Az Apple-nél mindig kérdéses az, hogy az sima és a Pro modellek között milyen különbségek lesznek egy-egy széria esetében. Az iPhone 12 és a 12 Pro például rendkívül közel állt egymáshoz, most az iPhone 13 és 13 Pro esetében már ezt nem lehet elmondani, még egy minimális teljesítménybeli különbség is van, ami korábban nem volt jellemző. De mi lesz a helyzet idén?
Ming-Chi Kuo arról számolt be, hogy az iPhone 14 és 14 Pro modellek között még tovább növekedhet a szakadék. Már nemcsak, hogy adódhat közöttük teljesítménykülönbség, az is meglehet, hogy teljesen különböző rendszerchipet fognak használni. Úgy tudja a szakember ágazati források alapján, hogy az Apple a jelek szerint csak az iPhone 14 Pro sorozat számára fog új lapkát biztosítani, ott lesz bevetésre küldve az immáron 4 nm-en készülő Apple A16.
De mi lesz akkor az iPhone 14-gyel? Nos, most úgy tűnik, hogy ez az okostelefon marad majd a jelenleg is használatban levő Apple 15 Bionic alkalmazásánál.
Olyan részleteket nem lehet tudni egyelőre, hogy milyen konfigurációban használhatja majd a chipet az Apple, de véleményünk szerint a logika azt diktálja, hogy megkapja az olcsóbb modell a teljes értékű Apple A15-öt, amiről az iPhone 13 lemaradt. Így adni fog a friss generáció némi plusz tempót az elődhöz képest, de nem kell benne a legújabb lapkát alkalmazni. Azt nem tudni, hogy miért választhatja ezt az utat a vállalat, de valószínűleg a chiphiány jobb menedzselése lehet a cél.
Állítólag abban is eltérés lesz, milyen memória került a motortérbe, ami igazából már nem volna túl meglepő a különböző rendszerchipek mellett. Az iPhone 14 esetében LPDDR4X modulok kerülhetnek bevetésre, miközben az iPhone 14 Pro esetében a gyorsabb, LPDDR5 kerülhet elő. Ezen a ponton érdekes, hogy egyébként már az LPDDR5X-re is rákészülhetne a Apple, de a jelek szerint ezzel nem számol még idén. A RAM kapacitása mindkét sorozatnál 6 GB-os méretet ölthet.
Az Apple azzal a húzással, hogy különböző rendszerchipekre pakolja a készülékeket, nemcsak a chiphiányt kezelheti jobban, hanem arról is gondoskodhat, hogy tényleg nagyobb legyen a szakadék a különböző készülékek között. Erre pedig azért lesz most nagyobb szükség, mint eddig volt, mert már más lesz a felállás, mint amit az elmúlt években megszokhattunk.
Minden jel szerint nyugdíjba fog menni az iPhone Mini konstrukciója, és éles váltás jön, meg fog jelenni az iPhone Max, Pro nélkül. Az iPhone 13 Pro Maxnak nem volt méretben alternatívája, az iPhone 14 Pro Maxnak viszont már lesz az iPhone 14 Max személyében. Az Apple pedig minden bizonnyal azért akar nagyobb kontrasztot, hogy több vevőt tudjon a csúcsmodell megtartani, az nem kérdés, hogy lesznek vesztességek ebben az esetben.
Nagyon sokan vették pusztán azért az iPhone 13 Pro Maxot, mert az a legnagyobb, innentől viszont már olcsóbban is lehet majd kapni hatalmas képernyőt. Érhető, hogy az Apple ezért szeretné azt elérni, hogy az iPhone 14 Pro Max maradjon a vonzóbb opció.
Egyébként a képátlókat tekintve a legutóbb információk szerint úgy néz majd ki a felállás, hogy az iPhone 14 és 14 Pro modellek 6,1 hüvelykesek lesznek, az iPhone 14 Max és 14 Pro Max páros pedig 6,7 colos panelt vonultat majd fel. A ProMotion technológia, tehát a 120 Hz-es megjelenítési mód is marad majd a Pro modelleknek a kiváltsága, hogy a képernyőt tekintve is biztosított legyen a különbség, a felbontás viszont marad majd a korábban megszokott szinten.