A Skullsgirls fejlesztője, a Lab Zero Games egyre kétségbeesettebb. Pár hete írtunk arról, hogy a stúdiót vezető Mike Zaimont arra panaszkodott, az emberek nincsenek tisztában egy játék elkészítésének költségeivel. Szerinte ráadásul az is probléma, hogy már jellemző egy olyan trend a közösségi finanszírozásban, hogy a játék elkészítéséhez szükséges összes jelentős része rendelkezésre áll egy külső befektetőtől, az IndieGoGo-t vagy a Kickstartert pedig csak arra használják, hogy megszondázzák a közönséget.
Az Indivisible esetében az a helyzet, hogy a kiadó 505 Games hajlandó letenni 1,5 millió dollárt a játék elkészítésére, de csak abban az esetben, a közösségi finanszírozásból a csapat össze tud szedni 2 milliót. Jelenleg 650 ezer dollár környékén tartanak, és már csak 10 nap van hátra.
Utolsó reményként a Lab Zero Games úgy döntött, hogy elkészít egy kipróbálható, játszható prototípust az Indivisible-ből, és felrakja azt a PlayStation Networkre, ahonnan ingyen letölthető. Amerikában jelenleg már elérhető, de elméletileg hamarosan Európában is felkerül a rendszerbe. Ezzel tehát az Indivisible az első kipróbálható prototípus a PS4-en - sőt, talán a konzolok történetében?
Ezen kívül a Lab Zero lerántotta a leplet a különböző karakterekről, akik más játékokból feltűnnek majd az Indivisible-ben:
- Annie (Skullgirls)
- Calibretto (Battle Chasers)
- The Drifter (Hyper Light Drifter)
- Juan (Guacamelee)
- Lea (Curses N' Chaos)
- Shovel Knight (Shovel Knight)
- Zackasaurus (Super Time Force Ultra)





























