Hullajó
Az 1880. január 1-jén született Elmer McCrudy torkig volt a szegénységgel. A napvilágot egy esélyesen az unokatestvérével bujálkodó kamaszlány zabigyerekeként meglátó, iskolázatlan vándormadárból lett veterán addigi élete javában nyomorgott, így a harminchoz közeledve eltökélte, hogy a saját kezébe veszi a jövőjét. Ezért mikor leszerelt a seregtől, megfogadta, hogy nem fog bányászként robotolni, vagy éhbért fizető kulimunkákkal szenvedni. Inkább pár hasonszőrű cimborájával egy bankokra és vonatokra specializált bandát alapított - viszont a törvény árnyékos oldalán járva sem keresett jobban egy közepesen megfizetett melósnál. A fő problémát büszkeséggel vegyes makacssága jelentette, mivel sűrűn tetszelgett a nitroglicerin használatának csínját-bínját a kisujjából kirázó profi szerepében, holott alig értett választott hivatásához. Emiatt megesett, hogy több kötegnyi zöldhasút robbantott apró cafatokra, és az is előfordult, hogy a túlságosan gyenge töltet semmiféle kárt nem okozott a megcélzott széfben.
Ez hamar eloszlatta cinkosai gyors meggazdagodásról szőtt álmait. Ahogy az sem sokat segített, hogy a rogyadozó egészségű, szellemileg tompa férfi szervezési analfabetizmusával is elkeserítette még nála is tehetségtelenebb alárendeltjeit. Utolsó akciójánál az Osage-indiánoknak szánt, mai árakon számolva tizenegymillió dolláros summát akarta megkaparintani. De téves információkat szerzett arról, hogy hol is kell lecsapnia, és legényeivel egy majdnem teljesen üres vonatra szállt fel.
A nevetségesen szerény zsákmány negyvenhat dollárra, egy revolverre, egy kabátra, a masiniszta órájára és két demizson házilag pancsolt whiskyre rúgott. Az inkompetens martalóc bánatában a sárga földig lerészegedett – rutinmunkává téve a fejére kitűzött vérdíjért a nyomában loholó fejvadászoknak, hogy 1911. október 7-én, egy kabaréba illő tűzharc alatt lepuffantsák. Nevét ezután szinte biztos, hogy belepte volna a feledés pora. Ám mert senki sem fizetett az elhantolásáért, az Oklahomában lévő Pawhuska temetkezési vállalkozója, Joseph L. Johnson pénzért mutogatta gondosan tartósított tetemét, és ezzel elkezdődött a műkedvelő lator síron túli karriere.
Az egy ócska viaszbabára hajazó test az első tulajdonosáról ilyen-olyan mutatványosokhoz került, akik balekcsalogató rém-dajkamesék tucatjait költötték róla. Hovatovább, mivel bő ötven évvel később mindenki azt hitte, hogy egy igénytelen bábu, az 1967-es She Freak-ben is fokozta a hangulatot. De mikor 1976. december 8-án egy munkás letépte az egyik karját, kisült, hogy az olcsó horrorkelléknek nézett hulla valódi, és személyazonossága megállapítását követően 1977. április 22-én elföldelték a rabló-antitalentumot.
Miként a pitiáner zsivány históriája is remekül illusztrálja a csirkefogók kilencvenkilenc százaléka feledhető-megalázott nyomorultként fejezi be pályáját. A kizárólag online, másokkal együtt játszható, külső nézetű programok kínálatát bővítő Hood: Outlaws & Legends-ben azonban egyedül tőlünk függ, hogy hazafias betyárfejedelemként vagy amatőr akasztófavirágként emlékeznek-e majd ránk.
Megyünk lopni
Az alapszituáció pofonegyszerű. A polgárok egy önnön tévedhetetlenségének és tökéletességének mítoszát vasmarokkal fenntartó, autokrata állam igájának terhét nyögik. Törvényről, netán egyenlőségről csak a legöregebbek hallottak, és aki dacolni mer a kényurakkal, azt kegyetlen zsoldosok, vagy gátlástalan inkvizítorok küldik az örök vadászmezőkre. Ám ha haloványan is, de pislákol a felkelés lángja. Mi természetesen az elnyomók pofájába köpő hősök egyikét alakítjuk, és éjt nappallá téve azon mesterkedünk, hogy szerény eszközeinkkel siettessük a bukásukat.
Összesen négy lázadóból tehetjük le voksunk a legszimpatikusabbra. A messzire vivő íjával vitézkedő Robin nem túl meglepő módon főként precíz orvlövészként remekel, és ha sarokba szorítják, jól-rosszul vagdalkozik, vagy villanógránátja eldobásával nyer egérutat. Emellett különleges képessége, hogy egy mágikus nyílvesszővel apró cafatokra szaggatja haragosait. Hozzá hasonlóan a csapzott-loncsos Marion is az osonásra esküszik, ám gyorsabb és merészebb a csuklyásnál. Nyílpuskája egyszerre akár három lövedéket is kilőhet, füstbombája elrejti az árgus tekintetek elől, és akkor érzi magát elemében, ha láthatatlanul, egyetlen szúrással terítheti le áldozatát.
A kalapácsával az edzett acélsisakokat is bezúzó, és muszklijainak hála, egy leeresztett kapurostélyt is tollpiheként felemelő, gránátdobáló Kicsi John pont a heves fúria ellentéte. Lomha, de ha egyszer talál, akkor ripityára töri a peches delikvens csontjait – főleg, ha harci dühbe lovalt berzerkerként tör előre. Végül az anno az egyház ügynökeként tevékenykedő, renegát Tooke sem lacafacázik. Arzenálja mérgező gázkoktéljából, láncos buzogányából és óvó-gyógyító, ráadásul a rejtőzködőket is felfedő bűvigéjéből áll.
Vagyok, aki vagyok
Ha döntöttünk, jöhet nagy kaland. Feladatunk az, hogy három társunk támogatásával kizsebeljük a bakáknál nagyságrendekkel erősebb seriffet, aztán a kulcsával kinyissuk a páncélterem ajtaját, és meglépjünk a megfújt kincsesládával. Ám ezt könnyebb mondani, mint csinálni. A kvázi elpusztíthatatlan főkolomposon és a legkisebb gyanús neszre is komplett szektorokat riadóztató fogdmegjein túl egy szintén a zsíros zsákmányra éhező kompániával is meggyűlik a bajunk. Ergo bármikor megeshet, hogy valaki egy bokorból előrontva meglékeli a koponyánkat, vagy átlövi a szívünk, és kacagva learatja a babérokat. Sőt, eleve érdemes úgy kalkulálnunk, hogy a szajré biztonságba cígölése közben egy percnyi nyugtunk sem lesz. Hiszen az a csoport viheti el a jutalmat, amelyiknek a tagjai egy utolsót csavarnak az azt a menekülőjárműre felpakoló csörlőn. Magyarán egyetlen másodpercre sem dőlhetünk hátra, mivel ha óvatlanul nyargalászunk, keserű az ébredés.
Anyám, én nem ilyen lovat akartam
Szigorúan elméleti síkon tehát egy szavunk sem lehet a koncepcióra, de sajnos két-három meccsel később elmúlik az újdonság varázsával kevert eufória. Aztán döbbenettel vegyes hitetlenkedéssel konstatáljuk, hogy megfizettük a hülyék vámját, és egy kuriózumszámba menően abszurd evolúciós zsákutcára adtuk ki nehezen megkeresett pénzünk statisztikailag releváns hányadát. A készítők ugyanis a pongyolasággal vegyített gigantománia egy kiscsoportos informatikai szakkör a szobatisztaságot úri huncutságnak bélyegző csimotái között is megütközést keltő vétkébe estek. Azaz próbálkozásuk egy kondérnyi, félig nyers, vaníliás tejsodóval és bazsalikomos paradicsomszósszal összekevert, sóletes-mazsolás curry-s marhahús digitális megfelelője. Egy árnyalatnyi pacallal, marinált kaktuszrüggyel, kandírozott pomelóval és füstölt lazaccal megbolondítva.
Vagyis az tagadhatatlan, hogy opcióink bőségesek, viszont egyrészt kidolgozatlanok, másrészt mert a Sheffield-ben székelő cég munkatársai egymástól drasztikusan elütő elemeket próbáltak harmonikus keretbe foglalni, borítékolható volt a kudarc.
Az ősbűn kétségkívül az, hogy a cég kreatív szakemberei nem ragaszkodtak egy kőbe vésett irányvonalhoz, hanem a lopakodás és az akció elegyét erőltették. Emiatt a furcsa vegyes felvágott egyik területen sem muzsikál túl fényesen. Az osonást preferálók joggal bosszankodhatnak azon, hogy semmi értelme rafinált fortélyokkal megtéveszteni a nyomukban loholó haramiákat, mivel azok a finálé során automatikusan értesítést kapnak arról, hogy riválisaik merre iszkolnak. Így ha az egyik oldalon nem csupán szellemi kvalitásaikban korlátozott lepényhalak vergődnek, akkor a missziók döntően idegölően monoton, fapados-primitív csatákban csúcsosodnak ki.
Taktikázásra nincs mód: a diadal receptje tízből kilencszer az egér ízületgyullasztóan fürge nyomkodása - kombókról, cselekről és hasonlókról álmodozni is fölösleges. Az eldobható szeretetcsomagok, és a lassan gyűlő energiából aktiválható kunsztok kivételével semmivel sem fűszerezhetjük meg a tíz-húsz másodperc alatt feltámadó rebellisek miatt meddő-parttalan csetepatékat. Ám legalább általános közröhejt keltve a védekezés a nyílvesszőktől és a lövedékektől is oltalmaz. Ezredjére is hasfalszaggató röhögésre késztető, páratlan-felülmúlhatatlan látvány, mikor egy kardját az arca elé tartó pribékről egyszerűen lepattan a fejlövés.
Fantasy alapfokon
A többségben ezért esélyesen felmerül, hogy teljesen indokolatlan hosszabb távon mit sem érő tusákba bocsátkoznia, mert ha kivárja a finálét, akkor megspórolja a szükségtelen hacacárét. Ezt az ellensúlyozná, hogy színleg megéri aktívnak lenni, mivel a rosszarcúak és az őrök kiiktatásáért, illetve a kulcslopáshoz hasonló cselekedetekért aranytallérok mellett tapasztalati pontok is ütik a markunkat.
De mert a fejlődési rendszer legfeljebb akkor volna érdektelenebb, ha valahogy a szerves részévé tennék, hogy az előmenetelhez az időjárásról kelljen cseverészni, ennek a motivációs hatása zéró. Mivel a kepesztéssel megnyitható perkek legfeljebb hasznos, ám nem létfontosságú extrák, míg az új fegyverek és ruhák pusztán esztétikai funkciókat töltenek be. Ennélfogva, ha nem tartozunk a lébecoló herék elit klubjához, vajmi kevés okunk van arra, hogy éjt nappallá téve a monitor előtt kepesszünk. Mert sanszos, hogy a halálos ágyunkon eszünkbe jut, hogy anno száz-százötven órát pazaroltunk el egy hupikék köpönyeg vagy egy óarany hacuka bezsákolására. Aztán utolsó perceinket marcangoló önváddal teli, frusztrált agóniában töltjük ezen a sárgolyón.
A legnagyobb, akár beismerő vallomásnak is elkönyvelhető bravúr azonban kétségkívül az, hogy még a szerény, négy fős karakterfelhozatalt sem sikerült normálisan kiegyensúlyozni. A pörölyével fékeveszetten csapkodó izomkolosszus és a sunyi-agresszív orgyilkos lényegesen jobban érvényesül a másik két fosztogatónál. Nem ritka, hogy a nyolcfős mezőnyből hatan-heten is őket választják, mivel a felkelés névleges vezetője és a Saulusból Paulussá lett bűbájos náluk trükkösebb specialisták.
Ha pedig ezekhez az PS1-en is kínos mesterséges intelligenciát, az erőviszonyokat ignoráló, botrányosan gyenge csapattárs-párosítást, és a steril-szellemtelen pályákat is hozzávesszük, totálisan érthetetlen, hogy miben bíztak az alkotók.
Vegyem vagy ne?
Összességében a Hood: Outlaws & Legends leginkább egy, szent dühtől izzó ószövetségi próféta apokaliptikus víziójába illő kolosszális-vérfagyasztó vasúti szerencsétlenségre hajaz. Hiába borzaszt el, egyszerűen nem tudjuk róla levenni a tekintetünk, mert a katasztrófa akarva-akaratlanul is megdelejez minket ezernyi, tragikusabbnál tragikusabb részletével. Hovatovább már-már perverz kíváncsisággal kutatjuk a józan eszünket kikezdő nüanszokat, és akárhogy is küzdünk, képtelenek vagyunk elfordítani a fejünket.
De a lelkünk mélyén érezzük, hogy nem egészséges a fejünk búbjáig merülni a bizarr, lélekgyötrő, ám groteszk-adrenalinpumpáló izgalommal eltöltő borzalomban, és hogy nagy árat fogunk fizetni kíváncsiságunkért. Hiszen, bár Sumo Digital fáradozásainak gyümölcse távolról sem tartozik az abszolút mélypontokhoz, egyszerűen hajmeresztő, hogy a programozók kárhozott lelkek gyötrésén edződött démonok precizitásával herélték ki annak legfontosabb mechanikáit. Ergo, egy etalonként tisztelt trónkövetelő helyett egy közel zéró élvezeti értékkel bíró, és halmazati büntetésnek egy napon erjesztett bálnaborjú-tetem vonzerejével rendelkező, halva született hibriddel bővült a paletta.
Kell egy csapat
A verdikt ennek tükrében nem kérdéses. Drámai-drasztikus javulás híján a papíron parádés, élesben ellenben gyalázatosan elhasaló koncepcióra építő mű szerverei fél-egy éven belül esélyesen le fognak állni, vagy egy kicsiny-fanatikus közösség privát játszóteréül szolgálnak majd. Ráadásul a megoldhatatlannak tűnő krízist tovább bonyolítja, hogy más, kiforratlan címekkel szemben itt az üzleti modell átalakítása nem feltétlen orvosolná a problémákat. Mivel hiába ugorhatnánk fejest nyomott áron, vagy egyenesen ingyenesen a kalandokba, az sem változtatna azon, hogy mókafaktor átlagban konvergál a kozmás edények súrolása során érzett, bizsergető-euforikus gyönyörhöz.
Magyarán a sokat ígérő, de bántóan rosszul teljesítő projekt szinte garantáltan egy lábjegyzetekben is alig-alig említett bukásként fog bevonulni az ágazat 2021-es fény és mélypontjait kiveséző krónikákba. Kár érte: világosabb-acélosabb fókusszal és letisztultabb formában kihasíthatott volna egy tisztes szeletet a szcéna mézédes tortájából.
