A Huawei több szaklapnak is küldött egy kicsi széfet, amibe semmi mást nem tett, csak egy promóciós dokumentumot. Ez egyértelműen arról árulkodik, hogy a vállalat szakemberei az eddig alkalmazottnál kövérebb akkumulátorral fogják felvértezni a következő csúcsmodelljüket. Az már nem szerepel a nyomtatott anyagon, hogy az új mobil milyen néven fog futni, szóval itt nem erősíti meg a Mate 20 Pro nevet a vállalat, de az egyértelmű, hogy a célzás erre a készülékre vonatkozik.
A Huawei P10 Plus még csak egy 3750 milliamperes akkunak adott otthont, majd érkezett tavaly októberben a Mate 10 Pro, és ez már egy 4000 mAh-s teleppel lett felruházva, és a Huawei P20 Pro is ekkora akkumulátort kapott, de vajon mekkorát fog a soron következő csúcsgép? Nos, a brossúra erre már nem tér ki, ahogy a névre sem, de az egyértelmű a grafika alapján, hogy a mostaniaknál nagyobb kapacitású energiaforrásra lehet számítani. (Egyébként mellékesen megjegyeznénk, hogy a régebbi Mate-ek is 4000+-os akkumulátorokat használtak.)
A pletykák szerint egyébként egy 4200 mAh-s egység lesz az ősszel érkező szerkezetben.






























