Amikor legutóbb rápillantottunk a Steam hardverstatisztikájának GPU részlegére, már látszott, hogy a régóta népszerű GeForce GTX 1060-as modell már nem sokáig foglalhat helyet a trónon, ugyanis a GeForce GTX 1650 lassan, de biztosan kezd felzárkózni hozzá. November folyamán meg is történt a trónfosztás, hála annak a folyamatnak, amelynek során a GeForce GTX 1650 népszerűsége 0,66%-kal nőtt, ezzel egy időben viszont a GeForce GTX 1060 népszerűsége 1,85%-kal csökkent.

A GPU hiányos időszak véget ért, hála annak a ténynek, hogy a kriptovaluta-lufi kidurrant, és már a COVID-19 pandémia sem pörög akkora fokozaton, mint az elmúlt 2 esztendő folyamán, éppen ezért az utóbbi időszakban sokan modernebb videokártya után néztek. Esetenként arról is szó lehetett, hogy a GeForce GTX 1060 helyére a modernebb GeForce GTX 1650-es modellt állították be, ami ugyan modernebb, ám nem feltétlenül gyorsabb, mint a GeForce GTX 1060 – utóbbiból a 6 GB-os példány még mindig elég ütőképes.

Galéria megnyitása

Igazából mindkét videokártyából kétféle változat kapható: a GTX 1060-nál 3 GB-os és 6 GB-os verziók közül lehet választani, míg a GTX 1650 GDDR5-ös és GDDR6-os kivitelben érhető el. A GeForce GTX 1650 igazából a legkisebb Turing GPU köré épül, ami sem hardveres RTX, sem pedig hardveres DLSS támogatással nem rendelkezik, hiszen sem aktív RT magok, sem aktív Tensor magok nem találhatóak a fedélzetén.

A Steam listája egyébként eléggé érdekesre sikeredett: az első 12 helyen xx50 vagy xx60 sorozatú Nvidia videokártyák foglalnak helyet, csak egy kivétel van, a GeForce RTX 3070, ami éppen a hatodik legnépszerűbb modellnek minősül a Steam játékosok körében. Ennek megfelelően sem AMD, sem Intel GPU nem került be az első 10 legnépszerűbb videokártya közé. A fentiek alapján egyértelmű, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítaniuk a gyártóknak az xx50 és az xx60 sorozatú videokártyákat tömörítő árkategóriákra – remélhetőleg a későbbiekben az Intel és az AMD termékei is felbukkannak majd a TOP 10-ben, ezzel kiegyensúlyozottabbá téve a versenyt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sLiNK19
sLiNK19
2022. dec. 11. 8:06
#7

Érdekes. Nálam egy 3070Ti van a gépben (EVGA queue, így drága sem vót shortage alatt), asszonynak viszont mikor még többért mentek a dolgok, eladtam a 1660Ti-ját, és áresés után 120-ért vettem neki egy 6700XT Red Devilt. Hát ki merem jelenteni, hogy használat közben semmi különbség nincs a kettő közt (rt/dlss pont nem érdekel). Ennyi pénzért ilyen kártyát rég nem lehetett kapni.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. dec. 5. 23:38
#6

Nagyon legit statisztika mikor randomra +-50% változás van egy kivdeokártya részesedésben honaprol honapram majd visza, gondolom mind tervezet elavulás során hirtelen tonkrement majd megjavitották öket?

Dragon3k
Dragon3k
2022. dec. 6. 0:33

@PARASZT Mivel nem kötelező a statisztikában részt venni, illetve előfordulhat, hogy sokaknál ép nem megy akkor a kliens, simán lehetnek ingadozások a havi felmérésekben.

NKtel1982
NKtel1982
2022. dec. 5. 17:38
#5

senkinek sem kell AMD

ZoliS
ZoliS
2022. dec. 5. 13:22
#4

Mi az, egyre drágább és egyre csak csökken a teljesítménye?

McGregor
McGregor
2022. dec. 6. 8:43

@ZoliS Magyarország kormánya? :D

szolse
szolse
2022. dec. 5. 12:45
#3

miért van 2 soron a 3060 és a 3060 laptop?

szolse
szolse
2022. dec. 5. 17:08

@Levy_Szh

ez igaz. elvileg az asztali 175W, a notebook 115W/140W, itt azt írják ez 11% különbség, de ebben benne vannak azok a laptopok is ahol ennél kisebbre vannak belőve. én játék futása során meg nem mondom melyiken fut.  https://gpu.userbenchmark.com/Compare/Nvidia-RTX-3060-vs-Nvidia-RTX-3060-Laptop/4105vsm1452971

Levy_Szh
Levy_Szh
2022. dec. 5. 11:57
#2

Vajon miért a XX60 a domináns ... ja mert azt még talán kilehetett fizetni.

tomchee
tomchee
2022. dec. 10. 20:00

@Levy_Szh igazságszerint mindig is a 60 asok emelkedtek népkártyává 10 éve is amikor volt lehetetlenül drága a vga :)

Terror
Terror
2022. dec. 5. 11:55
#1

No és a Prohardver szerint IGAZI NÉPKÁRTYA Radeonok közül egyetlenegy sem fért a listára? Szomorú.

tomchee
tomchee
2022. dec. 10. 20:02

@zkarpati az amd döntött, de nem a konzolok hanem a bányászok mellett, tette le a voksát őke t szolgálta ki 2 évig. 

Láthattad konzol is hiány cikk volt

Vissza az oldal tetejére