Az eredetileg PlayStation 3-ra bejelentett Final Fantasy Versus 13 már lassan tíz éve készül. Azóta átkeresztelték Final Fantasy XV-re, több vezető dizájner is dolgozott rajta, ám úgy tűnik, hogy mióta Tetsuya Nomura, a Kingdom Hearts-sorozat atyja előkészítette, majd átadta a terepet a Final Fantasy Type-0-t sikeresen befejező Hajime Tabatának, azóta tényleg haladnak a dolgok.

Tavaly megjelent egy demó a játékból, ami aztán később kapott egy jó nagy frissítést is a felhasználók visszajelzései alapján. Ezzel együtt azonban konkrét megjelenési dátumunk továbbra sincsen, így nem meglepő, hogy a rajongók még mindig kicsit bizonytalanok: már bele sem mernek gondolni, hogy megjelenhet ez a játék, hiszen nem akarnak újra csalódni.

Éppen ezért nem véletlen, ugyanakkor némileg azért meglepő, hogy Hajima Tabata és csapata ezzel az üzenettel kezdte az újévet: "2016-ban végre meg fog jelenni a Final Fantasy XV! Esküszöm mindannyiótoknak, hogy a csapat összes tagja a megjelenés napjának utolsó pillanatáig azon fog dolgozni, hogy a játék minél jobb legyen. Büszkék vagyunk a játékra, és úgy gondoljuk, hogy nagyon fogjátok élvezni."

A csapat persze már nagyon régóta dolgozik a projekten, így fáradtak, de köszönik a rajongók támogatását, ami folyamatosan hajtja őket előre.

Tabata végül misztikusan hozzátette: "A fejlesztés eddigi szakaszában bölcsességre és erőre volt szükségünk. Most azonban az utolsó szakaszhoz érve már az akaraterőre lesz szükségünk".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére