indiePon - A mainstreamen túl 26. rész

A mai epizódban cápás battle royale-ról, egy indie játék sikereiről, közösségi túlélésről, nyári táborozásról és egyéb érdekességekről olvashattok.

indiePon - A mainstreamen túl 26. rész

Új nevet kap, és ingyenessé válik a Raiders of the Broken Planet

A MercurySteam négyfős co-op lövöldéje augusztusban indul újra friss formában, Spacelords néven, és teljesen ingyenesen, jelentette be a spanyol stúdió. 2017-es rajtja óta a Raiders egyfajta shareware-modellel működött: a kezdő kampányért nem kellett fizetnünk, csak a következő háromért. A dolog nem úgy működött, ahogy tervezték, nagyon kevés játékosuk volt, így most a F2P verzióval próbálkoznak.

Az egyelőre nem teljesen világos, hogyan akarnak majd pénzt keresni a Spacelordsszal. A FAQ szerint opcionális közvetlen hozzáférést árulnak majd egyes kampányokhoz: ha megvesszük, nem kell végigjátszanunk az előttük lévőt ahhoz, hogy belevethessük magunkat a kínálatban szereplő kalandokba. Ígértek exkluzív és egyedi tartalmakat is, de másról egyelőre nem igazán esett szó.

A Spacelords augusztus 23-án jelenik meg.

Véget ért a The Darkside Detective első évada

A kilencedik, Baits Motel címen futó üggyel érkezett el a minden értelemben szellemes kalandjáték fináléja, melyben detektívünk és egyenruhás társa kicsit megpihen, és múzeumlátogatásra adja a fejét, hogy aztán ismét egy tökéletesen megírt paranormális küldetésbe torkolljanak az események, megfűszerezve némi akcióval és egy-két robbanással.

A The Darkside Detective-et a Steamen, a GOG-on, vagy a Humble Store-ban keressétek, de Switch-en is elérhető.

Félmillió példány kelt el a Wizard of Legendből

A kétfős Contingent99 stúdió co-op lehetőséget is tartalmazó, roguelike akció-kalandjátéka májusban jelent meg. Izometrikus nézetű labirintusfelfedezősdit kínál, a főszerepben mágusokkal. A hangsúly a gyors mozgáson és a varázslatok minél gyakoribb elsütésén van, a palettán a tűzlabdáktól a jéglándzsákig mindenféle elementáris mágia szerepel.

Az 500 ezer darab cross-platform adat, vagyis PC-n, Switchen, PlayStation 4-en és Xbox One-on összesen sikerült. A játékhoz érkezett már egy ingyenes update, a Nocturne, mely javított a töltési időkön, és egyéb apró módosításokat is hozott.

A Wizard of Legend szerda estig tíz százalékos kedvezménnyel vásárolható meg a Steamen.

Jön a PC-s Steven Universe: Save The Light

A könnyed szerepjáték a Cartoon Network népszerű rajzfilmsorozatán, a Steven Universe-ön alapul, mely egy félig ember, félig ékkő fiú és nagynénjei kalandjairól szól. PlayStation 4-en és Xbox One-on már tavaly ősszel megjelent, a PC-s változat augusztusban érkezik a Steamre.

Az író a rajzfilmet is készítő Rebecca Sugar, és a szinkronhangokat is az eredeti stáb szolgáltatja. A kaland előzménye az Attack The Light című mobilos RPG, de ismerete nem szükséges ahhoz, hogy elboldoguljunk a folytatással. Az viszont eléggé ajánlott, hogy belenézzünk a rajzfilmbe, még akkor is, ha már kinőttük a célcsoportot.

A konzolos változat esetében sokan azt emelték ki, hogy olyan, mintha egy hosszú, interaktív epizód lenne – ez valószínűleg PC-n is igaz lesz.

Nyári táborozás a Camp W-vel

A játék sztorijának hőse egy ifjú boszorkány, aki mágikus tehetséggel kevésbé megáldott társaságban tölti a nyarat egy táborban. A szövegek viccesek, a grafika cuki rajzfilmes stílust hoz (kicsit a Nickelodeon adásaira emlékeztet), és bár egyértelműen egy vizuális regényről van szó, azért több tennivalónk is lesz, mint átklikkelgetni a történeten.

Kiválaszthatjuk például, hősünk mivel és kivel töltse napjait, illetve néha még varázslatokat is bevethetünk az események alakításához. Nyilván mindenkit békává változtathatnánk, de inkább próbáljunk barátokat szerezni.

A Camp W kevesebb, mint 11 euróba kerül a Steamen.

Augusztus 2-án jelenik meg a Grimmwood

A közösségi túlélőjátékban akár harmincan is összegyűlhetünk az egyik procedurálisan generált térképen, hogy aztán közösen felépítsünk egy várost. Naplemente után szörnyek támadnak majd ránk, és a lények minden éjszaka egyre erősebbé válnak. Szabadon felfedezhetjük a környéket, erőforrásokat gyűjtögethetünk és craftolhatunk, de a túléléshez szükségünk lesz a többi játékosra.

A Grimmwood eseményei valós időben zajlanak, tehát egy játékbeli nap 24 valódi órából áll. Mivel ez sokaknak furcsa volt, a fejlesztő Big Moustache Games elérhetővé tette a villámmódot, melyben egy nap 15 percig tart.

A Steamen elérhető az ingyenes nyílt béta.

Hamarosan korai hozzáférésben a King Tide

A játék egy kis csavart visz a battle royale műfajba: 99 másik búvárral kilőnek minket az óceánba egy torpedóval, hogy aztán megpróbáljunk életben maradni, miközben nemcsak a többiek, de a vérszomjas cápák is ránk pályáznak.

A cápákat a gép irányítja, több faj is tiszteletét teszi majd. Ja, és olykor robbanótöltetek potyognak fentről, nehogy véletlenül biztonságban érezzük magunkat.

Egyedül, vagy csapatban is játszhatunk, a környezetet hínárok, elsüllyedt hajók, korallszirtek és elhagyott tengeri laboratóriumok pettyezik, ez utóbbiakban különböző vízalatti puskákat és egyéb fegyvereket találhatunk.

A King Tide korai hozzáférése augusztusban indul a Steamen.

Kipróbálható az I’m not a Monster

A Cheerdealers körökre osztott űrkatasztrófa-szimulátora olyan, mintha a gyilkosos (vagy vérfarkasos) társasjátékot ötvözték volna az XCOM-mal. Hét játékosnak kell megmentenie a civileket egy támadás alatt álló űrhajóból, de ketten közülük valójában alakváltó idegen gyíklények, akik másokat is át tudnak változtatni hozzájuk hasonlóvá. A végleges változatban többféle játékmód, veszélytípus és szcenárió lesz, de a Steamen már ingyenesen elérhető a multiplayer béta.

A fejlesztők az ötvenes évek B-kategóriás amerikai mozifilmjeinek stílusát vették kölcsön. A bétában a terep tele van civilekkel, és ha egy bizonyos számban meghalnak közülük, vesztettünk, viszont ha megölünk minden idegent, vagy elég embert viszünk a kezdőpontra, nyert ügyünk van.

A két oldal teljesen más szabályok szerint játszik. Az emberek látótere korlátozott, az idegenek pedig kollektív tudattal rendelkeznek. A megfertőzött emberekből idegen válik. Szerencsére a bétában van egy rövid tutorial, és ha nincs elég játékos, az üres helyeket botokkal tölti fel a rendszer.

Az I’m not a Monster a tervek szerint még idén megjelenik.

Folytatódik a La-Mulana

A La-Mulana 2 kickstarteres kampánya négy és fél évvel ezelőtt zárult sikeresen, de most végre megjelent a játék. Eg-Lana ősi, föld alatti romjait fogunk felfedezni a kalandban, miközben különböző rejtvényeket oldunk meg, és igyekszünk rájönni, miért jelentek meg a szörnyek a felszínen.

A fejlesztő Nigoro stúdió a folytatás főszerepét Lumisa Kosuginak adta, aki az első rész hősének lánya. A játékmenet főleg platformokon való ugrálásból, fejtörőkből, illetve az Őrzőknek nevezett, hatalmas bossok elleni harcból áll.

Eg-Lanát több zónára osztották, az egész egy hatalmas barlangrendszert alkot, melynek bejárásához nagyjából 20-30 órára lesz szükség. Nincs kötött sorrend, arra megyünk, amerre akarunk, de útközben gyűjtjük majd össze a történet elemeit. Segítségünk nem lesz, mindenre nekünk kell rájönnünk.

A La-Mulana 2 a Steamen, a GOG-on, vagy a Humble Store-ban érhető el.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward