Nagyon sokat tesz azért a Honor, hogy a mobilpiacon előrébb verekedje magát, az új X széria több jó taggal gyarapodott már idén, és most megjelent ennek a sorozatnak a feje, az X9d. Ez még mindig a középkategóriát képviseli, de sok szempontból már olyat nyújt, ami a csúcsmobiloknál is ritka.
A Honor nagyon érzi, hogy mire lehet szüksége a felhasználóknak, ellenálló és kitartó mobilokat kezdett szállítani, és nagyon magasra teszi a lécet a többiek előtt ezen a fronton.
Az újdonság megjelenítője tökéletesen olvasható lesz minden fényviszony mellett, mivel akár 6000 nites csúcsfényt is képes felmutatni. A 6,79 hüvelykes egység AMOLED technológiás alapot alkalmaz és 10 bites színmélységgel dolgozik. 120 Hz-es működést tesz lehetővé, a felbontása pedig túlmutat a Full HD+ minőségen, 2640 x 1200 képpontot présel össze a tenyérnyi felületen, 427 PPI-s pixelsűrűséget elérve ezáltal.
Az Android 15 operációs rendszert használja a Honor X9d, amire természetesen a MagicOS 9 grafikus felhasználói felület lett ráhúzva. Vannak már itt egyebek mellett különböző MI-alapú extrák is, és a Honor szoros együttműködésben dolgozik a Google-lel. Adott a Bekarikázással keresés és a Gemini integráció is egyebek mellett.
A kamerarendszer első tagja egy 16 megapixeles egység, ami a mobil frontján tűnt fel. Ez a szelfik készítése mellett a videocsevegések bonyolítására szolgál, és ezt korrekt módon tudja majd le az 1080p videós támogatással.
A hátlapon található egy 108 MPixeles főkamera és egy ultraszéles látószögű társ szegődött még mellé. Az elsőleges kamera biztos lossless zoom funkciót, valamint PDAF támogatást, és képes a pixeleket összevonni a fényérzékenysége növeléséhez. Optikai stabilizálás is van, és 4K Ultra HD videózás is megoldható ezzel. Az ultraszéles látószögű képalkotó csak 5 megapixeles lett.
Az év elején bejelentett Snapdragon 6 Gen 4 rendszerchip dolgozik a Honor X9d modellben, és ez már szinte hibátlan tempót tud biztosítani a hétköznapi feladatok végrehajtása során. A vállalat bőven gondoskodik arról, hogy a RAM-nak ne legyen szűkében a masina, 12 GB memória található a fedélzeten. A tárhely elérheti akár az 512 GB-ot is, és a legszerényebb változatnál is 256 GB-tal lehet kalkulálni – cserébe a bővítési lehetőségről le kell tenni.
Hírünk alanya 5G mobil hálózati modemmel lépett a színre, és támogatja a Wi-Fi 6-ot, biztosít Bluetooth 5.2 modult, és A-GPS vevőt is. Ezeken felül pedig még az NFC és infra port is része a csomagnak, szóval az extrákkal sem volt szűkmarkú a Honor a kapcsolati lehetőségek tekintetében.
Arany, zöld, bordó és fekete színben lesz elérhető a készülék, kiviteltől függően akár még bőrhatású is lehet a hátlap. A Honor X9d olyan belső felépítéssel rendelkezik, melynek köszönhetően elvileg még a 2,5 méteres eséseket is képes túlélni, és IP69K tanúsítvánnyal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy nagy nyomású vízsugárral is lehet mosni. Azt pedig már a Honor teszi hozzá, hogy egészen 6 méteres mélységbe meríthető 30 percig, akkor sem fog beázni, ha minden igaz – eddig ilyet szinte csak az iPhone-ok ígértek. Rendelkezik a mobil ujjlenyomat-olvasóval és sztereó hangzást is nyújt.
A mobiltelefon egy 8300 milliamperórás kapacitású szilícium-karbid akkumulátornak ad otthont, aminek kifejezetten magas már a szilíciumaránya, így ér el nagy energiasűrűséget. Remek üzemidővel szolgál az Honor X9d, gond nélkül fog elmenni 3 napig egy töltéssel. Maga a töltés is egészen gyors, 66 wattal mehet, már csak azért tart az átlagosnál tovább, mert óriási a telep kapacitás, így ezt el lehet neki nézni. Ezekkel együtt a Honor meg tudta azt oldani, hogy 7,8 milliméter legyen a készülék – középkategóriás árszabás mellett.
A Honor X9d sajnos most még nem Európában bukkant fel, de számítunk a hazai bevezetésére is, csak idő kérdése. Malajziában 120 ezer forintos összegért cserébe lehet felmarkolni a készüléket a 12/256 GB-os változatában.