A Xiaomi a színfalak mögött már az új generációs Mi Band bevetésén dolgozik, és a napokban kiszivárgott néhány fénykép is. A felvételek alapján újabb dizájnváltásra készülhetnek az érdeklődők, azonban nem egy teljesen új irányba indul el a cég, hanem egy korábbi kialakítást vehet elő ismételten.
Eddig még minden Mi Band modell másfajta külső kialakítást kapott, és a jelek szerint a Mi Band 5 is változik, de nem ismeretlen irányba fog elmenni. Az első Mi Band még kijelző nélküli volt, és ívelt formavilággal rendelkezett, amit a Mi Band 2 már egy sík felülettel követett és apró kijelzővel követett. A Mi Band 3 újra az ívelt formák felé vette az irányt, és már egy nagyobb monokróm panelnek adott otthont, a Mi Band 4 pedig kicsit visszavett a gömbölydedségből, és csak a peremek mentén lett lekerekített, egyébként sík volt a felülete.
Ezek után a Mi Band 5 nagyon úgy fest. hogy visszatér a Mi Band 2 kialakításához, vagyis teljesen sík lesz a felülete. Valószínűleg részben ennek is köszönhető majd az, hogy a képernyője tovább növekedik. Állítólag ez a viselhető kiegészítő már egy 1,2 hüvelykes megjelenítővel lesz felvértezve. Természetesen színes képernyőt alkalmaz a Xiaomi, ahogy azt már a Mi Band 4 esetében a meglévő felhasználók megszokhatták.
A fényképeken azt is lehet látni, hogy a töltő is változni fog, ismételten. A Mi Band 5 esetében a vállalat ugyancsak a korábbi Mi Bandekhez térhet vissza, és egy belecsúsztatós töltőt fog használni, nem pedig olyan bepattintós bölcsőt, mint a Mi Band 4 esetében. Úgy tűnik, hogy a Mi Band 4 töltője nem bizonyult jó iránynak, mert egyetlen Mi Band generáció után a megszokott formához tér vissza a cég. A Mi Band 5 a felvételek alapján kisebbnek is tűnik, mint amilyen a Mi Band 4 volt. És azt minden bizonnyal üdvözölnék a vásárlók, ha kompaktabb lenne a termék.
Korábbi kiszivárgott információk szerint jó esély mutatkozik arra, hogy a Mi Band 5-nek már nemcsak a kínai változatában lesz majd NFC chip, hanem a nemzetköziben is, így lehet majd vele a mobilfizetéseket intézni. De elképzelhető, hogy ez továbbra is feláras opciónak bizonyul majd. Továbbá a sportolók számára szolgálni fog a termék SpO2 szint mérési lehetőséggel. És meredekebb híresztelések szerint még digitális asszisztens használati lehetőséggel is számolni lehet. A kínai modell a Xiao AI-t, a nemzetközi pedig az Alexát támogathatja majd.
A Xiaomi minden bizonnyal ezúttal is arra fog törekedni, hogy a termék árát alacsonyan tartsa, mint ahogy azt eddig láthattuk. De azt pontosan még nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül majd a szerkezet – ha minden jól megy, 200 jüan körül alakulhat az eszköz ára.
































