Ahogy azt valószínűleg mindenki tudja már ezen a ponton, a konzolgyártók jellemzően már évekkel az új generációs gépek megjelenése előtt elkezdik kiküldeni a stúdióknak, kiadóknak a fejlesztői konzolokat, vagyis a devkiteket.

A devkitek korai változatai jellemzően valamilyen PC-k, amiket úgy raknak össze, hogy a fejlesztők nagyjából be tudják lőni, milyen erős gépre számíthatnak. Aztán ahogy közeledik a konzol megjelenése, a devkitek hardvere is úgy kezd el közelíteni a végleges konzoléhoz, persze a fejlesztők számára egy rakás extra dologgal, ami megkönnyíti az életüket.

Galéria megnyitása

Mindenesetre most kikerült egy kép, amin a PS5 legutóbbi devkitje látható, és ennek valódiságát megerősítette Matthew Slot, a Codemasters egyik vezető dizájnere a Twitteren, ahol elmondta, hogy ez tényleg a PS5 devkitje, és náluk is vannak már ilyenek. A Twitterről azóta törölték a bejegyzést.

Érdemes megemlíteni, hogy a devkitek jellemzően nem hasonlítanak a végleges konzolra, így ebből következtetéseket nem érdemes levonni a PS5 kinézetét illetően.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
vandorsandor01
vandorsandor01
2019. aug. 24. 7:58
#4

Nekem is tetszik nem zavarna ha igy nézne ki a végleges verzió, simán eltudom képzelni hogy ez feszítsen a szobámban.

Szefmester
Szefmester
2019. aug. 24. 7:53
#3

Jól néz ki és praktikus forma. Sok sok légzőnyílással. Ha  avégleges is ilyen kialakítású lenne, akkor végre kidöglene a dobozforma.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. aug. 23. 21:41
#2

Annyira ronda.

Tuti igaz.

i2k010
i2k010
2019. aug. 23. 12:15
#1

Neken bejön :) Frankó 80-as évekbeli anime világot idéz. :)

Vissza az oldal tetejére