A Huawei zászlaja alá tartozó Honor rendkívül gazdag viselhető kiegészítő választékkal rendelkezik, és már úton van egy újabb modell, ami jelen állás szerint azoknak lesz ideális, akik szeretik a határokat feszegetni. A Watch GS Pro egy vérbeli felfedező eszköz lehet a túrázóknak.
Az okosórák legtöbbször a sportolókat próbálják csábításba ejteni, de egyébként az eszközök általában nem éppen megfelelőek arra, hogy komolyabb igénybevételnek legyenek kitéve, maximum a megjelenésük mutatja azt. Viszont a Honor következő terméke tényleg átgondoltan a túrázást kedvelők igényeihez igazítva születhet majd meg.
A fejlesztés alatt álló újdonságról a Honor egyelőre semmi konkrétumot nem árult el, de közzétett egy képet, amin a Watch GS Pro árnyaltan látható a háttérben, miközben az előtérben egy ember látható, aki a nagyvárosból sétál éppen a hegyeik irányába, egy sátor felé. A kép alján víz, a tetején pedig a végtelen ég látható. Az előzetes kép mellé annyit írt a Honor, hogy az újdonság azoknak lesz hamarosan egy remek okosóra, akiknek a várostól a kalandozásig van szükséges egy megoldásra, amivel nyugodtan neki lehet indulni az élet által tartogatott végtelen lehetőségek felfedezésének.
Általában azt ilyenkor el szokták mondani a vállalatok, hogy mikorra lehet várni az újdonságokat, de most erről egyáltalán nem esett szó. Mindenestre valószínűsítjük, hogy a következő hetekben fog a reflektorfénybe kerülni a termék. És a megjelenését részben már most is láthatjuk, egészen biztos, hogy kör alakú lesz a képernyője, a lünettája fémből fog készülni, és szabványos szíjat lehet majd hozzá csatlakoztatni, gyárilag pedig valószínűleg szilikon szíjat fog kapni. (Elvileg KAN-B19 modellszámon fut majd, de a specifikációja nem ismert.)
A Honor legutóbbi okosórája, a Magic Watch 2 (ez látható a borítón) egyébként a Kirin A1 chipet alkalmazta a vállalat saját operációs rendszerével. Az az okosóra egy 1,39 hüvelykes, AMOLED technológiás megjelenítőt kapott, ami kör alakú, éppúgy, mint a most beharangozott óra panelje is. Már ez az eszköz is 15 különböző sportmódot tartalmazott beépítetten, a GS Pro pedig akár egészen új opciókat is hozhat ezen a téren.
Minden bizonnyal rendelkezik majd a termék GPS vevővel, és elképzelhető, hogy már a TomTom által biztosított navigáció lesz rajta előre telepítve. Korábban ugyanis a Huawei megállapodott a TomTommal a közös munkáról, miután a Google Térképet már nem használhatja. A Magic Watch 2 egy töltéssel akár 2 hétig is bírja normál használat mellett, ami már eleve nagyon impozáns, és nem lennénk meglepve, ha az újdonság még erre is rálicitálna, ha már túrázáshoz lesz tervezve.
Elképzelhető, hogy a Honor Watch GS Pro majd a következő hónap elején megrendezésre kerülő, IFA 2020-as esemény keretében fog bemutatkozni. Azon ugyanis nagy valószínűséggel jelentős szerepe lesz a viselhető kiegészítőknek.






























