Habár a 2018-ban megjelent Age of Empires: Definitive Edition jól sikerült, valószínűleg mindenkiben ott volt az érzés, hogy valójában a második részt kellene felújítani, hiszen az annak idején rengeteg ponton javított az előd hibáin, és általa lett igazán sikeres a sorozat.

Úgy látszik, hogy erre már nem kell sokat várni, most ugyanis az amerikai korhatár-besorolásért felelős hivatalos, az ESRB listájában feltűnt az Age of Empires 2: Definitive Edition, ami T (tinédzsereknek) szóló ajánlást kapott.

Mindez mondjuk nem olyan hatalmas meglepetés, hiszen a Microsoft már tavaly megmondta, hogy előbb-utóbb felújítaná az egész sorozatot, és az Age of Empire 2 pont idén fogja ünnepelni 20. születésnapját. A Microsoft egyelőre hivatalosan még nem reagált a dologra, vélhetően az E3 alatt mutatják majd meg a játékot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére