A konzolok pár évente megújult formában térnek vissza. Ez már megszokott és bevett gyakorlat, hiszen a technika fejlődik, az új gyártási technológiák pedig engedik az olcsóbb és jobb megoldások megjelenését. 

A PS5 esetében is várjuk, hogy mikor lesz kecsesebb vagy újabb kialakítása, ami a konzol gyártójának akaratának függvényében akár még a gép fogyasztói árát is csökkenteni tudná. Úgy tűnik, hogy páran valahogy megszerezhették a gyártósor szalagáról „leesett” példányokat, ugyanis a kínai fórumokon és több más helyen is feltűnt a gép, természetesen a Sony akarata ellenére. 

BWE be is mutatja a gép várható külső borítását (ebben nincs benne semmilyen alkatrész). 

Bár a korábbi évek tapasztalatai alapján szinte mindenki egy slim, vagyis vékonyabb gépet vár, úgy tűnik, hogy az eszköz méretei nem igazán fognak változni. A videót feltöltő BWE szerint a 2000-es szériás PS5 Slim szerinte úgy néz ki, mint valami sz**. 

Szerinte a készülék nagyjából 5 cm-rel rövidebb, mint az elődje és nem sokkal vékonyabb annál. A furcsa vonalai vannak középen és a ventilátora is kisebb, mint a forgalomban lévő elődjének. 

Nem tetszik neki túlzottan a Blu Ray meghajtó vonala sem, ahogy az oldalán lévő fekete rések sem. Ugyanígy vélekedik a dombornyomott PS féle logókról is a hátulján. Szerinte az egész gép úgy unalmas, ahogy van. 

Ami érdekes lehet, az a Dual USB-C az elején, ez vélhetően a PS VR2 miatt került oda, hiszen egy USB-C helyet az korábban elhasznált, de azt is figyelembe kell venni, hogy emiatt eltűnik az USB-A port, vagyis nem fogjuk tudni olyan egyszerűen bekötni például a kormányunkat, töltőkábelünket vagy más kiegészítőnket. 

Ne feledjük, ezek a videók, még ha valódiak is, sosem lehetünk biztosak benne, hogy a megjelenésre kész konzolt takarják-e. Netről elhinni dolgokat feltétel nélkül amúgy sem szabad, lehetséges, hogy prototípusokról van szó, bár a források szerint ezek már a boltokba szánt készülékek lesznek. Amennyiben így lesz, akkor a korábban pletykált levehető vagy utólag megvásárolható Blu-Ray kiegészítő nem fog megtörténni, gyárilag lesz a gépbe integrálva a lemezmeghajtó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LKaresz
LKaresz
2023. aug. 23. 14:13
#2

Hát ez nem jobb, mint az eredeti. A súly és a méret csökkentés a profit maximalizálás miatt szükséges, nem a technilógiai fejlesztés miatt. A PS5 verzió váltáskor is a hűtőbordát könyítették- kevesebb réz, könnyebb, olcsóbb, magasabb haszon. A forma szubjektív, a drogosoknak a hullám forma, a nagyipari kockáknak a négyzet alapú hasább. Van választék, itt is lehetne 70 féle, mint a nemekből.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2023. aug. 15. 19:24
#1

Úgy tudom japánban a drogozás lenézett dolog.

Ehhez képest a sony formatervezői és pl. kojima többet fogyaszthatnak belőle mint vizet.

Azaz hogy ez is gecironda mint a többi ps5.

Vissza az oldal tetejére