Ilyen lett volna az LG Velvet 2 Pro

Az LG Mobile lehúzta a rolót, így sosem fog már bemutatkozni a mobil, de most kiderült, milyen lett volna.

Ilyen lett volna az LG Velvet 2 Pro

Nem volt képes egyenesbe hozni a mobilos részlegét az LG, így meghozta azt a radikális döntést, hogy teljesen leállítja a divízió működését, hogy az ne hátráltassa a céget, ne tüntesse fel rossz fényben a befektetők szemében a márkát. A Velvet következő generációja pedig már a megjelenés küszöbén állt. De milyen lett volna?

A Velvet szériát az LG nem egy csúcsmodellel alapozta meg tavaly. Egy olyasmi konfiguráció lett a Velvet, ami éppen elég. Nem túl erős, de éppen ezért vékony, kecses, és a kameramodulja sem emelkedett ki a hátlapjának a síkjából, ami meglehetősen ritka látvány manapság. A Velvet 2 hasonló irányba indult volna elő, de ebből már jött volna egy „Pro” jelzővel rendelkező változat is, ami azért mégis csak a csúcsot célozta volna, annak ellenére. hogy a Velvet eredeti filozófiája nem ez volt.

Az LG Velvet 2 Pro egy 6,8 hüvelykes megjelenítővel került volna bevetésre, amiről azt lehet tudni, hogy P-OLED technológiás alapra épült volna, és 1080p-s felbontásra lett volna képes. Ezek még nem újdonságok, a sima Velvet is ilyen képernyővel rendelkezett, de itt már 120 Hz-es üzem is támogatott lett volna, és valós 10 bites HDR támogatás is lett volna. Ívelt lett volna a masina frontja, ugyanolyan mértékben, mint a hátlap, így nyújtott volna nagyon kellemes fogási élményt.

Galéria megnyitása

A szerkezet az Android 11 operációs rendszerrel lépett volna színre, amint a vállalat megszokott grafikus felhasználói felületének a legújabb változata lett volna. Itt még több extra fókuszált volna az osztott képernyőt használatra. És egy 10 megapixeles előlapi kamerával lépett volna a színre a Velvet 2 Pro, aminek az egyik különlegessége az automatikus fókusz támogatásában rejlett volna 4K Ultra HD videózási opcióval.

A hátlapján három kamerával szállt volna ringbe a Velvet 2 Pro. A főkamera szerepére az LG a Sony egyik 64 megapixeles szenzorát választotta, ami OIS támogatást is kapott, a videóknál garantált lett volna a remegésmentes felvétel. Egy 8 MPixeles telével és egy 12 megapixeles ultra-széles látószögű kamerával is szolgált volna az LG a vásárlók számára. A zoomolás háromszoros volt a tervek szerint, szóval nem periszkópos lencserendszernek a bevetésében gondolkodott az LG.

Videózásnál az LG bevetette volna a Gimbal stabilizálást, amit először – és utoljára – a Wing modell esetében használt. Ez egy nagyon jó elgondolás alapján született meg, és nem lenne túlzottan meglepő, ha a jövőben megjelenne hasonló opció más gyártóknál. Mozgóképeknél a 240 FPS támogatás lett volna a csúcs, ha lassításra kerül a sor.

A Snapdragon 888 mobilplatformmal szerette volna az LG piacra dobni ezt az okostelefont. A tempóra biztosan nem lehetett volna panasz ennek köszönhetően. És 8 GB-nyi RAM-ot, valamint 128 GB-os tárhelyet nyújthatott volna az eszköz.

Oldalsó gombok nélküli dizájnnak készült az LG Velvet 2 Pro, de nem lett volna teljesen résmentes a burkolata. A tervek szerint egy C-típusú USB és a hangszórórács maradt volna, meg persze a mikrofonok bementei. Teljesen üveg és fém eszköz lett volna a Velvet 2 Pro, az anyaghasználatra az LG hangsúlyt fordított. És 7,5 milliméterre emelkedett volna ki a síkból a masina, miközben a hátlapja alatt egy 4500 milliamperórás kapacitású akkumulátor állt volna munkába.

Az LG legyártott egy kisebb készletet a Velvet 2 Próból, de hivatalosan ezt az okostelefont már nem hozta forgalomba. Értékesítette nagyon kedvező áron a munkavállalói számára. Azért is adta nagyon olcsón a gépet a vállalat, mert szoftveres támogatást erre már egyáltalán nem vállalt, és a szerény alkatrészellátás miatt a hardverre érvényes garancia is meglehetősen be lett határolva.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap