A OnePlus valószínűleg 2022 első felében fog előrukkolni a mostani 9-es szériának az utódjával, de már megjelent egy renderkép, ami állítólag a márka következő csúcsmodelljét ábrázolja. Nem az egész készülék látható a képen, hanem csak a hátlapnak egy része, de ez éppen elég ahhoz, hogy érdekes formát mutasson.
Az okostelefon hátát mutató képen jól látható, hogy a kamerapúp teljesen máshogy nézhet majd ki, mint az eddigi modellek esetében. Egyáltalán nem OnePlusra emlékeztető a szerkezet háta, sokkal inkább egy Samsung készüléknek a benyomását kelti. A Galaxy S21 szériánál látott kialakításhoz hasonlóan, majdnem egybeolvas a keret a kameramodullal.
A dizájnváltás mellett azt lehet még megállapítani a hátlapot mutató renderekből, hogy az optikák sokkal nagyobbak lesznek majd. Ez eléggé általános trend volt az elmúlt években, szóval nem lenne meglepő, ha tényleg így lenne. A OnePlus 10 Pro kameraszigete már a telefon közepéig belóghat majd a szélétől. Bár ez csak előzetes render, de a hátlapnak az anyaga is érdekesnek tűnik, erősen textúrázott a felület, de itt talán csak a rendert készítő játszott el azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem a megszokott anyaghasználattal dolgozna a gyártó.
Szemből ugyan egyelőre nincs kép, de ez valószínűleg nem is tartogatna túl sok érdekességet. Minden bizonnyal az előlap jelentős részét kitölti majd az a képernyő, ami a két peremén ível lesz. Korábbi pletykák szerint egy LPTO AMOLED egységet kap majd a OnePlus 10 Pro, ami Quad HD+ felbontással szolgál majd. Arról is szó esett, hogy ez 120 Hz-es lesz, akárcsak az elődje, így megkapja majd a Fluid jelzőt.
Kiszivárgott CAD adat alapján a szerkezet 163,2 milliméter magas lesz majd, miközben a szélessége 73,6 milliméteres lehet, és az egész 8,7 milliméterre fog kiemelkedni a síkból, legalábbis a kamerától eltekintve, mert azon a ponton valamelyest vastagabb lesz. Persze ez már megszokott dolog mostanra. Korábbi híresztelések alapján azt is tudni véljük már, hogy 8 és 12 GB memóriával lesz elérhető a OnePlus 10 Pro, a háttértára padig 128 és 256 GB-os kapacitással szolgálhat.
A OnePlus idén bevezette a Hasselblad kamerákat, ennek a jegyében is fejlődés lehet majd jövőre a kamerák terén. Az együttműködésnek pedig remélhetőleg a szoftveres extrákon túl egyéb hozománya is lesz majd. A szerkezet biztosan megkapja majd a Qualcomm következő generációs Snapdragon zászlóshajóját is, ami gondoskodni fog a hibátlan teljesítményről. A következő hetekben, hónapokban pedig újabb információk láthatnak majd napvilágot annak kapcsán, hogy mivel készül a OnePlus.
































