXekel akkor jó ha majd '13 karácsonyára megjelenek..

Phantomstranger
Phantomstranger
2011. okt. 5. 15:49
#3

Messze van ez még a DNF-től. Ez még csak Half-Life 2; Doom 3; Stalker szint.

Csak abban reménykedek, hogy nem ismétlik meg azt, amit a Phenommal (és az R600-zal) csináltak. Hogy a sok késés után kihoznak egy sokat fogyasztó és a konkurenciához képest lassú megoldást.

nyunyo19
nyunyo19
2011. okt. 5. 15:36
#2

és reméljük kisülni sem fog :D

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. okt. 5. 15:18
#1

A bulldozer fejlesztési ütemtervét a duke nukem foreverről másolták. ^^

gery84
gery84
2011. okt. 5. 15:28

duke nukem forevere hajaz de remélem nem olyan fog kisülni belőle!

Vissza az oldal tetejére