Honor 10 Lite – A génjeibe van kódolva a siker

Az új Honor modell olyannyira jól sikerült, hogy meglepő volna, ha nem válna belőle tömegtermék.

Honor 10 Lite – A génjeibe van kódolva a siker

A Huawei nem egészen egy évvel a Honor 9 Lite rajtját követően rántotta le a leplet az utódról, ami valószínűleg nagyon sok vásárló érdeklődését kelti majd fel, mert egy igazán jól sikerült konstrukcióról beszélhetünk. Kiváló ár-érték arány, jó teljesítmény és friss Android jellemzi az alábbiakban bemutatásra kerülő gépet.

Galéria megnyitása

A Honor 10 Lite egy hatalmas megjelenítővel az előlapján nyit, az IPS technológiás panelje 6,21 hüvelykes képátlóval rendelkezik, és ehhez 2340 x 1080 képpontos felbontás társul. A 19,5:9-es képarányú eszköz felső peremén van egy bemetszés, de ez egészen kicsi, csak a kamera található rajta. Ez a képalkotó egyáltalán nem szerény, 24 megapixeles önarcképek megörökítését teszi lehetővé, F/2.0-s a rekesznyílása az optikájának, és a videocsevegések alkalmával akár Full HD minőséget is képes biztosítani megfelelő környezetben. A Honor 10 Lite hátára már egy duálkamera került, amit egy 13 és egy mindössze 2 MPixeles egység alkot. Itt a társkamera feladata a mesterséges mélységélesség előállítására korlátozódik. Mivel a főkamerának F/1.8-as a lencserendszere, és még LED-es villanó is van mellette, semmi akadálya nem lesz annak, hogy akár sötétben is jó képeket készíthessen vele a felhasználó. A kamera programja egy sor MI-t használó lehetőséget nyújt, van ilyen retusálási lehetőség és fejlett témafelismerő is, a frontkameránál pedig adott a pixelösszevonási opció. A bekapcsolást követően a vásárlókat már az Emotion UI 9.0 grafikus felhasználó felület fogadja majd a GPU Turbo 2.0-val megtoldva, ami azt jelenti, hogy már az Android 9.0-val érkezik a középkategóriás mobil.

Galéria megnyitása

A Huawei a Honor 9 Lite esetében sok kritikát kapott azért, mert a harmatos Kirin 659-et használta, itt viszont nem lesz probléma a teljesítménnyel, hála a 12 nm-es Kirin 710-nek. Ez a rendszerchip már Cortex-A73 processzormagok kvartettjének is otthont ad négy Cortex-A53 egység mellett, és akár a 2,2 GHz-es frekvenciát is képes elérni, az integrált GPU-ja pedig a Mali-G51 MP4 kiszerelésben. A Honor 10 Lite a rendszermemóriát és a tárkapacitást tekintve összesen három konfigurációban lesz megvásárolható, és már a legolcsóbb változat is megfelelhet a legtöbb felhasználónak. Alapjáraton 4 gigás a RAM és 64 GB-os az adattároló, eggyel fentebb lépve már 6 GB memória jár a 64 GB mellé, a maximalisták pedig lecsaphatnak a gépezetre 128 GB-tal is – változatlanul 6 gigabájt RAM mellett. A bővíthetőség is adott, és akár 512 GB-os microSD-t is tud kezelni az újdonság. Van a szerkezetben Dual-SIM támogatás, de ebben az esetben csak DSDS üzemmel lehet számolni, viszont adott egy Dual 4G LTE modem, vagyis mind a kettő hálózati kártya kapcsolódhat az LTE-re, és biztosított a VoLTE is. A kapcsolati lehetőségek listáján szerepel még a kétsávos, 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN, a Bluetooth 4.2 modul és az A-GPS vevő.

Galéria megnyitása

Az anyaghasználatról a bemutató alkalmával nem beszélt a vállalat, de a keret valószínűleg plasztikból van, és elképzelhető, hogy a hátlap is csak üveges hatású. Az összeszerelés minőségére viszont feltételezhetően nem lehet majd panasz, és eléggé látványos is a mobil a színválasztéka miatt. A Huawei már nagyon rákapott az átmenetes színekre, és így nem meglepő módon a Honor 10 Lite is kapott ilyen változatot, a fekete és a fehér kivitelek mellett rózsaszín-piros és ezüst-kék opciókkal lehet számolni. Az okostelefon 154,8 x 73,64 x 7,95 milliméteres térfogattal rendelkezik és 162 gramm a tömege. A biometrikus azonosítási lehetőségek listáján van arcfelismerő és ujjlenyomat-olvasó is, ez utóbbi a hátlapra került, és villámgyorsan teszi majd a dolgát, miközben kiemelkedő biztonságról gondoskodik. Sajnos itt még Micro-USB 2.0 csatlakozó van a kereten, viszont biztosított a 3,5 milliméteres aljzat is. Az eszközt egy 3400 milliamperes kapacitású akkumulátorra bízták a tervezők.

Galéria megnyitása

És hogy mennyibe kerül a Honor 10 Lite? Nos, talán ez a legszebb az egészben, ugyanis egyáltalán nem drága gépről van szó. Az okostelefon 1400 jüanos árról indul, ami átszámítva nagyjából 200 dollárnak felel meg, a 6/64 GB-os változat is csak kb. 245 dollárt fog kóstálni, és még a 128 gigás tárkapacitással felvértezett modell is megáll 275 dollár körül (+adók). A készülék forgalmazása Kínában napokon belül indul.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap