Shop menü

IDEGEK SEGÍTSÉGÉVEL KÉPEZ ÁTTÉTEKET AZ EMLŐRÁK

Egy új vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az agyba információt továbbító érzékidegek közvetlen szerepet játszanak a daganatok metasztázisában.
Jools _
Jools _
Idegek segítségével képez áttéteket az emlőrák

Azok az idegtípusok, amelyek lehetővé teszik az ember számára a tapintást, a látást, a hallást és az ízlelést, segíthetnek az emlőráksejteknek eljutni a test más régióiba, sugallja egy egereken és laboratóriumban tenyésztett sejteken végzett vizsgálat. A kutatás azt is kimutatta, hogy egy hányinger kezelésére használt gyógyszer blokkolhat egyes tumor- és idegsejtek közötti kölcsönhatásokat. További kutatásokra lesz szükség annak megerősítésére, hogy az eredmények a mellrákban szenvedő emberekre is igazak-e.

A Nature folyóiratban a napokban megjelent tanulmány újabb információkat tár fel a rák és az idegrendszer közötti szövevényes kapcsolatra vonatkozóan. A felfedezés szerint az érzékidegek közvetlenül lépnek kölcsönhatásba a daganatokkal, hogy lehetővé tegyék a rák terjedését, ahelyett, hogy immunválaszt váltanának ki, és ezáltal segítenék elő a daganatképződést és -növekedést.

Timothy Wang, a Columbia gasztroenterológusa szerint különösen figyelemre méltó, hogy az idegrendszer más ágai helyett az érzékidegekre összpontosít az új kutatás. „Ezek az idegrostok nagyon bőségesek és folyamatosan érzékelnek” – mondja. „Kezdem azt hinni, hogy az érzéki idegrendszer a legfontosabb tényezők egyike a szilárd tumorok növekedésének elősegítésében.”

A kutatás azzal kezdődött, hogy Sohail Tavazoie, a Rockefeller Egyetem onkológusa és rákbiológusa kollégáival olyan géneket keresett, amelyek a rák terjedését irányítják a szervezetben. A keresés során folyamatosan az idegrendszerben szerepet játszó gének merültek fel „gyanúsítottként”, így Tavazoie csapata azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon az idegrendszer és a rákos sejtek kommunikálnak-e egymással az áttétképzés elősegítése érdekében.

Galéria megnyitása

Hogy ezt kiderítsék, a kutatók megvizsgálták az idegek által termelt fehérjék jelenlétét a emlődaganatokban. Úgy találták, hogy azok a daganatok, amelyekben több ideg volt, nagyobb valószínűséggel váltak invazívvá, mint azok, amelyekben kevesebb ideg volt. Ezután Veena Padmanaban rákkutató kifejlesztett egy olyan módszert, amellyel egér emlőráksejteket és érzékneuronokat lehet ugyanabban a szövetkultúrában tenyészteni. A kutatócsoport megállapította, hogy a rákos sejtek jelenléte arra serkentette az idegeket ezekben a kultúrákban, hogy egy természetes molekulát, a P-anyagot termeljenek, amely többek között a fájdalomra és a gyulladásra adott válaszreakciókban vesz részt. A kutatók ezt követően emberi emlőrákmintákat vizsgáltak, és megállapították, hogy a magas P-anyagszintű tumorok nagyobb valószínűséggel terjedtek át a nyirokcsomókba.

Tavazoie és munkatársai azt feltételezik, hogy a P-anyag olyan molekuláris láncreakciót indít el, amely aktiválja az áttétképződéssel kapcsolatos géneket. A szerzők azt javasolják, hogy ezt a kaszkádot egy hányinger elleni gyógyszer segítségével lehet leállítani, amelyet már jelenleg is adnak egyes rákos betegeknek, amikor kemoterápiát kapnak. A kutatócsoport megfigyelései szerint az aprepitant nevű gyógyszer egerekben lelassította a tumorok növekedését, és csökkentette az invazivitást az érzőidegekkel ellátott rákos tenyészetekben. Az aprepitantot általában csak néhány napig adják a betegeknek, de az eredmények azt sugallják, hogy érdemes lenne klinikai vizsgálatok során tanulmányozni, hogy mi történik, ha hosszabb ideig kezelik vele őket, mondja Tavazoie.

Még nem tudni, hogy ezek az eredmények mennyire lesznek átültethetők a laboratóriumból a klinikumba, és az emlőrákról más daganattípusokra is, teszi hozzá a kutató. Korábbi kutatások azonban már megállapították, hogy a vegetatív idegrendszer idegei, amelyek az önkéntelen szervi funkciókat, például a szívritmust és az emésztést szabályozzák, hozzájárulhatnak a prosztata- és a gyomor-bélrendszeri rák kialakulásához.

Jelenleg klinikai vizsgálatokban tesztelik Erica Sloan, az ausztráliai Monash Egyetem rákbiológusa és más kutatók megállapításait is, amelyek szerint a vegetatív idegrendszer egy ága befolyásolja az emlőrák alakulását. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a béta-blokkolóknak nevezett gyógyszerek, amelyeket jelenleg egyes szív- és érrendszeri betegségek kezelésére használnak, csökkenthetik az áttétképződés esélyét.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére