Nemrégiben már láthattunk néhány látványtervet, amelyek arról adtak képet, hogyan nézhetnek ki az Intel videokártyái 2035-ben – a tartalom kétségkívül érdekes volt, ám a jövő szempontjából nem igazán van jelentősége, hiszen 16 év alatt nagyon sok változás jöhet a piacon – akár még az aktuális videokártya-dizájnt is lecserélhetik.

Galéria megnyitása

A napokban megint megjelent néhány látványterv, amelyek a várakozások szerint már a 2020-ban megjelenő Xe sorozatú Intel videokártyák dizájnjáról rántják le a leplet. A renderelt képek az Intel kínai Webo csatornáján jelentek meg, ami igazából a Twitterhez hasonlítható. Ezt a dizájnt várhatóan csak a gamereknek szánt modellek kapják meg, és ez még csak egy látványterv, azaz a végleges termék ettől eltérhet – költséghatékonysági és egyéb okokból még bőven változhat a kép.

A kétslotos felépítéssel rendelkező videokártya egy meglehetősen „combos” hűtőt kap, amihez hátlapi hűtőlemez is társul. A tápellátást biztosító két darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó ezúttal a videokártya hátuljára kerül és hátrafelé néznek – pont úgy, mint egyes üzleti megoldásoknál. A videó kimenetek között három darab DisplayPort és egy HDM csatlakozót láthatunk, az összkép pedig meglehetősen figyelemfelkeltő.

Galéria megnyitása

Az első Xe sorozatú videokártyák a tervek szerint 2020 folyamán mutatkoznak be. GPU terén 10 nm-es megoldásra számíthatunk, ami valószínűleg az Intel műhelyében készül – de mivel a cég a Samsung felé is közeledik, nem lenne nagy meglepetés, ha a vállalat a dél-koreai óriás szakértelmére támaszkodna, így legalább rajt tekintetében nem lenne csúszás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. júl. 2. 10:46
#5

Design, igen, az van. Meg marketing. Csak éppen a kártya azon részéről, ami a munkát végezné, arról továbbra sincs semmi. Nem lepne meg, ha kiderülne, miszerint a 7 nm-es CPU-ik leendő működéséről többet tudunk jelenleg, mint a csúcsszuper készülő videokártyáikról.

fofoka
fofoka
2019. júl. 2. 19:36

@Mosdatlan_falusi Egy ember tervezi? Biztos jó lesz.

ZoliS
ZoliS
2019. júl. 2. 1:46
#4

Egy kicsit jobb lesz, mint az Nvidia legjobb kártyája, az ára meg a duplája, ha nem háromszorosa, lol.

Meteoreso
Meteoreso
2019. júl. 1. 18:29
#3

Mindegy hogy néz ki csak jöjjön :)

Addigra (21)  már minden oldalon fixfunkciós kártyák lesznek NVnél (7 nmesek )csak mennek tovább AMDnél az RDNA 2-vel jön be (eggyel csak egy motorba lesz voxeles RT ) kiváncsian várjuk hova tudnak feljönni vele és az Optane ebben mit segít majd

axe
axe
2019. júl. 1. 17:33
#2

a design az kibaszott fontos egy vga-nál tényleg, legalábbis minden más másodlagos...

fofoka
fofoka
2019. júl. 2. 19:39

@axe Az is lehet, hogy a nyomdafestéket nem tûrõ szavak miatt pontoztak le.

i2k010
i2k010
2019. júl. 1. 16:38
#1

Tudom, hogy az intel "kék", de akkor is bazári ezzel a világítással...

//Látványtervhez képest is az.

fofoka
fofoka
2019. júl. 2. 19:41

@Str33twise Ezt a rácsot hûtõbordaként használni? Felejtsd el.

Vissza az oldal tetejére