Ahogy arról már beszámoltunk, a System Shock remake története nem éppen egy vidám darab. A Nigthdive stúdió úgy vágott bele a fejlesztésbe 2016-ban, hogy egy szó szerinti remake-et szerettek volna csinálni, azonban túl nagyra nőtt a projekt, túl sok mindennel akarták bővíteni a játékot, és ebbe végül belebuktak.
Erről még a Nightdive vezetője, Stephen Kick beszélt, aki ezzel együtt biztosította a Kickstarter-támogatókat, hogy a projektnek még nincs vége, csak vissza kell találniuk az eredeti útra. És most kiderült, hogy pontosan ezt is teszik, miután széleskörű konzultációt folytattak a támogatókkal és a közönséggel.
"Egyértelmű, hogy egy magas minőségű játékot szeretnétek, ami a lehető legközelebb áll az eredeti System Shock víziójához, és nem egy újraértelmezést akartok, amivel korábban próbálkoztunk" - mondta Kick.
Szerinte a stúdió meg is tette a szükséges lépéseket, amik sokszor fájdalmasak voltak: egy rakás kollégájuktól meg kellett válniuk, és most maradt egy keménymag, ami többnyire azokból az emberektől áll, akik az eredeti Unity-motoros demón dolgoztak.
Ezzel együtt Kick megerősítette, hogy a fejlesztést az Unreal Engine-en folytatják a jobb teljesítmény és a szebb grafika érdekében. Kiderült az is, hogy a fejlesztést azért nem kell majd a nulláról kezdeniük: egy rakás, eddig már elkészített assetet fel tudnak használni így az elmúlt egy-két hónapban már jelentős előrelépést tudtak elérni.
































