Az Intel egyik szakembere, Ryan Srout, aki a vállalat teljesítményt érintő stratégiáit tervezi és lépteti érvénybe, nemrégiben egy nagyon érdekes videót tett közzé a Twitteren, amelyből ízelítőt kaphatunk a Tiger Lake-U sorozatú mobil processzorok játékok alatti teljesítményével kapcsolatban. Ahogy a korábbi információk alapján már nem titok, az Ice Lake sorozatot váltó Tiger Lake, amely ezúttal is csak a mobil konfigurációkat veszi célba, mind CPU, mint pedig iGPU architektúra terén komoly előrelépést hoz: előbbi területen a Willov Cove, míg utóbbin az Xe architektúra kap szerepet.

Az már eddig is sejthető volt, hogy az Intel Xe GPU architektúrája komoly előrelépést hozhat a Gen9.5-ös, illetve az Ice Lake sorozatnál alkalmazott Gen11-es megoldásokhoz képest, ám eddig nem igazán láthattuk, mire képes a Tiger Lake processzoroknak szánt fejlesztés. A lenti videó alapján úgy tűnik, a Gen12-es iGPU remekül futtatja a Battlefield V című játékot, méghozzá magas részletesség és 1080p-s felbontás mellett, ami elég jó jelnek tűnhet, hiszen ennek az architektúrának a teljesítményre hangolt változata kerül a dGPU piacra.

A fenti videó alapján a sebesség 30 FPS körül helyezkedik el, néha pedig a 32 FPS-es szintet is elérheti, ami megmosolyogtató lehet, viszont ha azt nézzük, hogy ez a szint a Gen9.5-ös megoldások esetében elérhetetlen magasságokban helyezkedett el, máris máshogy fest a kép. Ez ráadásul még csak egy prototípus konfiguráció volt, amely nem a végleges beállításokkal és driverekkel dolgozott, vagyis a teljesítmény még javulhat valamelyest.

A bemutatott noteszgépen nem volt semmiféle logó, a dizájn azonban erősen emlékeztetett az ASUS ZenBook sorozatára, ugyanis azoknál is úgy nyílik ki a kijelző, hogy közben megemeli a noteszgép házát, hogy egy fokkal kényelmesebb legyen gépelni a billentyűzeten. Ez a notebook egyébként már feltűnt egy másik fotón is, ahogy az a fentiekben látható, így ebből kiderült, hogy legalább két Thunderbolt porttal rendelkezik, amelyek jó eséllyel már az új, Thunderbolt 4-es szabványt használják.

A Tiger Lake sorozat tagjai várhatóan még a harmadik negyedév folyamán megjelenhetnek – egyelőre a szeptemberi rajt tűnik a legvalószínűbbnek, de az sincs kizárva, hogy még a nyáron szó esik róluk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2020. jún. 19. 19:29
#6

"Az Intel egyik szakembere, Ryan Srout"

Idáig bírtam nevetés nélkül. Ez azért megalapozta a cikk hangulatát.

kean
kean
2020. jún. 19. 13:04
#5

Nem rossz teljesítmény ez az ért, mégis csak egy APU/IGP-ről van szó, habár egy 4700U 40 FPS körül van hasonló beállításokkal.

Busterftw
Busterftw
2020. jún. 22. 13:38

@punchman Te egyebkent jatszottal mar Xe iGPU-val szerelt gepen?
Kb ennyit er a kerdesed.

axe
axe
2020. jún. 19. 12:49
#4

anyám gyorsabban vátotta a diavetítőben a képeket kiskoromban mint itt az fps

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jún. 19. 12:38
#3

Hat aza kép olyan pixeles ami a cikkben van, hogy ezt kb. a telefonom is nyujtnai tudja.

Mondjuk 30fps elégé a szégyen kategória egy fps játékban. Még 60fps-el is szegénynek tartanak 144 körül van a belépőszint.

Busterftw
Busterftw
2020. jún. 19. 11:54
#2

Az elejen azt hittem 30FPS-re van limitalva.

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 19. 11:41
#1

Látjátok ABU mregmondta, ja csak Ő IGP helyett APU-t mondott ;)

Jófele megy ez a történet, ha egyszer meglesz a full HD-n a fix 60 fps akkkor sok ember abbahagyja majd a videókártya vásárlást.

-Nem, nekem kell a fél millás vdeókártya meg a fél millás ájfón mert akkor nem leszek ménsztrím !!!

ja tényleg ;)

Vissza az oldal tetejére