Az Nvidia holnap néhány nagyon fontos újdonságról ránthatja le a leplet, ezt már régóta sejthetjük, ugyanis jó előre elárulták, 2021. január 12-én egy GeForce tematikájú rendezvényt tartanak, természetesen csak online formában, virtuális módon, amelynek keretén belül elsősorban a gamereket veszik célba. Akkoriban úgy tűnt, hogy ez a rendezvény elsődlegesen a mobil GeForce RTX 30-as videokártyákra korlátozódik, ám nemrégiben napvilágot látott egy 9 másodperces ízelítő videó, amit a Twitter virtuális hasábjain keresztül osztottak meg a vállalat illetékesei.
Ezen a videón feltűnik egy gamer notebook, ami egyértelmű utalás a mobil GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyák érkezésére. Ezt a teóriát erősíti az a tény is, hogy néhány viszonteladónál már felbukkantak az Ampere sorozatú videokártyával szerelt noteszgépek bejegyzései, ami a sorozat érkezésének közeledtére utal.
A videóban az Outriders című játék is feltűnik, ami a People Can Fly kiadó fejlesztőinek munkája – ők állnak a Bulletstorm és a Gears of War: Judgement című alkotások mögött is. Nincs kizárva, hogy ez a játék megkapta az Nvidia egyes technológiáinak támogatását, vagyis RTX és DLSS funkcióra egyaránt számíthatunk, de erről majd holnap érkezik hivatalos információ.
A videót tovább nézve egy GeForce RTX logó is felbukkan, amely alapján asztali videokártya érkezésére is lehet számítani. Régóta pletykálják, hogy a GeForce RTX 3060 valamikor a CES 2021 alkalmával debütálhat, ez a GeForce tematikájú virtuális rendezvény remek alkalom lehet a rajtjára. Ez a videokártya a pletykák alapján kétféle változatban jelenhet meg: az egyik 6 GB-nyi, míg a másik 12 GB-nyi fedélzeti memóriát alkalmazhat.
A záró képkockákon egy újabb érdekesség is felbukkan, ami a Resizable Bar Technology támogatására utal. Ez lényegében az AMD által bejelentett Smart Access Memory funkció Nvidia által biztosított megfelelője lesz, ami széles körben támogathatja a különböző platformokat, használatához pedig nem lesz szükség BIOS frissítésre, mindössze a legfrissebb GeForce drivert kell letölteni, ha minden úgy alakul, ahogy arról korábban már szó volt.
A rendezvény az Nvidia bejelentése alapján PST időzóna szerint 2021. január 12-én délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, ami azt jelenti, hogy hazánkban este hatkor kezdődik a stream. Az előadást az Nvidia Youtube és Twitch csatornáján lehet követni, a legfontosabb tudnivalókat azonban egy részletes hír formájában mi is tálalni fogjuk.






























