Ezúttal egy olyan órát tett le az asztalra a Huawei, ami egy svájci búvárórát idéz, szóval úgy masszív és ellenálló, hogy mellette még elegáns és sok részletet rejt. Bőven vannak rajta gombok, adott a zafír kristályüveges védelem, a tokon pedig még kerámia komponensek is visszaköszönnek.
Természetesen nem egy könnyű női óráról beszélhetünk a Watch Ultimate esetében, sőt mi több, igazából ehhez igencsak férfias csuklóra lesz szükség, ha valaki méltóságteljesen akarja viselni, ugyanis egy hajszállal még 48 milliméternél is nagyobb a tok. Viszont éppen ezért egy nagy, 1,5 colos kör alakú digitális számlap található itt 466 x 466 pixeles felbontással. Még olyan különleges képessége is van az itt felbukkant AMOLED képernyőnek, hogy képes lemenni 1 Hz-ig, és egyébként LTPO technológiás.
A HarmonyOS 2-t használja a termék, nem jutott még el a 3-as verzióhoz, de remélhetőleg frissülni fog, és még több extrával tud majd szolgálni, ha ez a rendszer elkészül. A kiegészítő Android 6.0 és iOS 9.0 operációs rendszereket támogat. Nagyon sok számlap lesz itt elérhető különböző adatokat előtérbe helyezve, lesznek nagyon látványos és olyan opciók is, amik inkább a lehető legtöbb információ átadására koncentrálnak.
Sportolóknak ugyan nem biztos, hogy ez lesz a legpraktikusabb választás, de tudni fogja a Huawei összes ilyen jellegű funkcióját, ideértve a több mint 100 sportmód biztosítását, melyek közül már abból is több mint 20 áll rendelkezésre, amiket kifejezeten pontosan, hasznos adatokat biztosítva képes követni. Van a fedélzeten minden szükséges mozgási szenzor, valamint pulzusmérő, és figyeli a véroxigénszint alakulását is. Mozgás közben a gombokkal kezelhető az óra, a koronát forgatni is lehet, amivel a menük gördíthetők, de egyébként persze érintésérzékeny a kijelző.
A Watch Ultimate sajnos mobil hálózati modemet nem kapott, pedig még komolyabb extrával is szolgál ezen a téren: képes műholdas kapcsolatot használva üzenetet küldeni, és nemcsak küldeni, de még fogadni is, tehát kétirányú a kommunikáció. Van benne Bluetooth modul, Wi-Fi és GPS vevő is, valamint NFC-vel is szolgál, tehát lehet vele fizetni, beléptető kapukat nyitni, és így tovább. Mikrofon és hangszóró is van benne.
Az okosóra tokja ellenálló, amire a Huawei úgy hivatkozik, hogy cirkónium alapú folyékony fém, jelentsen is ez bármit, de a kínaiak szerint ilyen anyagból eddig okosóra nem készült. A lünetta a kijelző körül kerámia, az üvegezés pedig szinte már magától értetődő ilyen környezetben, hogy zafírból van. Nagyon jól fogja bírni a strapát az eszköz, és itt a 10 ATM vízállóságot a lehető legkomolyabban kell venni. ISO 22810 és EN 13319 szabványoknak egyaránt megfelel a készül, szóval minden gond nélkül viselhető könnyűbúvárkodás alkalmával.
A szíj nélkül is 76 gramm az óra tömege, ami szintén jól mutatja, hogy ez bizony nem egy könnyű kecses darab, az acél szíjjal pedig bőven több mint 100 grammot nyom már. Pedig még olyan dizájnelem is van itt, mint a tokfüleknél a bevágás, ami kicsit a Bulova Curv órára emlékeztet. Az eszköz kéthetes üzemidővel rendelkezik normál használatban, és 8 napig bírja intenzív igénybevétel esetén. Tölteni pedig Qi padon vezeték nélkül lehet.
A Huawei Watch Ultimate elérhető lesz Európában is, de csak később, most egyelőre Kínában kerül a boltokba, és nagyon drágán méri a terméket a gyártó. 6000 jüanba kerül még a gumiszíjjal is, ami azt jelenti, hogy kb. 315 ezer forint, fém szíjon pedig 365 ezer forintnak megfelelő jüant kóstál.