indiePon - A mainstreamen túl 11. rész

A mai részben a fénysebességnél gyorsabban utazunk a galaxis közepébe, meghallgatjuk az utolsó android meséjét, nosztalgiázunk egy MS-DOS játékkal, és belekukkantunk egy Pokémon-szerű MMO-ba is, többek között.

indiePon - A mainstreamen túl 11. rész

Az első 100 órában ingyenes a Totally Accurate Battlegrounds

A Landfall Games battle royale játéka áprilisi tréfaként indult, és ez látszik is rajta. A vicces fizika röhejes karaktermozdulatokat eredményez, az autók is furcsák, a fegyverek rúgásától pedig hátrarepülünk, hogy csak néhány példát említsek. Ugyanakkor érdekes ötletek is akadnak: a folyamatosan szűkülő területet itt egy hatalmas fal veszi körbe, a végén pedig hatszög alapú blokkokból álló terep vár minket, miközben ömlik be a forró láva.

A Totally Accurate Backgrounds június 6-án jelent meg a Steamen, a Landfall pedig ingyenessé tette az első száz órában, tehát még van időtök arra, hogy bezsákoljátok. Ha mégis lemaradnátok róla, akkor sem fog túl sokba kerülni, öt euró körül lesz az ára. A stúdiónál az egész csak egy apró mellékprojekt, miközben a Totally Accurate Battle Simulatoron dolgoznak.

Hátborzongató a Signalis bemutatkozó trailere

A kétfős Rose-Engine stúdió sci-fi túlélő-horrorjátéka Lovecraft-ihletésű történettel vár majd minket. Hőse Elster, egy replika (valószínűleg valamilyen klón, vagy android), aki egy kihalt, fagyos bolygón találja magát, ahol szemmel láthatóan valami szörnyű dolog történt, legalábbis erre utalnak a vérnyomok. A felvételen lévő inventory alapján harcolni is fogunk.

A két alkotó, Alexander Zwerger és Barbara Wittmann már 2014 óta foglalkozik a projekttel. A megjelenési dátum még nem ismert, a tervek között pedig egy kickstarteres kampány is szerepel. A hivatalos oldalon feliratkozhattok a hírlevélre, hogy értesítést kapjatok az indulásáról.

MS-DOS játék a Kickstarteren

A Planet X2 2017 novemberében jelent meg Commodore 64-re. A Planet X3 ennek folytatása lesz, ezúttal MS-DOS-ra írt játék formájában. Alkotója, David Murray először sima portot akart készíteni, de aztán úgy döntött, kihasználja az extra RAM által nyújtott lehetőségeket, és beépít mindent, amit ki kellett hagynia a C64-es verzióból, így változatosabb, összetettebb stratégiáknak nyitva utat.

A Planet X3 kickstarteres kampányának célösszegéül kitűzött harmincezer dollár órák alatt összejött, jelenleg nyolcvanezer dollár felett jár a számláló. A játék minden muzeális masinán futtatható lesz, a négy színt használó CGA verzió például egyetlen floppylemezt igényel majd.

Alapvetően egy bázisépítős RTS-ről van szó, melyet kizárólag billentyűzettel kezelt felület és az egységek közvetlen irányítása jellemez. A retroőrültek valószínűleg imádni fogják, és szerintem valahol csodálatos, hogy még mindig van igény ilyesmire - igazi nosztalgikus élményt nyújt az egész projekt.

VR headset nélkül is játszható a Gunheart

A régmúlt technikájáról ugorjunk az egyik legújabbra. Az online co-op FPS egy évig volt korai hozzáférésben, de nemrég élesben is megjelent. Bár VR játékról van szó, a headset megléte már nem feltétel ahhoz, hogy belekukkantsunk a sci-fis, zsoldosos, kicsit szerepjátékos kalandokba, egérrel és billentyűzettel is elindulhatunk.

Egyedül is próbálkozhatunk, de a Gunheartot co-opra tervezték. A csapatra való várakozás közben beszélgethetünk másokkal, kiválaszthatjuk a küldetéseket, vagy furcsa űrhacukákat húzhatunk kiborgtestünkre. A fejlődés véletlenszerűen generált pályákon történik, melyek tele vannak zsákmánnyal.

A Gunheartot a Steamen és az Oculus Store-ban is megtalálhatjátok.

A galaxis szívébe utazhatunk a Voyageurrel

A minimalista, történetalapú űr-felfedezős játék koncepciójának középpontjában egy izgalmas sci-fi kérdés áll: mi van, ha képesek vagyunk a fénynél gyorsabb utazásra, de csak egy irányba? A Descent Device nevű idegen technológia segítségével egy emberöltő alatt felfedezhetjük az univerzumot, de mindig csak a galaktikus központ felé haladva.

Mivel a Voyageur eredetileg iOS-re és Androidra jelent meg, úgy tervezték, hogy kényelmesen elférjen egy okostelefon kijelzőjén. A PC-s verzióban nem a játékteret növelte meg alkotója, Bruno Dias, hanem a háttérként szolgáló térképpel töltötte meg a nem használt részeket, így érdekes hatást kapott: úgy érezzük, mintha valóban hihetetlenül messze lennénk otthonról, ahová sosem térhetünk vissza.

Utunk során különböző civilizációkkal, és a fénysebességgel való utazás előtt létrehozott emberi kolóniákkal is találkozunk, de összefutunk majd más, hozzánk hasonló utazókkal is. Az univerzum procedurálisan generált, így minden végigjátszás más lesz. Az egyetlen, kizárólagos irány által felvázolt nézőpont miatt elgondolkodtató, filozofikus felhangok is megjelennek.

A Voyageur öt dollárba kerül az itch.io-n, nyolc dollárért a zenét is megkapjuk a játék mellé.

A Temtem olyan, mint egy Pokémon-MMO

Már persze annyira, amennyire az jogilag lehetséges. Temtemnek nevezett szörnyeket gyűjtünk, csatákat vívunk velük; a játékra körülbelül úgy hatott a Pokémon, mint a Starboundra a Terraria, mintha a spanyol Crema stúdió munkatársai úgy gondolták volna, hogy „oké, ha ti nem csinálok Pokémon-MMO-t, megcsináljuk majd mi”.

A Temtemhez a Kickstarteren gyűjtenek támogatásokat, a kért hetvenezer dollárt már jócskán túllépték. Ha nem szól közbe egyetlen ügyvéd sem, a játékban az lesz a célunk, hogy a legjobb Temtem-idomítóvá váljunk, új temtemeket fedezzünk fel, létrehozzuk saját „istállónkat”, és legyőzzük a nyolc dojo-vezetőt a körökre osztott harcokban. Oda kell majd figyelnünk a Belsoto klánra is, akik laborokban és háborúkban használnák a temtemeket.

A többi játékossal városokban kereskedhetünk, esetleg küzdhetünk meg 2v2, 2v1 és 1v1 formában, ez utóbbi a bajnokságot takarja. Temtemjeinket tenyészthetjük is otthonunkban, ezzel új képességeket hozhatunk létre, amik akár öröklődhetnek is.

A Temtem megjelenését 2019 végére tervezik, az alfateszt viszont még idén várható.

Csodaszép lesz az utolsó android meséje

Az Európa egy felfedezős kalandjáték, melyet a Blizzard egyik művésze, Helder Pinto készít. A történet hőse az utolsó, értelemmel rendelkező android, egy évezreddel a világot elpusztító katasztrófa után. Ahogy a traileren láthatjuk, álomszerű, gyönyörű utazásban lesz részünk egy idilli világban, melyben itt-ott a mágia is megjelenik.

A felvétel egy idézettel kezdődik a brit író-filozófustól, Alan Wattstól: „Képzeld el, milyen lenne elaludni, és többé nem ébredni fel. Most képzeld el azt, milyen volt felébredni anélkül, hogy elaludtál volna. Ekkor születtél meg.”

Az Europa életről, halálról, valamint más elgondolkodtató témákról szól, és bár egyelőre nincs róla túl sok információ, ami van, az csodaszép. Ha végül mégis csak egy megszokott fantasy-kalandnak bizonyul, a világot elpusztító kataklizmáról, és annak egyetlen, magányos túlélőjéről szóló történet önmagában érdekes lehet. A továbbiakért egyelőre csak egy Twitter-fiókot figyelhetünk - én biztosan szemmel fogom tartani a hírekért.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward