A GooPhone egy kínai székhelyű gyártó, és minden bizonnyal sokaknak nem kell már bemutatni a cég munkásságát. A kis vállalat főleg a provokatív magatartásával vonta magára eddig a figyelmet, ugyanis előszeretettel másolja le a nagyobb gyártók modelljeit, majd ezt követően büszkén hirdetik a saját variánsaikat.

Galéria megnyitása

A legemlékezetesebb megmozdulásuk a GooPhone i5: ez a telefon lemásolta az iPhone 5-öt a kiszivárgott kémfotók alapján, majd hamarabb került a boltok polcaira, mint az Apple eredeti modellje. Ráadásul még a cseppet sem arcátlan másolást megfejelték azzal, hogy pert fontolgattak az őket(!) másoló iPhone modell miatt. Végül persze nem terelték jogi útra a dolgot (valószínűleg esélyük sem lett volna), és megnyugodtak a kedélyek, mostanra pedig inkább a fejlesztésre koncentrálnak, és nem a külső jegyek mihamarabbi ellopására.

Galéria megnyitása

Ez meg is látszik az X1-en, ami a feladatát tökéletesen teljesíti, de azért némi kompromisszummal. A legfontosabb jellemzője ennek a gépnek, hogy a nagykereskedelmi ára 499 jüan, azaz kb. 80-85 dollár. Ezért az összegért pedig becsomagolták nekünk a MediaTek MT6589 chipet. Ez a lapka négy Cortex-A7 magot sorakoztat fel, melyek 1,2 GHz-es órajelen tevékenykednek egy PowerVR SGX544 grafikus egységgel megtoldva. A rendszermemória kapacitása 1 GB, a tárhelyet tekintve pedig mindössze 4 GB beosztását kell megoldanunk, persze csak addig, míg meg nem toldjuk egy microSD-vel. Továbbá kiemelendő az is, hogy már az Android 4.2 teljesít rajta szolgálatot gyári kivitelben – ez a legfrissebb Jelly Bean kiadás.

Van viszont árnyoldala is egy ilyen olcsó készüléknek. A kijelző ugyan hatalmas, 4,7 hüvelykes, de a felbontása mindössze 854 x 480 pixeles (FWVGA), így a pixelsűrűsége már eléggé gyenge. Fotózásra is eléggé alkalmatlan a konstrukció, ugyanis a két kamera 1,3 és 2 megapixeles – öröm az ürömben, hogy a videócsevegéseinket legalább tisztességes minőségben bonyolíthatjuk. A kapcsolati képességei között nem sok extrát fedezhetünk fel, ám ide sorolható a két SIM slot, ami mindenképpen dicséretes. A 3G HSDPA modemet ebből persze csak az egyik tudja használni. Van még emellett 802.11n-es WLAN, Bluetooth 3.0 modul és a GPS vevő sem hiánycikk. A hátlap mögé rejtett akkumulátor kapacitása 1800 mAh, mely a hardvert tekintve nagyjából kétnapi energiaellátást tud megoldani.

Galéria megnyitása

A fenti összegért cserébe ugyan nehéz rátalálni – mivel a kiskerek is keresni szeretnének rajta –, ám nincs okunk különösebben panaszra: 100 dollár alatt beszerezhető némi utánajárással. Remélhetőleg a GooPhone újdonságára felfigyel valamelyik nagynevű kínai gyártó (Huawei, Alcatel, ZTE), és hamarosan követőre talál az X1 valamelyest átgondoltabb formán (kisebb kijelző, de jobb kamera alacsony felárral).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
99cShop
99cShop
2013. júl. 18. 11:07
#13

Haipai I9389

Ebben komolyabb a kamera. Persze ez már kb. $135

Ez viszont Galaxy S3-at másol formában.

Persze van 5" full HD is, de az már $250, viszont 18mpix a kamerája.

pidzse
pidzse
2013. júl. 11. 8:59
#12

Érdekes nem hogy a cikben 2 megapixelt irnak a valóságban meg 5 megapixeles!!

longfield
longfield
2013. júl. 5. 14:20
#11

van egy webshop ahol 5 mp-s kamerával(+0,3 elől) hírdetik, 110 $-ért.

[LINK]

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 5. 12:30
#10

chapwees és te észre vetted az előző mondatom végén a smiley-t? :D

chapwees
chapwees
2013. júl. 5. 7:55
#9

@jaszy.peti

A képen semmilyen iPhone nincsen.

B)

facepalm

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 5. 7:19
#8

Az első képen az Original Iphone 5 van, remélem azért észre vettétek :)

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 5. 7:06
#7

benifasio +1 :D

benifasio
benifasio
2013. júl. 4. 21:24
#6

Mi az az iphone?? =(

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 4. 20:17
#5

Nem semmi lett volna ha tényleg perelnek...:O:D

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 4. 21:59

Az is szabadalmi oltalom alatt áll?=(xD

LechooEdy
LechooEdy
2013. júl. 4. 20:03
#4

Ha egy okostelefon aksija ki fogja bírni 4 napig, akkor fogok váltani. Hiába a 4 mag, meg a többi, szóval nincsen értelme a számomra egy MOBILtelefonnak, ha fél, egy nap alatt lemerül.

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 4. 18:19
#3

Kit érdekel h mire hasonlít :) Csak jól nézzen ki, és legyen benne erő.

saiyajins
saiyajins
2013. júl. 4. 18:14
#2

85-100 dolcsiert mar mi is vennnenk segeny ember iphone_ja

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 4. 17:59
#1

kijelzőt feldobták volna 1280*720-as IPS panelesre. meg kapott volna egy Front:2MP, Rear:5vagy 8MP-s kamerát és akkor lenne kb 100$ a 85$ helyett. Vinnék mint a cukrot.

Vissza az oldal tetejére