Az Intel következő generációs processzorai, amelyek már hibrid kivitelben érkeznek, vagyis nagy teljesítményre, illetve energiahatékonyságra hangolt processzormagokkal egyaránt rendelkezni fognak, várhatóan 2021. október 28-án mutatkozhatnak be formálisan, méghozzá az Intel Innovation rendezvény keretén belül, míg kereskedelmi forgalomban 2021. november 4-től kezdve találkozhatunk velük – már amennyiben hihetünk a korábbi pletykáknak. Korábban egyébként még október 27-i formális rajtról szólt a beszámoló.
A 12. generációs Intel Core processzorok speciális felépítéséhez a Microsoft legújabb operációs rendszere, a 2021. október 5-én megjelenő Windows 11 is igazodik majd, vagyis az új Windows segítségével maximálisan kiaknázhatjuk a bennük rejlő potenciált. Az új processzorokkal kapcsolatban eleinte úgy tűnt, a rajt alkalmával csak a „K” és a „KF” jelölésű példányok válhatnak elérhetővé, ám a legutóbbi információk szerint már úgy tűnik, a teljes termékcsaláddal lerohanja a gyártó a processzorpiacot.
A rajt közeledtére utal az a tény, hogy nemrégiben kiszivárgott néhány kép, amelyeken a következő generációs Intel processzorok dobozai láthatóak. A csúcsot képviselő Core i9-12900K természetesen egyedi és látványos csomagolást kap, ám ez már nem lesz olyan extrém, mint a korábbi generációs esetében. A normál Core i9-es, Core i7-es és Core i5-ös modellek nagyjából hasonló formátumú dobozt kapnak, mint a jelenlegi kínálat tagjai, ezen csak minimális dizájnbeli változtatásokat lehet látni. A Core i3-as dobozról még nem érkezett fotó, de jó eséllyel a fenti dizájnnyelvet követi majd az is.
Az új processzorok bemutatására már nem kell sokat várni, valamint forgalmazásuk is rövidesen elindul. Az egyelőre rejtély, hogy készül-e belőlük elegendő mennyiség, azaz számíthatunk-e a rajt után hiányállapot kialakulására – picivel több, mint egy hónap múlva ez is kiderül.



































