A 612 Games májusban jelentette be, hogy Wild West Online címmel nagyszabású vadnyugati MMO készítésébe fogtak. Nem sokkal ezután az is kiderült, hogy nem vesznek majd igénybe közösségi finanszírozásos forrásokat a munkához, mert az eredeti befektetők további anyagi fedezetet biztosítottak. Magát a játékot eddig csak képeken láthattuk, de Stephan Bugaj producer most megosztott egy felvételt, melyen futás közben mutatják meg, milyen lesz a vadnyugati élet. A videón egyebek mellett megjelenik néhány helyszín, a vérdíj-rendszer és egy tűzpárbaj is.

Ahogy az kiderül, az újságok fontos szerepet játszanak majd a játék világának felépítésében, illetve a játékosok is ezekből tájékozódhatnak az aktuális eseményekről. Bugaj külön kiemeli, hogy cselekedeteink miatt mi is bekerülhetünk az újságba – ezzel főleg azokra az esetekre utalhat, ha elkapnak, mikor például a szalon raktárából próbálunk italt lopni. Bugaj szerint ilyenkor úgymond priuszt szerzünk, de ha nem vesznek észre a tett közben, akkor megússzuk a dolgot.

Később egy szép fenyőerdőben mászkál a karakter a célszemélyre vadászva, mielőtt csatlakozik társához, akit aztán lelőnek, de láthatunk térképbemutatót gyorsutazással, szalont és városi túrát, illetve lovaglást is.

A Wild West Online a tervek szerint idén jelenik majd meg, a hivatalos oldalon jelentkezhettek a zárt alfára és a bétatesztre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Nissifer
Nissifer
2017. júl. 13. 14:46
#2

Árnyékra lőtt a sátorban. A bandita jóval előrébb állt a sátor bejáratához közel,

totál más irányban, mint ahová lőttek a demóban. Ez így nagyon gáz.

Meteoreso
Meteoreso
2017. júl. 11. 15:40
#1

jól néz ki

kár hogy nem körökre osztott

tomm27
tomm27
2017. júl. 11. 18:51

körökre osztott egymást másoló unalmas játékelemekkel teli játékból van millió csak éppen nem vadnyugat témájú viszont komolyabb mmo nem igazán jött az elmúlt években én személy szerint nagyon örülök neki hogy végre érkezik egy ilyesmi stílusú játék

Vissza az oldal tetejére