Az Oppo remek okostelefonokat képes kalap alá hozni, és most egy olyan szabadalom bukkant fel a vállalat neve mellett, ami egészen látványos okostelefont eredményezhet. A cég az élek hajlításával hozná össze a „csupakijelzős” előlapot.

A Vivo NEX 3 és a Huawei Mate 30 Pro jóformán már látható oldalsó keretek nélkül született meg, és a BBK Electronics égisze alatt, a Vivo társmárkája, az Oppo a jövőben még jobban kihangsúlyozná a kijelzőt, célba venné a 100%-os kijelző-előlap arányt. Napjainkban már nem tűnik nagy dolognak vékony kávával készíteni mobilt, több olyan konstrukció is van, aminél 90 százalék feletti a kijelző és az előlap aránya. Viszont ennek ellenére a 100% elérése mégis nagyon nehéz kihívásnak tűnik. De a jelek szerint az Oppo megoldaná a dolgot, és szabadalmak mutatják, hogy miként érné ezt el.

Galéria megnyitása

Ahhoz, hogy egy okostelefon szemből kizárólag megjelenítőt, ezzel együtt pedig hasznos felületet mutasson, meg kell oldani a keretek teljes eltüntetését. Keret nélkül viszont nem igazán lehet összehozni az okostelefonokat. Az Oppo éppen ezért abban látja a megoldás, hogy mind a négy oldalán 3D kialakítást ad a panelnek, vagyis meghajlítja, méghozzá olyan mértékben, hogy közel 90 fokos legyen a letörés teljesen körbe a házon. Így szemből nézve a keretek gyakorlatilag bekerülnek a panel erősen ívelt része mögé.

A „3D Waterfall” dizájn létrehozása minden oldalnál papíron nem érződik nagy feladatnak, miután például a Vivo NEX 3 esetében a mérnökök megoldották azt a kihívást, hogy eltűntessék az oldalsó kereteket, de valójában ez nem egyszerű a teljes felületen. A sarkak különösen nagy kihívást jelenthetnek, és azt is meg kell oldani, hogy a végeredmény kellően tartós maradjon. Gondoskodni kell a megfelelő merevségről, valamint arról is, hogy az eséseket elviselje a konstrukció.

Galéria megnyitása

Bár már láttunk olyan eszközöket, amik nagyon közel állnak a teljesen kijelzővel lefedett előlaphoz, az egészen biztos, hogy amennyiben sikerül megvalósítania a fenti grafikákon látható dizájnt az Oppónak, az döbbenetes látványt fog nyújtani a mosatni megoldásokhoz képest is.

A rajzokon a szenzorok elhelyezése jól látható az oldalsó élek mentén, valószínűleg a jobb oldalon kerülne elhelyezésre a fényérzékelő, balra pedig egy infrás egység kerülhet. A kamera elhelyezését azonban nem mutatja a szabadalom, de egészen biztos, hogy meg lesz oldva valamilyen módon, hogy lehessen az okostelefonnal kényelmesen önarcképeket készíteni. Erre ma már sok lehetősége van a gyártóknak, és bár itt a lehetőségek korlátozottak lesznek, azért egy átfordulós egységet vagy egy hátlapon elhelyezett kijelzőt el tudunk képzelni megoldásként. De a Samsung már a képernyő mögé rejtett kamerán is gőzerővel dolgozik – ezt viszont talán mutatná az előnézeti szabadalmi ábra.

Galéria megnyitása

Egyébként nem az Oppo az egyedüli, aki hasonló kialakításban gondolkodik, korábban már a Xiaomi nevéhez kapcsolódóan is felmerült a négy oldalán lekerekített megjelenítős dizájn alkalmazása. Kíváncsian várjuk, hogy mikor lesz kész az első ilyen dizájn, és hogy az Oppo tudja-e leghamarabb megvalósítani, vagy majd egy riválisa áll elő ilyennel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tirexi
Tirexi
2019. okt. 18. 9:45
#7

Hehe mennyi haladás elenző van itt. XD

Jó nektek a Nokia 3410-es is azt is látni nappal is meg nem is karcolódik meg ütésálló is...

De sztem itt sokaknak internet sem kéne és akkor nem tudnának mindenhová beugatni hülyeségeket.

shaddam
shaddam
2019. nov. 7. 10:21

@Tirexi  Neked elég az omnia hd is nem?

KikiGames
KikiGames
2019. okt. 17. 7:15
#6

Fogd úgy a telefont hogy ne nyomj össze-vissza mindent.

Busterftw
Busterftw
2019. okt. 18. 20:19

@KikiGames Ebben egyet ertunk, nekem se jottek be az Edge szeru telok, viszont a minel kisebb kavat tamogatom.Ezt az iranyt mar 2012-ben egy LG G2-vel is tamogattam.

axe
axe
2019. okt. 16. 22:01
#5

kuka pozitív fejlesztés

Junglefighter
Junglefighter
2019. okt. 16. 19:21
#4

Mi a frásznak? Komolyan valakinek erre porcosodik? Kit érdekel a keret?! Lássam napfényben is, ne karcolódjon túl könnyen. Ha meg körben akarom nézni veszek egy gömbakváriumot. ?

ianbrenner
ianbrenner
2019. okt. 16. 16:06
#3

Értelmetlen. Illetve arra jó, hogy a szélen lévő dolgok már ne látszódjanak jól.

Bihus
Bihus
2019. okt. 16. 15:20
#2

Csinálja meg, legyen első, aztán lapozzunk már. Kit érdekel ez?

fox
fox
2019. okt. 16. 14:33
#1

Most mennyi a legnagyobb LCD/kaszni arány hagyományos mobilon?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. okt. 16. 15:38

@fox Eltérő adatok, de ha átlagolunk akkor ~85%.

Vissza az oldal tetejére