Hosszú út áll még a felhő gaming előtt a Nintendo elnöke szerint

Hosszú út áll még a felhő gaming előtt a Nintendo elnöke szerint

A felhőszolgáltatások időről-időre felütik fejüket a köztudatban, a Sony pár éve ki is használja, míg a Microsoft és főleg a Google úgy röpül rá a témára, mintha világmegváltó dolog készülne a háttérben.

A felhő játékok lehetnek tényleg a jövő egyik gaming alternatívája a casual játékosok körében, de a Google egyelőre bizonyította, hogy a Stadiájuk csak marketing lufi, a beharangozott szolgáltatásuk fele nem működik, ami megy, az is akadozik és drága. A Nintendoeverything.com a Nikkei.com-ot szemlézve írt a Nintendo elnöke, Furukawa Shuntaro nyilatkozatáról. Szerinte a felhő játék még egy 10 évig biztosan nem fogja szélesebb körben leváltani a jelenlegi hardvereket.

Hozzátette még, hogy nem szeretné, hogy az emberek azt hinnék, hogy nem foglalkoznak a technológiai fejlesztésekkel, hiszen folyamatosan kutatják az új technológiákat, csak addig nem akarják használni azokat, amíg nem lesz tökéletesen alkalmas a feladatra. Jelenleg a kiterjesztett valóság gyakorlati alkalmazási lehetőségeit is kutatják.

Érdekesség, hogy a Nintendonak van már néhány felhő alapú játéka Switchre, mint például az Assassin’s Creed Odyssey, ám ez kizárólag csak Japánban érhető el.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap