Jól néz ki Chris Avellone co-op játéka, a Degrees of Separation
A Moondrop Studios hangulatos, rejtvényekkel tűzdelt 2D-s platform-kalandjában a tűz és a jég ellentétes tulajdonságait használjuk fel. A két „klímát” két karakter, Ember és Rime képviseli, a pályákon csapatként, különleges képességeik segítségével tudnak előrejutni, ha megfejtik a környezetre épülő, összetett fejtörőket.
Egyedül, vagy co-op multiplayerben is játszhatunk, az innovatív mechanikák és a Chris Avellone által írt erős történet remek szórakozássá teszi a nemlineáris világ felfedezését, bár a sztori részleteit egyelőre homály fedi, míg ki nem adják a következő trailert.
A Degrees of Separation a tervek szerint 2019. február 14-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.
Itt a The Long Dark átdolgozott sztorijának első két epizódja
A történetet most már teljesen belső nézetből, szinkronizált, filmes párbeszédekkel ismerjük meg. Több helyszín, valamint új intró is van, a küldetéseken pedig kicsit lazítottak, hogy több lehetőségünk legyen a túlélésre.
Változtattak a kezelőfelületen (ezentúl mindig látszik), a tüzek kezelése pedig kevésbé körülményes. Szerencsére jutott idő számos hiba kijavítására is, a teljes listát itt találjátok.
Óriási robotpók vár ránk a Warframe-ben
A játék legújabb frissítése, a The Profit-Taker a címadó robotpók ellen küld minket.
Bár a végcél a gépezet elpusztítása, a feladat kapott némi körítést. Először meg kell találnunk a pók gyenge pontjait, és segítséget kell kérnünk a Solaris Unitedtől. Más problémák is akadnak: a Corpus Vallis állataira vadászik, de lehetőségünk lesz megmenteni őket.
Új játékmódot kapott a Verdun
Megérkezett a 64 fős mód, de új térképet, fegyvereket, és katonákat is készítettek nekünk.
A csapatok a Tirailleurs Sénégalese, a franciák nyugat-afrikai gyarmatairól verbuvált emberek, a terület pedig az erdős St. Mihiel Salient, mely Franciaországban található, a német határ közelében. Itt történt az első jelentősebb amerikai támadás, és az egyetlen, melyben csak amerikai gyalogság vett részt.
A játékban amerikai és német katonák harcolnak egy fákkal, lövészárkokkal, és homokzsák-állásokkal fedett vidéken. A csaták végén ezentúl szavazhatunk a következő térképre.
Itt az éles verziós Miscreated
Az Entrada Interactive hardcore multiplayer online túlélőjátéka egy posztapokaliptikus jövőbe visz minket, ahol mutánsok, más játékosok, sőt, a természet ellen kell helytállnunk.
Az 1.0-s verzió a stúdió szerint az alfa végét jelentette, most a bétaváltozat vásárolható meg. Hmm, ez azért így izgalmas, de legyen. Kaptunk hozzá húsz új fegyvert, számos térképrészletet, savas esőt és hóviharokat, de építőanyagokat is.
A Miscreated január 3-ig húsz százalékos kedvezménnyel kapható a Steamen.
Megjelent, és nagyon olcsó a Bladed Fury
A NEXT Studio akciójátékában egy hercegnő próbálja tisztára mosni a nevét, mert azzal vádolják, hogy leszúrt néhány embert. A csodásan megrajzolt hátterek előtt démonokkal és csontvázakkal küzdünk meg, az élményt kaland-, illetve szerepjátékos elemek fűszerezik. Belefutunk majd egy-két platformos kihívásba is.
Valószínűleg nem beszélhetünk túl nagy történelmi hűségről, de az egész nagyon jól néz ki. Érdekes, hogy bár kínai csapat készíti, a játékban mégis megjelennek olyan motívumok (koponyák, végtagok levágása és hasonlók), amiket a kínai kormányzati cenzúra nem túlzottan tolerál.
A Bladed Fury holnap este hét óráig kevesebb, mint hat euróba kerül a Steamen.
Repülhetünk a Fallout 76-ban
Mindehhez csupán a mutációk kreatív használatára van szükségünk.
A Marsupial nevű mutációval nagyon magasra ugorhatunk, a Bird Bones segítségével pedig lassan esünk le. Ha ezekhez hozzátesszük a Strange in Numbers perkkártyát, ami felturbózza a mutációkat, amennyiben a csapattagok is mutánsok, akkor a végén gyakorlatilag lebegünk egy helyben, lásd videó.
Nyilván bugról van szó, jelentették is, tehát esélyes, hogy már nem sokáig lehet majd repkedni Nyugat-Virginia felett.
Elindult az itch.io téli vására
Kedvenc indie játékboltunk is csatlakozott a többi áruházhoz, és több száz alkotást kínálnak kedvezményes áron. Az akciók akár száz százalékosak is lehetnek, mint például a Legacy Quest, vagy a Windstone esetében, így érdemes átböngészni a listát, hátha belefutunk egy rejtett drágakőbe, de akkor se hagyjátok ki, ha alapból szeretitek az indie játékokat.






























