Shop menü

HUAWEI CEO: A MATE 30 NÉPSZERŰ LESZ A HÁTRÁNYAIVAL EGYÜTT IS

A vállalat vezetője szerint több fogyhat a Mate 30-ból, mint bármelyik felmenőjéből.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Huawei CEO: A Mate 30 népszerű lesz a hátrányaival együtt is

A Huawei az elmúlt héten mutatta be a Mate széria új generációját, és igaznak bizonyult az a hír, hogy az okostelefon úgy fog a boltokba kerülni, hogy nem lesz rajta előre telepítve a Google által fejlesztett szolgáltatáscsomag. Egyelőre még vannak ködös részletek ennek a fordulatnak a kapcsán, de sokan már rögtön temetik a Mate 30-at, Richard Yu viszont egyáltalán nem látja ennyire borúsnak a helyzetet.

A vállalat vezérigazgatója több lapnak is adott interjút az elmúlt napokban elsősorban a Mate generáció friss tagjaival a középpontban. És a szakembere az Android Authority kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a Mate 30 egy annyira jól sikerült okostelefon, hogy összességében kiváló szereplést várnak tőle a Huawei-nél.

„Úgy gondolom, hogy ez a tilalom befolyásolja majd a Kínán kívüli értékesítéseket. Azonban a kínai eladások sokat fognak növekedni, mert ez a világ legversenyképesebb 5G támogatással ellátott zászlóshajója.” – jelentette ki Richard Yu az újságíró számára. Vagyis a tapasztalt szakember nyilván valóan tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű feladatra a Mate 30-nak, de olyannyira bízik abban, hogy Kínában hatalmas népszerűségnek fog örvendeni elsősorban az 5G támogatással is megtoldott zászlóshajó, hogy így is képes lehet új értékesítési rekordokat felállítani.

Richard Yu még azt is elmondta, hogy szilárd meggyőződése szerint akár 20 milliónál is több példányban találhat majd gazdára a Mate 30 sorozat. Ebbe bele tartozik a Mate 30 és a Mate 30 Pro minden kivitele, valamint a Porsche Design Mate 30 RS is, a költséghatékonyabb Mate 30 Lite viszont nem. A Huawei első embere elmondta az interjújában, hogy a májusi hirtelen jött problémák miatt az eladások érezhetően megzuhantak, de ezt követően elvileg nagyon gyorsan regenerálódtak az értékesítési számok. Ezt mi leginkább a harmadik negyedéves adatokból láthatjuk majd, de remélhetőleg Richard Yu szavai hitelesek.

Galéria megnyitása

Ha a szakembernek igaza lesz, akkor az azt jelentené, hogy a Huawei Mate 30 még a Google Play-szolgáltatás nélkül is nagyobb népszerűségnek is örvendhet, mint a Huawei Mate 20, de akár még a P30-at is túlszárnyalhatja. Ugyanis a Mate rendezvény keretében elárulta a vállalat, hogy a Mate 20-ból mostanáig nagyjából 16 millió darab ment el, a P30 pedig kb. 17 milliós példányszámban talált gazdára. A Huawei P30 globálisan és Kínában is hatalmas népszerűségnek örvend, csak 62 nap kellett neki, mire elérte a 10 milliós határt, ha pedig szérián belül nézzük, akkor a Mate 20 rekordja 4,5 hónap a 10 milliós mérföldkőig. Kíváncsian várjuk, hogy ezekkel szemben a Mate 30 mire lesz képes.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére